A Margó Könyvek sorozatban jelent meg Dora Čechova cseh író Nők, akiknek férfi kell című novelláskötete. A kilenc elbeszélésben kilenc nő történetét ismerhetjük meg: mindannyiuk életében ott vannak a férfiak és a legtöbben keresik a boldogságot.
Ahogy Kemény Zsófi a kötet utószavában fogalmaz: „Dora Čechova könyvében emberek vannak, nem férfiak és nők, emberek, akik néha még akár úgy is tűnhetnek egy pillanatra, mintha nem utasítanának vissza egy jó kis férfit, de aztán mégiscsak oda keveredünk, hogy férfival vagy nélküle, de az élet bizony ilyen is, meg olyan is. Egy dolog talán mégis közös a novellák szereplőiben: hogy szerelmesek, vagy szerelmesek voltak, vagy éppen nem szerelmesek, de bárcsak azok lennének. Mert hát gyakran elkövetik azt a szokásos hibát, hogy feltételezik: a házasságnak köze van a szerelemhez.”
A kötetet az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon is bemutatták, itt beszélgettünk a szerzővel az orosz néplélekről, a férfiak szerepéről és a cseh nyelven ősszel megjelent új könyvéről is, amit egy családi, egyben egy nemzeti tragédia ihletett: az író lánya egyike azon fiataloknak, akik két évvel ezelőtt megsérültek a prágai Károly Egyetem bölcsészkarán történt lövöldözésben.
Az orosz vendégszerető nép
Dora Čechova Csehországban nevelkedett, édesapja orosz származású. Az első magyarul megjelenő novelláskötete, a Nem akartam Lenin lenni hősei oroszok, a történetek az orosz lélekről szólnak, és bár a Nők, akiknek férfi kell-ben ez nem fontos szempont, mégis érdekelt, hogy a félig orosz származása hogyan hatott az íróvá válására:
„A szocializmusban nőttem fel, általános és középiskolában kötelező volt az orosz nyelv tanulása.
Ma mindenki angolul tanul, akkor mindenki oroszul tanult. Az angolszász irodalom könyvei számunkra nem voltak elérhetőek, a klasszikus orosz irodalmon nőttem fel.”
Felidézte, hogy 17 éves korában járt először Oroszországban az édesapjával, hogy meglátogassák a családot – akkor Gorbacsov volt hatalmon, jegyezte meg. Az író úgy fogalmazott, hogy az orosz lélek teljesen letaglózta őt: az emberek akkoriban nagyon szegények voltak, de mindenük, amijük volt, megosztották a vendéggel, gazdagon terített asztallal várták.
„Szívélyes, hálás, vendégszerető orosz embereket ismertem meg, a csehek azért ennél jóval racionálisabbak”
– magyarázta.
Biztos, hogy a nőknek férfi kell?
„Olyan nőből, aki úgy érzi, hogy férfi kell az életébe, nincs már sok” – olvasható a könyvben. Ezzel vezettem fel a kötet címére vonatkozó kérdésemet. A novellákat olvasgatva ugyanis sokszor inkább az körvonalazódott bennem, hogy ezeknek a nőknek nagyon nem kell férfi. A szerző azonban úgy gondolta, hogy a kötetben megrajzolt helyzetekben a férfiak a tenyerükön hordozzák a nőket.
„A férfi segítség jól jön a nőknek, szerintem igenis szükségük van a nőknek a férfiakra” – zárta rövidre a kérdést. Később azonban elismerte, némileg megosztó, amit ezekben a szövegekben leírt. „A szerkesztőm például annyit mondott, hogy nem ért egyet azzal, hogy a nőknek férfiakra van szükségük, és nem is volt hajlandó ezt tovább ragozni” – árulta el.
Valódi sorsok alapján
Az ihletet egyébként a mindennapokból meríti, minden novella valamilyen valós, megtörtént élethelyzetben gyökerezik, a kötetben minden szereplőnek megvan a maga előképe, tudtam meg. Elmondása szerint a címadó, Nők, akiknek férfi kell elbeszélést volt a legnehezebb megírnia, amiben egy család tragikus történetét ismerjük meg (itt beleolvashatsz).
Dora Cechova a Margón - Fotó: Fekete-Hinsenkamp Celesztina
Egy házaspár a második gyereküket várja, de a kicsi Down-kórral születik, ezért az anya lemond róla és gyerek nélkül távozik a kórházból. Az édesapa azonban a nő tudta nélkül titokban évekig látogatja az intézetbe került gyereket, és egyedül próbál megküzdeni a hiánnyal, hiszen ha rajta múlik, valószínűleg sosem mondanak le a sérült gyermekről.
„Ezt is egy megtörtént eset alapján írtam. Falusi környezetben élek, és ott volt egy hölgy, aki teherbe esett. Volt már egy kisfia, és megígérte neki, hogy lesz egy testvére. Elment a kórházba, de gyermek nélkül jött vissza. Erről azután soha többet nem beszéltek. A faluban természetesen sokan pletykáltak, de mégis mindenki úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Azt hiszem, ezzel a novellával kellett magamban ezt az egészet feldolgoznom” – mesélte.
A történeteket összefogó visszatérő motívum megtalálása Čechovának is nehézséget jelentett.
„Sokáig nem tudtam, hogy mi lesz a téma, de aztán megtaláltam a kapcsolatot a történetek között: tényleg arról van szó, hogy a nő mellett kell hogy legyen egy férfi”
– fogalmazott. Megjegyezte, a férjével 25 éve házasok, és biztos benne, hogy egy ilyen hosszú kapcsolatban az ember sötét oldala sokkal jobban megmutatkozik, mint egy friss szerelemben.
A novelláskötetben nemcsak a férfi-nő kapcsolatból, de az asszonyok közötti viszonyból is ízelítőt kapunk: hogy hogyan üti fel a fejét például az irigység és a féltékenység, ha egy szép nő megjelenik a faluban. „A nők nem ismerték, de gyűlölték az első perctől fogva” – írja Čechova egy ponton. Ennek kapcsán interjúnkban úgy fogalmazott: „Mi nők együtt érezhetünk anyaként, barátnőként, de ebben a novellában olyanokról van szó, akik hosszú ideig a férjük mellett éltek, és a semmiből besétál a faluba egy karizmatikus nagybetűs nő. Az összes férfi felkapja rá a fejét, és ez számukra igenis veszélyforrást jelent.”
Szóba került az is, hogy bár a könyvben megrajzolt élethelyzetek ízig-vérig csehek, mégis a világ bármelyik pontján érvényesek lehetnek. A szerző úgy fogalmazott, hogy a szövegek annak a környezetnek a leképezései, amiben ő él, amit ő ismer, és nem biztos, hogy mindenki ugyanúgy tud kapcsolódni ezekhez a történetekhez.
„Németországban egy újságíró azt mondta nekem, hogy a német nők egyáltalán nem így viselkednek”
– hozott példát.
Szembenézni egy tragédiával
Végezetül Dora Čechovát az új könyvéről is kérdeztem, ami ugyan egyelőre nem érhető el magyarul, de a szerző számára nagyon fontos és személyes téma. A Terezko, vrať se! (kb: Tereska, gyere vissza!) a naplóbejegyzéseiből áll össze, amit a 2023-as prágai Károly Egyetem bölcsészkarán történt lövöldözésben megsérült lánya felépülése során írt.
„Ez egy olyan könyv, amit egyetlen író sem akar megírni, de felelősséget éreztem, hogy márpedig erről nekem beszélnem kell.
A 2023 karácsonya előtt történt egyetemi lövöldözés az egész országunkat megrázta” – mondta.
A lánya ráadásul pont abban az osztályban tanult, ahol a hallgatók fele már sosem tért haza. „Nekünk az a szerencsénk, hogy ő túlélte, azonban az életéért való harc rendkívül nehéz volt. És sok szülőnek az volt az érzése az egész esettel kapcsolatban, hogy bizonyos információkat elhallgatnak előlük a hatóságok” – tette hozzá.
A naplóbejegyzéseket egyfajta tanúságtételként élte meg, hiszen úgy gondolja, hogy „egy ilyen tragédiánál bizony szükség van a szembenézésre”.
Az interjú elkészülésében Pálfi Zsolt tolmács nyújtott segítséget, akinek munkáját ezúttal is köszönjük.
Nyitókép forrása: Kováts Zsófi
