Fotó: Valuska Gábor
Károlyi Csabát hetek óta arról kérdezgetik, hogy ki nyeri a Libri irodalmi díjat, a következő hetekben pedig valószínűleg arról fogják, hogy miért pont ő nyerte, bár legalább addig sem kell fociról vagy politikáról vitatkozni. A mindenkori zsűrizés legidegesítőbb és legszórakoztatóbb kérdésének (miért pont ő?) alanya idén Jászberényi Sándor lett, a szakmai zsűri A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetét találta a legjobbnak. Károlyi az indoklásban egyedinek, szokatlannak és különösnek nevezte a díjazott könyvet, amelyben a főhős úgy győzi le a halálfélelmet, hogy a lehető legközelebb merészkedik a halálhoz, én pedig iszonyú hálás vagyok neki az „Egy ijesztő, vad, ugyanakkor szánandó, menekülő pasas lelkének finom rezdüléseit követhetjük” félmondatért, különösen, ami a finom rezdülést illet, mert végre nem csak a Fátyolos, Érzékeny Női Szöveggel kompatibilis az ilyesmi. A Libri irodalmi közönségdíjat tizenkétezer olvasó szavazata alapján Kepes András Világkép című könyve kapta, a díjakat egy hang- és mozgásszínházba oltott irodalmi bokszmeccsen adták át a Budapest Music Centerben.
A rövidlistás könyveket Bálint András és Fullajtár Andrea keltette életre - Szabó T. és a Nyúlcsapda, Térey és az Omlás (ami a mellettem ülőben Darvasi Bajor Gizi-drámáját idézte), Németh Gábor és a Csobánka-vendég labdarúgó mérkőzés -, a lehengerlő, bár egészen maratoni felolvasáshoz a Színház - és Filmművészeti Egyetem harmadéves zenés színművész osztálya (osztályvezető tanárok: Novák Eszter és Selmeczi György), Dés András, valamint Rohmann Ditta adta a ritmust kézzel-lábbal-szájjal-csellóval. (Egymillióan azért, hogy ők ketten minden irodalmi rendezvényen fellépjenek.) Az estet Novák Eszter rendezte.
Az újonc Beck Zoltán örült, hogy olyan olvasó lehetett, aki olvasásra buzdít másokat. Bálint András olyan könyveket is kézbe vett, amiket máskülönben nem biztos, és elkezdte tisztelni a kritikusokat, akiknek kétszer is végig kell olvasniuk valamit, még ha nem is rajonganak érte, Szilágyi Zsófia pedig megtanulta, hogyan lehet együtt olvasni másokkal.
A rövidlistára került íróknak két percük volt, hogy megválaszolják Jánossy Lajos barokkos villámkérdéseit. 8x2 perc, Krasznahorkai László (Báró Wenckheim hazatér) igazolt hiányzó, pár kilométerrel arrébb, a Müpában tart önálló estet, Nádas Péter (Az élet sója) pedig elindult ugyan Gombosszegről, de az autója út közben tengelytörést szenvedett. Bár a díjazottakat nem az ABC-sorrend alapján választották, elsőként mégis a friss Libri-díjas válaszol, bár a jelenlévőknek akkor még csak bátor tippjeik vannak arra, hogy ki nyer ma.
Jászberényi szerint egy jól sikerült szöveg után nincs garancia arra, hogy a következő is jól fog sikerülni, minden munka új lap és új kétségbeesés. Főszereplőjével, Maros Dániellel „baromira nincs” E/1-es kapcsolódása, de szeretett volna olyan higgadt lenni különböző szituációkban, mint a karaktere. A méltatásban felvázolt elképesztő háborús bugyrokhoz és a Közel-Kelethez már több köze van, tíz évig Kairóban élt, a haditudósítás a munkája. Novelláit nem ismeretterjesztésnek szánja, elsősorban az erkölcsi és morális dilemmák érdeklik, amelyek kultúrafüggetlenek (a kérdés csak az, ki hogyan fér hozzá a forrásokhoz), a jó próza pedig nem nagyon különbözik a valóságtól.
Jászberényi Sándor és Kepes András kapta a Libri-díjakat
Átadták a Libri irodalmi díjat és a Libri közönségdíjat a Budapest Music Centerben. A szakmai zsűrinél idén Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája című novelláskötete, a közönségnél pedig Kepes András Világkép című könyve lett a befutó. A könyv, amelyik 2017-ben megkapja a Libri irodalmi...
Számos olyan kulturális jelenség van, ami eltérő, egymással kapcsolatban nem lévő kultúrákban is azonos, mondja Kepes, legyen szó hajvágási szertartásról, vagy épp esküvőiről. Ebből arra következtethetünk, hogy van egy alapvető réteg, ahol a kultúra azonos, erre épültek rá a különböző szokások, vallások. A félreértés abból szokott fakadni, hogy erre a felső rétegre mindenféle földrajzi, politikai kérdés pakolódik, ám ha ezeket lekapargatjuk, megvan a lehetőség arra, hogy szót értsünk egymással. Világfalu című műsorában a különböző kultúrák hasonlóságait és különbözőségeit vizsgálta, amihez akkor még egy romantikus megközelítést választott, a migrációs válság miatt azonban át kellett értékelnie ezt a szemléletet.
Németh Gábornak az igazoltan és novellába illően távol maradó kollégák ellenére sem jár 3x2 perc, bár valószínűleg neki van a legkevesebb szüksége rá, mert Jánossyval már évtizedek óta folyamatos a párbeszéd. Még helyszínvadászni is együtt járnak, épp, mint az Egy mormota nyara főhőse, csak nem Európa-, hanem Budapest-szerte, a város peremén. Némethnek épp annyi köze van a hőséhez, mint Hajnóczynak a privát Perzsiához, egyáltalán semmi, ám kíséretiesen emlékezteti magát önmagára. Byron úgy került az elbeszélésbe (és a tengerpartra), hogy éppen a naplóit olvasta újra, és ismét lenyűgözte, hogy egy olyan szöveg válik érdekessé, ami az adott korban másodlagosnak számított, és az is, hogy a naplóbejegyzések mennyire kortársnak ható, erős, éles, katartikus szövegek.
Szabó T. Anna nemcsak a saját haragját írta bele a Töréstesztbe, hanem olyan emberekét is, akiknek nincsenek szavaik, vagy írásban nem jutnak szóhoz. A karaktereket nem saját magából formálta, impressziókból, apró gesztusokból, felszisszenésekből, elejtett félmondatokból születtek, ám az indulatuk a sajátja. Ennek érzékeltetésére felidéz egy cikket, ami egy olyan nő történetét mondta el, aki a stricik elől menekülve túlélte a tízemeletes zuhanást: bár a nőről nem tudna novellát írni, az indulatát bele tudja komponálni egy szövegbe.
Gyűjteményes voltából kifolyólag az Őszi hadjárat kakukktojásnak számít a rövidlistán, harminc év Térey-verseit gyűjti össze. Egyetlen találkozást a fiatalemberrel, de azt kilencszer, épp ahány Térey-verseskötet a best ofig megjelent. A költő, épp, mint egy zenész, aki érzi, hogy valami nem szól elég jól, húz és dob és átkomponál, és van, amikor kellemes meglepetés éri, és rájön, hogy egész „tűrhető”, amit csinál. A kötetbe az egyik legelső vers is bekerült, 1985 volt, a Debreceni Egyetem könyvtárának ablaka mögött tombolt az ősz, a kamaszok számára legihletettebb időszak, Térey pedig úgy gondolta, ő is kezd vele valamit. „Így kezdődött.” Debrecen nemcsak számos vers tere, de a kötetbe is bekerült egy kataszteri térkép erejéig. Várfala sosem volt, tüskés sánc vette körül, az otthont jelentő Kétmalom utca kettővel volt lejjebb a hajdani sánc vonalán. A házukat végül lebontották, hogy egy ugyanolyat építsenek a helyére, az építkezés során pedig feltárul az alatta elterülő középkori temető. Térey szobája alól egy női csontváz került elő, ez az információ pedig némi zavart is okozott az erőben, és az ABC-ben következő Varró helyett egyből Závada szólítódott a színpadra.
A történetírók már rendesen körüljárták az Egy piaci napot ihlető kunmadarasi pogromot, ám ahogy megjelent a könyv, kiderült, hogy az olvasók többsége még sosem hallott arról, hogy a háború után is voltak antiszemita pogromok Magyarországon. A történet színdarabként indult, majd próza lett belőle, Závada Pál regényt akart írni, amelynek végül mégis felvilágosító szerepe lett. Őt a narrátor, Hadnagy Sándorné érdekelte, akit Fullajtár Andrea keltett életre a BMC-ben (hogy a készülő színpadi adaptációban ki kelti majd, az egyelőre rejtély), a férjére nem is volt szükség, mert az asszony mindent elmondott helyette.
A hitves, mint olyan a Mi lett hova?-ba is megidéződik, még ha nem is monologizál végig egy egész könyvet. Varró Dánielt azok a műfajok érdekelték, amelyeket egy korabeli költőnek illik megírnia, így került a könyvbe például hitvesi líra. Hazafias lánykölteményt végül nem olvashattunk, ám megszülettek a KRESZ-líra első darabjai: Varró pár éve, halálfélelem kíséretében tanult meg vezetni, és mindig őszintén rácsodálkozik, amikor nevetnek egy versén, mert a legtöbb általában a saját szorongásaiból és félelmeiből keletkezik.
Volt egy pillanat, amikor Zoltán Gábornak egészen mélyre kellett ereszkednie a nyilas terrort elsődleges forrásokból ábrázoló Orgiához, nem is tud kilépni belőle, és nem csak azért, mert szűkebb környezete, a Városmajor állandóan emlékezteti a történtekre. A kötethez készített mélyinterjúkra „nem várt adományokként” tekint, és bár a könyv megjelenése óta is „írogat”, a saját két percre letelte előtt bejelenti, hogy valószínűleg az Orgia volt az utolsó könyve. Miközben a kórustagok beleduváppolnak a fülembe, eléggé bízom benne, hogy ezt csak a hirtelen felindulás mondatta vele.
