Egy karambol miatt négy sors csúszik ki a megszokott útról Kiss Tibor Noé regényében

Egy karambol miatt négy sors csúszik ki a megszokott útról Kiss Tibor Noé regényében

Autóbaleset, fejére fordult, szalagkorlátot átszakító autó, kómába esett fiatal lány ‒ elég drámai kezdés, a Beláthatatlan táj (olvass bele ITT) mégsem a hangos tragikum, sokkal inkább a monoton kattogó, szürkébe bugyolált, ködös melankólia könyve, melynek lapjain négy elbeszélő tudatába pillanthatunk be, miközben vékony szálakkal összeköti őket a nem túlságosan bonyolult cselekményvázat adó alaphelyzet, a karambol. A balesetet szenvedett lány és az édesapja, valamint egy magára maradt testvérpár tagjainak belső monológjai váltakoznak Kiss Tibor Noé harmadik kötetében, amely az év végi toplistánkon is szerepelt (riportfilmünket ITT, a margós bemutatóról készült podcastet ITT találjátok). A Beláthatatlan táj a hét könyve.

Kolozsi Orsolya | 2021. január 11. |

A könyv első oldalain szabadversszerű szöveg, rövid, asszociatív módon kapcsolódó mondatok érzékeltetik némileg szürreálisan, mi történt („Hangosan kattog a gép a néma völgyben. Fények gyúlnak, majd kialszanak. (…) Égett gumiszag. Az autó hátára fordult óriásbogár. Kitárt szárnyait plüssberakás béleli.”), de a teljes kép homályos, összeolvad a gyermekkor emlékeivel, hangjaival, így csak az apa egyes szám első személyű megszólalásából derül ki, feltételezések szerint hogyan zajlott a balest. A lány furcsa, módosult tudatállapotból megszólaló szemelvényeihez képest az apa tudatában a realitás uralkodik, némi kiégettséggel, fásultsággal és a – balesetet követően – nem kevés fájdalommal színezve. Rajtuk kívül megjelenik még Zsófinak és öccsének lelki élete, hiányérzetei, emlékei. 

A címben megjelenő beláthatatlan táj utalhat egyrészt a kisodródás, a baleset helyszínére, másrészt pedig azokra a belső terekre, tájakra, amelyek nem valódi, hanem lelki tájak, és amelyekre általában nincs rálátásunk.

KISS TIBOR NOÉ
Beláthatatlan táj
Magvető, 2020, 257 oldal
Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj

A négy, egyes szám első személyű narrációval felépített tudatfolyam stílusában jól elkülönül, legfeljebb csak az első néhány oldalon okoz problémát annak megállapítása, kit hallunk éppen. A legradikálisabban a balesetet szenvedett Dorkáé különbözik a többitől, de a másik három szereplő/elbeszélő stílusa is jól megkülönböztethető. Az ötvenes éveiben járó történelemtanár apa, aki túl van már élete nagy krízisein, váláson, szakításon, hirtelen egészen új perspektívából kezdi szemlélni a dolgokat: „Huszonöt éve hiszem azt, hogy ez egy íróasztal, hogy ez egy asztallap, faburkolat erezettel, lamellákból összeragasztva, gyalulva, lekopott lakkozással, rajta az osztálynapló, egy cserepes virág, a tollaim, újabban már csak a mobiltelefonom és a laptopom. Hogy ez egy tanterem, hogy ezek tárgyak, hogy ami körülvesz, az a valóság.” Az aggódása gúzsba köti ugyan, de különös módon fel is szabadítja, nyitottá válik például egy új szerelemre, bár a nyitottság helyett talán helyesebb, ha azt mondjuk, az alapvetően magányos ember hirtelen nem talál jobb támasztékot és nagyobb biztonságot annál, mint hogy beleszeressen egy nála huszonvalahány évvel fiatalabb lányba.

Az ő megszólalásaitól nagyban különbözik a falun (kisvárosban) élő testvérpár húszéves fiútagjának hangja, aki szülők nélkül marad, nem jár iskolába, nem dolgozik, nihilbe és céltalanságba süllyedt életét tudatmódosító szerekkel és saját maga számára is elfogadhatatlan barátokkal és elfoglaltságokkal igyekszik elviselhetővé tenni. A kvartett negyedik hangja Zsófié, aki öccsével maradt magára, és akiben nagy lehetőségek lakoznak, alapvetően kontemplatív, az élet szépségeire fogékony, érzékeny lélek, akinek túl korán kellett felnőnie. Tűnődő, magának való lány, aki csendes magányát nehezen adja fel, és aki a benne dúló érzéseket is nehezen, legfeljebb amatőr természetfotói segítségével tudja kiadni magából.

Ez a négy személy, ez a négy hang építi fel Kiss Tibor Noé kötetét, és bár stílusukban megkülönböztethetőek ezek a monológok, világról alkotott véleményük (ha más okokból is) egészen hasonló.

Társadalmi és generációs különbségeik ellenére mindannyian arról tudósítanak, hogy az élet a reménytelenség völgye, ahol a veszteség, a halál, a hiány és a magány uralkodik. A testvérpár korán magára marad (apjuk lelép, édesanyjuk meghal), Dorka apját elhagyja a felesége, Dorkát az anyja, mindenki élete tele van kudarcokkal és fájdalommal és valójában egyik sem tart sehová. Ezek a sötét, nyomasztó lelki tájak nemcsak a lélektan felől, de szociológiai értelemben is meg vannak alapozva, a regénynek ugyanis nemcsak lélektani, hanem szociográfiai dimenziói is vannak; megmutatja például a város és a falu között húzódó hatalmas szakadékot. Bár egyértelmű, hogy a történet napjainkban játszódik, a falu jellegű kisvárosban (annak, aki számára ismeretlen ez a világ) mintha megállt volna az idő, elmaradt volna a fejlődés, nincs kilátás, nincs értelmes cél, puszta vegetáció zajlik csak: „Fekete Audik a nemzeti dohányboltok előtt, vadonatúj játszóterek, frissen felavatott turulszobrok. Ez a világ kétségbeesetten próbálja színesre festeni magát. Parabolaantennák a putrik tetején, túlméretezett családi házak gipszoroszlánokkal, műanyag fotelek a kávézók teraszán, műrattan, bukszus. Megcsapja az orromat a sertéstelepek szaga.”

A játékszenvedély, az alkohol és az olcsó drogok uralkodnak, még akkor is, ha mindössze néhány kilométerre vagyunk a fővárostól. A testvérpár alakjában éppen ezt a jövőtlenséget ragadja meg kiváló érzékkel az író, kinek szociális érzékenysége, az elesettekkel, a kiszolgáltatottakkal és a nyomorban élőkkel való együttérzése már az előző szövegében is erőteljesen jelen volt (Aludnod kellene, 2014); láthatóan jó ismerője a „térkép szélének”, képes hitelesen, erős atmoszférát teremtve megfesteni azt. Az egyetlen kisbolt, a város közepét jelentő körforgalom, az unalom, a végtelen órák közegének nem is annyira fizikai, mint érzelmi nyomorát emeli ki a Beláthatatlan táj lapjain. A hajléktalanszállón dolgozó Dorka is ismeri a nyomort és a kilátástalanságot, de az ő ismerete erről egészen más, mint Zsófié, aki benne él, aki ebből táplálkozik, ebben lélegzik. Dorka segítő szándékkal, idealizmustól hajtva találkozik ezzel a világgal, Zsófi azonban szerves része, nem tud kívülről nézni rá, és ezért kitörni sincs esélye, holott nyilvánvaló, hogy kilóg ebből a közösségből, hogy elvágyik innen.

Négy személyiség, négy élettapasztalat, kétféle társadalmi helyzet ütközik itt egymással,

és látható, hogy ha a szereplők élete össze is gabalyodik („Össze vagyunk drótozva, de nem tudjuk, hogyan.”), valójában nem találkoznak, hiszen mindenkinek a fejében a saját lemeze megy, megállíthatatlanul, monoton, és hiába szerelem, vagy testvéri kapcsolat, mégis mindenki a saját magányában marad, nem képes áttörni annak határait. A regény a különböző tudattartalmakat, a hozzájuk tartozó világértelmezéseket ütközteti, és azzal, hogy állandóan változtatja a nézőpontot, a hangot, folyamatosan kiszakítja az olvasót, egyikből dobja a másikba, nehezíti az érzelmi azonosulást. A polifonikus szerkesztés ráadásul azt is eredményezi, hogy egyik hang sem tud egyeduralkodóvá válni, azt hangsúlyozva, hogy minden vélemény, világról alkotott nézet viszonylagos, nincs egyeduralkodó igazság, mindenki megérthető a maga módján, a saját életének kontextusán belül. Az elbeszélőkben közös pont, hogy mind a négyük élete megváltozik, átértékelődik a baleset kapcsán (kivétel természetesen a balesetet elszenvedő Dorka, aki nem képes tudatos gondolkodásra), nemcsak az autó, hanem ez a négy sors is kicsúszik a megszokott útról. De hogy ez a kicsúszás merre visz, nem látható pontosan, a Beláthatatlan táj ugyanis nem kínál megoldást, végkifejletet, hanem nyitva marad.

A tavalyi év egyik legkülönösebb regénye, amely képes mindenféle póz, mesterkéltség nélkül megszólalni,

 úgy beszél, hogy nem érezni mögötte a tervezettséget, a mondani akarás görcsét, mintha csak egy párbeszédbe hallgatnánk bele a buszon. Sallangmentes szöveg, és ilyen értelemben üdítő szín a palettán, még ha témájában egyáltalán nem az, hiszen amit láttat, az a sötétnél is sötétebb és reménytelenebb. A négy magány ugyan találkozik, de nem oldódhat fel, talán éppen azért, mert nincs párbeszéd, mert senki nem tud kilépni abból a másik által beláthatatlan tájból, amely az ő tudata, és amelyhez nincs kulcs, nincs csatlakozás. Csak végtelen monológok, vágy és egyben képtelenség a másik megértésére.

Kapcsolódó cikkek
...
Podcast

Kiss Tibor Noé: Az emberek 90%-a tragikus állapotban van [PODCAST]

Hosszas várakozás után, végül idén ősszel jelent meg Kiss Tibor Noé legújabb kötete. A Beláthatatlan tájról a Margó Irodalmi Fesztivál színpadán Kiss Tibor Noéval a kötet szerkesztője, Szegő János beszélgetett. Hallgasd meg most te is a Margó podcast csatornáján!

...
Nagy

Kiss Tibor Noé: Folyamatos űzöttségben él az emberek nagy része

Kiss Tibor Noé új regénye azt mutatja be, hogyan változik meg egy baleset miatt négy ember élete. Az idei év az írónak nemcsak a könyv megjelenése miatt jelentős, hanem azért is, mert elnyerte a Hazai Attila-díjat. A Beláthatatlan táj bemutatóját tegnap tartották a Margón, ahol a szerzővel Szegő János beszélgetett.

...
Nagy

Kiss Tibor Noé Pécsen lehet önmaga // Vaktérkép

Orfűn kezdte írni Kiss Tibor Noé új regényét, a Beláthatatlan tájat. Az író Budapesten és Pécsen is lakott, végül utóbbit választotta otthonának. Vaktérkép.

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

...
Nagy

Katonatisztnek szánták, humanista író lett belőle - Ottlik Géza 110

Száztíz éve, 1912. május 9-én született Budapesten Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, az Iskola a határon alkotója, többszörös magyar bridzsbajnok.

...

Bereményinek egy páternoszterezés után elment a kedve a hivatalos írói szereptől

...

Palya Bea: Egygyökerű a beszéd és a zene. Minden hangadás kapcsolódás

...

Megtörni a hallgatást [Ms. Columbo Olvas]

...

A háború új jelentésréteggel ruházta fel Ruff Orsolya gyerekregényét

Olvass!
...
Beleolvasó

Tóth Krisztina új regényében a hatalom gépezete a múlt eltemetésén munkálkodik

A majom szeme a társadalmi manipulációról szól. A könyv főhőse egy pszichiáter, aki meglehetősen abuzív kapcsolatban van a pácienseivel, és aki szabad kezet kap egy nagyszabású kísérlethez. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Vigh Bori könyve hasznos tanácsok sorával segít turistából utazóvá válni

A Túl a plafonon podcastsorozat májusi vendége Vigh Bori digitális nomád, akinek az utazás az élete. Olvass bele Hogyan menjünk világgá című könyvébe!

...
Beleolvasó

Szeifert Natália Örökpanorámája egy képzeletbeli falu keletkezését és pusztulását kíséri nyomon

Szeifert Natália negyedik könyve varázslatos teret épít olvasója köré, ahol az emberi élet végső kérdései olyan hangtalanul, összetetten, mégis természetesen vannak jelen, akárcsak maga a táj. Olvass bele!