Erdős Virág: ezt is el
Magvető, 2013, 72 oldal, 2290 HUF
Erdős Virágnak a közhiedelemmel ellentétben nincs Trabantfeje. Van viszont új kötete, amelyben az összes emailben átküldött, szájról-szájra kanonizálódott, és tüntetésen elszavalt verse belefért. Az ezt is elnek már a címe is slágeres, garantálja, hogy az is felkapja rá a fejét, aki eddig azt hitte, hogy az egy túl sok rímmel telezsúfolt Kistehén sláger. (Nem is téved nagyot, de hogy pontosan micsoda, az kiderült a könyvbemutatón.) Erdős Virág megírta az utóbbi idők legjobb közéleti verseit. Emiatt sokan tartják szócsőnek (esetleg hősnek), néhányan meg olyasminek, amit nem illik ideírni. Az viszont nyilvánvaló, hogy a neve már nem csak az elvakult rajongóknak cseng ismerősen. Erdős tavaly a Pimpáré és Vakvarjúcska című verses mesével jelentkezett, utolsó verseskötete A Trabantfejű Nő 2011-ben jelent meg.
Nem elegáns hát én megmondtammal kezdeni, még akkor sem, ha tényleg, mégpedig abban a jó pár évvel ezelőtti pillanatban, amikor becsuktam a Lenni jót, és sorban utána az Udvarokat meg a Belső udvart. (egy "uncsi online mémben" ez úgy hangzana: before it was cool) Bár akkor még nem sejtettem, vagy voltam elég naiv, hogy eszembe se jusson, Erdős nemcsak tagadhatatlan tehetsége miatt válik majd ún. fontos költővé, hanem a körülmények okán. De legalább meghalnia nem kellett hozzá. És akkor itt el is jutunk az új kötet leghatásosabb eleméig.
Ha szükséges magyarázni az internet adta lehetőségek ilyen arányú kiaknázását, csak egy dologgal lehet. A témával. Erdősnek van ez a heppje, hogy olyan dolgokról ír, amelyek mindenkit foglalkoztatnak, és amelyekről (jobb esetben) mindenkinek van véleménye. Függetlenül attól, hogy most élt jobban, négy, nyolc, vagy tizenhárom éve. "ki lomizzon kisbiciklit/dínókat meg törpöket/ki ugassa le az undok/játszótéri kölköket/ki lássa a sajátját a/más ölében csicsikálni/ki próbálja magát minden/karácsonykor kicsinálni". Hogy mindehhez az irodalom az eszköz, mégpedig a könnyen befogadható, vagyis rímekkel megtámogatott irodalom, attól csak még elemibbé, még húsbavágóbbá válik a hatás. " ha majd élünk mint a marci/hevesen és gondtalanul/ha majd senki se jár köztünk/se pórul se hontalanul".
Erdős Virág egy voyeur. Abból a szerencsétlen fajtából, aki nem perverz örömmel bámulja, sőt nem is önként választja esti meséül a ki-, be- és átbaszást, de sokkal közelebbről kénytelen végignézni, mint ahonnan szeretné. Feltételezem, sehonnan sem szeretné. Ebben egyáltalán nem különbözik a többi magyar állampolgártól, valakivel mindig ki van baszva. Az asztalt verve anyázó, vagy a kiábrándult sóhaj mögé odabiggyesztett szó azonban elszáll, a verset viszont könyvbe szedik. Belemászik a fejekbe, meg a főiskolai tananyagba, és a legváratlanabb időpontokban kényszerít arra, hogy napokig ismételgessünk egy-egy „baromi primitív” rímet. "jönni-menni szandi nélkül/összebújni randi nélkül/becuccolva bárhova/a legszebb vers egy szálloda/egy dakszliját mosó masa/egy döglött hal fehér hasa/vonattfütty és dudaszó/a legszebb vers egy csunya szó" A tény, hogy a kötetből néhány vers dalként is ismerős, csak még több rímtapadást eredményez. Meg azt, hogy lehetetlenné válik a megszokott dallam nélkül olvasni őket. (Nekem például a Kaláka óta a Tudod, hogy nincs bocsánat sem megy rendesen. Ezt csak azért írom, mert József Attiláról még esik említés pár sorral lejjebb.) Az is előfordulhat, hogy az ember mantraként mormol két sort, aztán rájön, hogy ez már népköltészet, mert a "se dobrüj gyéduska" párja nem is se nyúl se géppuska, még akkor sem, ha a rím szempontjából épp olyan remekül hangzik, mint a kicsinyítőképzős Jézus.
De hát ez nem is vers. Hanem például híg fos (sic!), esetleg kompenzáció. Ha vers, akkor meg nincs semmi értelme. Mivel elég szabadosan viszonyulok a vers fogalmához, hát még az érthetetlenéhez, ezért egy, a közmegegyezés szerint is költőnek számító férfihoz, bizonyos Illyés Gyulához fordultam segítségért. Azért hozzá, mert a hosszú, és nagyon aktuális versekről mindig az Egy mondat a zsarnokságról jut eszembe. „Nincs érthetetlen vers. Ami érthetetlen: ami tehát nem közöl semmit, az mint minden művészet terén, és a költészetben is: semmi. Nem vers. Odasodródott, odapöckölt krikszkraksz; zagyvaság. Visszapöckölendő.” Eszerint olyan vers nem lehet érthetetlen, amelynek van mondanivalója, kijelenthetjük tehát, hogy Erdős művei versek. Például az, hogy nemhogy mese, meg látnivaló, semmi sincs itt kérem szépen. "se üzi se teló/se fizuse meló/se hülye kívánság/se fele királyság/se bécs se baracska/se jófej halacska/se ózd se kolontár/se kohn se kolompár" Vagyis egy kommentben felvetett problémát ezzel irodalomtudományosan meg is cáfoltunk. Érthetetlen maximum az olvasó lehet, bár ezt már nem Illyés állítja, hanem én.
Erdős pár hónapja, egy irodalmi fesztiválon arról beszélt, hogy ezek most olyan idők, amikor már nem lehet viccelni. Nem engedhető meg, hogy az irodalom elhumorizálja, elironizálja, elintézze két szarkasztikus bekezdéssel. Az ezt is el versfolyama körülbelül másfél pillanatig vidám. Amíg elolvassuk A legszebb verset, meg a Téli tájkép korcsolyázókkal címűt. (Utóbbit csak félig, a kékülő szájig.) Még ebbe a másfél szerelmes versbe is beférnek a láb között elhúzó századok, amelyek jellegükből adódva nyilván zivatarosak. "A tündér szerencse kukáról kukára jár".
Bár a kötet rímpárjai könnyedebben gurulnak, mint a Városüzemeltetési Szolgálat Közrendvédelmi Egységének éjfekete terepjárója (pedig a Közelítő című írásban nincsenek is rímek), a szerző úgy zsúfolt mélyszegénység, kirekesztés, és nem börleszkké lett bánatot az egybecsengő kétszavakba, hogy még az olyan, különösebben ijesztő jelentést nem hordozó kifejezésektől is megborzongunk, mint a fornettis zacsi. ("nyári paplan/téli berek/ma egy földön/alvó gyerek") Pont úgy, mint mikor felnőtt fejjel visszagondolunk kedvenc gyerekkori mondókáinkra, és eszünkbe jut a temető négy sarkában kuglizó halálfej, vagy a drága doktor úr, akinek semmiképp sem engedtük meggyógyítani a mókuskát. Felesleges, amilyen huncut (értsd. buggyant, sőt gyengeelméjű), úgyis leesik újra. "egyedem begyedem/se ingyen egyetem"
Szűkség van, ezért szükség is az ilyen költőkre.( Ez sajnos nem saját, egy csomó gyalázkodó komment alatt olvastam valahol.) A na most akkor című költeményt például egyenesen a szegények himnuszának, a legújabb kor harci dalának, vagy a XXI. századi Tiborcok panaszának tartják, a szerzőt pedig a modern József Attilának, esetleg hiphop mc-nek. Erdős Virág vezeti a népet, és kimondja, leírja, meggyónja helyettük is. "ott álltam pénztárca/mobil a zsebbe/bedugtam tövig az/ujjam a sebbe/láthattam láttam is/mindent és mégis:/hagytam hogy hagyjátok/hadd hagyjam én is/én vétkem én vétkem én igen nagy -/hagytam hogy így legyen/de te ne hagyd". A nép erre fogékony része bólogat, és a kötet végére talán még a zumek filozófiájával is azonosul majd. Ő vétke, enyém, tiéd.
Ha az ember elég hülye ahhoz, hogy Tandori kötetet vásároljon (kommentparafrázis), akkor gondolom ahhoz is hülyeség kell, hogy Erdős Virág könyvét tegye a polcára (önálló gondolat). Ha tényleg csak ezen múlik, akkor hülye vagyok, vállalom.
