50. Parti Nagy Lajos: Hadd legyek hűs
„az élet végén egy hal áll,
viszont a hal végén ki áll,
a hetven semmi és a semmi hetven,
nem hihető, nem hihetetlen”
Ezekkel a sorokkal Parti Nagy Lajos Gálffi Lászlót köszöntötte Az opál hal című versében 2022-ben. Idén viszont a költő töltötte be a hetvenet, és ez vitathatatlanul az év legnagyobb ünnepe volt a kortárs magyar irodalomban – a Könyvesen felkérésünkre kollégái, tanítványai tisztelegtek előtte. Az évforduló miatt a szimbolikus 50. helyre egyszerűen nem kerülhetett más, mint a Parti Nagy páratlan költői életművét összegző Hadd legyek hűs. A gyűjteményben minden 1970 és 2023 között írt verse megtalálható, köztük olyan régebbi költemények, melyek eddig nem jelentek meg kötetben, és mintegy 50 új vers is. „Összetéveszthetetlen, eredeti hangú alkotó, védjegye a nyelvvel való kísérletezés, a hagyományos lírai megszólalás destruálása”, írtuk portrécikkünkben. Parti Nagy valószínűleg a vele kapcsolatban gyakran elhangzó „posztmodern költőkirály” fordulatból is viccet csinál előbb-utóbb, ha már meg nem tette. A több mint 750 oldalas kötetből kirajzolódik, hogyan alakultak az évek során Parti Nagy Lajos nyelvi figurái, hangja, kísérletei, verseinek visszatérő karakterei. A költő a Hadd legyek hűs bemutatóján egyébként azt mondta: „Olykor egyszerűbb volt verset írni, mint bármi mást.”
Az új versekbe itt olvashatsz bele, a kötet Margó fesztiválon tartott bemutatóján készült felvételt itt hallgathatod meg.
49. Luiz Schwarcz: Légszomj
Luiz Schwarcz az egyik legmeghatározóbb brazil kiadó alapítója, aki az évek során olyan irodalmi nagyágyúk műveit jelentette meg, mint Philip Roth vagy Roberto Bolaño. Mégsem erről szól a magyarul most megjelent Légszomj című kötete, hanem egy apáról, aki visszafordíthatatlanul saját hallgatásába burkolózott, egy nagyapáról, akinek alakját elnyelte a történelem, pontosabban a náci megsemmisítő-tábor Bergen-Belsenben, és egy gyerekkorról, amiben van foci meg A Pál utcai fiúk meg magyar ételek. De ez csak egy része a kötetnek, Luiz Schwarcz ugyanis egy idő után rájött, hogy a saját depressziója történetén keresztül tudja elmesélni mindazt, amit az apja és a nagyapja megélt, így kötete egyszerre múltidézés és alászállás a lélek legmélyebb pontjaira. Érzékeny, finom próza ez, legérdekesebb részei pedig talán azok, amelyekben feltűnik egy magányos fiú alakja, aki egyszerre keresi az utat saját magához és azokhoz a figurákhoz, akik azóta is a legtöbbet jelentenek neki.
A kötetbe ITT tudtok beleolvasni. Luiz Schwarcz az őszi Margó vendége volt, a rendezvényen Orvos-Tóth Noémi beszélgetett a szerzővel (beszámolónk). A bemutató előtt interjúztunk, és a kérdések erejéről, magyar ételekről és Beethovenről is beszélgettünk Luiz Schwarcz-cal.
48. Szilvia Molnar: Üvegház
Életet adni nagyszerű és felemelő dolog, de az anyává válás nem megy egyik pillanatról a másikra, és gyakran egyáltalán nem könnyű feladat. A szülést követő gyermekágyas időszak testileg és lelkileg is embert próbáló életszakasz, de a nehézségeiről (a baby blues-tól egészen a szülés utáni depresszióig) még ma sem beszélünk eleget. A Budapesten született, Svédországban nevelkedett, jelenleg pedig egy amerikai irodalmi ügynökségnél dolgozó Szilvia Molnar első regénye, az Üvegház ezt a rendkívül fontos témát boncolgatja: én-elbeszélője segítségével azt mutatja be, milyen az élet a szülés utáni első hetekben, egyedül, a négy fal közé zárva egy mindössze pár hetes, kommunikációképtelen csecsemővel. Azért fontos könyv, mert egy nagyon erősen körülbástyázott tabut dönt le, az anyává válás első időszakát övező hallgatást oldja fel és pokoli dolgokról számol be, a gyászhoz hasonló érzésekről, fáradtságról, elveszettségről. Mindezt úgy tálalja, hogy a széteső, szakadozott narratívában szinte tapinthatóvá válik a kialvatlanság okozta dezorientáltság, a szülést követő fizikai fájdalom és a teljes elszigeteltség. „Az első gyerekem születésekor egyértelműen végigmentem egy identitásválságon, és hihetetlenül nehéznek találtam az első hónapokat. Őszintén szólva, két évembe telt, mire ismét visszataláltam a boldog énemhez, és teljesen ki tudtam lépni a depresszióból, ám úgy döntöttem, hogy a könyvben csak a szülés utáni első heteket ábrázolom. Úgy éreztem, nincs olyan könyv, amely teljes mértékben leírná, min mentem keresztül, így aztán arra jutottam, hogy egy nő ezen életszakaszáról nekem kell megírnom a lehető legigazabb könyvet, abban a reményben, hogy így másoknak is segíteni tudok” – mondta a szerző abban az interjúban, melyet még a könyv magyar megjelenése előtt készítettünk vele.
47. Anja Mugerli: A méhcsalád
Mennyire ismered a közvetlen szomszédaink irodalmát, kultúráját? Mondjuk, a szlovént? Anja Mugerli A méhcsalád című kötetével 2021-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, novellái pedig egyfelől ízelítőt adnak a szlovén történelemből, népszokásokból és mindennapokból, így a náci megszállás időszakából, egy busójáráshoz hasonló hagyományról vagy az erdőben tanyázó lényről is, így a lírai realizmus mellett finoman a mágikus is rajta hagyja nyomát a köteten. Másfelől ezek a történetek érzékeny pillanatfelvételek családokról, amelyek valamiféleképpen a bomlás szakaszába léptek.
A szerző számára a változás önmagában nem azonos a hanyatlással, van, hogy a krízis a felépülés előfeltétele – ahogyan arra is mutat példát, amikor állandósul a hiány vagy egy megfoghatatlan játszma emészt el egy rokoni kapcsolatot. „Mugerlit a családok felbomlási folyamatában a kritikus fordulópontok érdeklik, azok a gyakran megfoghatatlan mozzanatok és szakadások, amikkel tele van az élet, mégsem beszélünk róluk, vagy ha igen, nagyon nehezen lehet rájuk kifejező szavakat, megfelelő leírást találni. A témái ellenére Mugerli novelláinak a zöme mégsem nyomasztó, inkább az emberismeretről tanúskodó, szépen megragadott életszerűség keserédessége itatja át őket” – írtuk a kötetről, amikor a hét könyve volt nálunk.
46. Alice Munro: Valamit el akartam mondani
A kanadai Alice Munro 2013-ban nyerte el az irodalmi Nobel-díjat, az indoklásban pedig a kortárs novella mesterének nevezték. Egy kisregény kivételével egész életében hosszú elbeszéléseket írt, olyan sűrű és erős szövegeket, melyek mindegyikéből kibontható egy-egy regény. A magyarul csak most megjelent Valamit el akartam mondani (itt bele is olvashatsz) a korai kötetei közé tartozik, de már itt megfigyelhető az a szövegformálás és nézőpont, mely a gazdag életmű egészére jellemző. A kanadai Csehovként emlegetett és az amerikai Jonathan Franzen által a „világ legjobb novellistájának” tartott Munro szövegei nem erőszakosak, nem beszélnek nyíltan a traumákról, nem dagonyáznak a fájdalomban. A hétköznapinak tűnő történetek mindegyikében ott vannak azonban a kis, hétköznapi hazugságaink, sokszor egész életünkben magunkkal cipelt, őrjítő titkaink, melyek csak egy-egy mozdulatban, pillantásban vagy elharapott mondatban villannak fel. Mintha elhallgatások uralnák az életet, és sokkal több rejlene abban, amit nem mondunk ki, mint abban, amit igen. „Az írások balladai szerkesztésmódja, a kihagyások, az elhallgatások nem mindig teszik lehetővé, hogy megfejthessük a titkokat, de ez is csak Munro légies realizmusát erősíti, hiszen a valóság titkai sem derülnek ki mindig, van, hogy egy életen, vagy akár generációkon át együtt élünk velük. A novellákban is így van ez: sokszor épp csak egy pillanatra tárul fel a titkokkal terhes világ a félrelibbenő csipkefüggönyök mögött” – írtuk a kötetről kritikánkban.
45. Szécsi Noémi: Rohadt állatok
A nagyhatalmú, cinikus Hörcsöggel, valamint a Zen tanításait követő bizalmasával, Vakonddal először Szécsi Noémi Finnugor vámpír című bemutatkozó regényében találkozhattak az olvasók. A szerző egy 2012-es interjújából tudható, hogy a két kisemlős a Szél lengeti a fűzfákat című Kenneth Grahame-mesére utal, ám bármennyire importált rágcsálók is a Rohadt állatok főhőseiként két évtized után visszatérő alakok, történeteik világossá teszik, hogy a hozzájuk hasonló példányok előfordulása a magyar ugaron sem példa nélküli. A felnőtt állatmeséket tartalmazó karcsú kötetet júliusban a hét könyvének választottuk a Könyvesen, és azt írtuk róla: „a hatalom természetrajzát járja körül”. A novellák helyszíne a Biokert, ahol a pocakos, populista Hörcsög élet és halál ura, a felettese elismerésére vágyó, túlbuzgó, szervilis Vakond pedig az ásólábai segítségével igyekszik a föld alá süllyeszteni minden politikailag kényes részletet. Szóba kerül a bojkott, a művészet és a politika, illetve a hatalom és a média viszonya, feltűnik az ársapkás csirkemell és a karantén motívuma, és bár egy biokertben nem lenne szabad mérgeket használni, meglepően sok az áldozat. „Aki ösztönlények között él, előbb-utóbb leszámol az észszerű következmények lehetőségével” – töpreng magában A macska teste című írás vége felé Vakond, nekünk pedig azon érdemes elmerengeni, hogy a Rohadt állatokban ábrázolt kisszerű, bosszúszomjas világ éppolyan groteszk, mint napjainkban Európa középső fele.
44. Jánossy Lajos: Örök hely és mindenhol idő
„Eltűnt a Skála Áruház négykerekű bevásárlókocsija, a Fabulon-reklámok, és Koós János barkója. Eltűntek a Trabant-kombik hátsó ülései és a fóliázott fagyasztott csirkék, a fapálcás jégkrémek, a Kojak-nyalókák és a Casco-matricák. Eltűntek a katonaöves Ifjú Gárdisták és a jaffás KISZ-klubok” – írja Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című nagyregényében (ITT olvashatsz bele), melyben az elmúlt idő nyomába ered, hosszú listát készít arról, ami valaha létezett, de nincs többé. A Kádár-kor, a rendszerváltást megelőző időszak Budapestjét mutatja be, monumentális tablót rajzol helyekről, intézményekről, emberekről, arról, hogyan működött a világ akkoriban. Nem történelmi regényt ír, hanem a kor jellegzetes miliőjét igyekszik megragadni, miközben kallódó, önmagával is meghasonult főhősével kalauzolja az olvasót a főváros emblematikus helyszínein és eseményein keresztül. Az elbeszélő sodró történetek, személyes sorsok szövevényében igyekszik magára találni, miközben „enumerációjából” egy színes-szagos korrajz bontakozik ki, mely még azok számára is izgalmas lehet, akik nem ismerték az időszakot testközelből. A könyv ősszel a hét könyve volt nálunk, akkor azt írtuk róla, hogy „nagyon okos, elsősorban az intellektust célzó regény, de az érzékekre is hat, az eltűnt idő nyomában járó elbeszélés egyes jeleneteiben szinte érezzük a Kádár-korszak szűk levegőjét, a műanyagok, a főzelékek, a Feneketlen-tó környéki kiskocsmák szagát, az autók műbőr huzatát, a piaci lángos zsíros papírját. Főhősének elbeszélése így nemcsak az intellektusunkra hat, hanem egy korszakot zsigeri módon idéz meg.”
43. Jónás Tamás: Kívülálló
„Ide indultál, megérkeztél: a kívánt pokol mélyén vagy, mozgáskorlátozottan. Felsóhajtasz: nincs Isten, mégis van pokol” – írja a Kívülállóban Jónás Tamás, akinek több éves hallgatás után jelent meg erőteljesen önéletrajzi jellegű, vallomásos regénye. A narrátor létélménye a kívülállóság, legyen szó emberi kapcsolatokról vagy magáról a világról, valamint erre reflektál irodalmi elbeszélői pozíciójából is. Tanúi vagyunk a főhős sodródásának az élet sűrűjében, a szöveg kitárulkozó, gyakran tabudöntögető és akár az obszcenitásig provokatív. „Nem egy szerethető hőst, nem egy parabolikus történetet akartam prezentálni, hanem végre felnőtt irodalmat írni. Ami elsősorban azt jelenti, hogy árnyalt, lélektanilag hiteles és összességében mégis jóra törekvő sztorit. De hogy mi a jó, szándékosan nincs teljesen kibontva. Megelégszem íróként azzal, ha az olvasó szagot fog”, mondta Jónás Tamás az interjúnkban.
A nagy szerelmek, szakítások, testi kielégülés és tudatmódosítók ámokfutásának felidézésén túl Jónás időről-időre megáll, és egészen a transzcendensig eljutva vizsgálja meg az élete egzisztenciális kérdéseit. Ahogy azt kritikánkban írtuk, amikor a Kívülálló a hét könyve volt, ezek közül különösen megrendítő az, amikor a gyermekkorára reflektál: „A regény olvasásakor látni kell azt a kisgyereket, akit »négyévesen hagytak pokolra jutni«, és el kell gondolkodni azon, mi áll az ember szabadságában és mi nem. Mekkora az a szenvedés, amit már nem lehet semmissé tenni, amit nem lehet feldolgozni, kibeszélni, kiírni sem.”
42. Lucie Faulerová: Akkor nekem annyi!
Az öngyilkosság olyan téma, melyről nem szívesen beszélünk, de ha mégis, akkor nagyon nehezen találjuk hozzá a megfelelő szavakat. Megpróbáljuk utólag megérteni azt, aki valamilyen okból úgy döntött, hogy eldobja az életét, és kevésbé figyelünk azokra, akiket maga mögött hagyott. Moralizálunk, és közben elfeledkezünk azokról, akiknek az egyébként is irtózatosan nehéz gyászfolyamat egy sajátos formáját kell végigélniük, tele kérdésekkel és önváddal. A cseh Lucie Faulerová regénye, az Európai Unió Irodalmi Díját is elnyerő Akkor nekem annyi! egy fiatal lány kálváriáját mutatja be, aki elveszíti a hozzá nagyon közel álló, szinte ikertestvéreként kezelt húgát. Testvére öngyilkossága megviseli a lányt, aki képtelen napirendre térni az események felett és teljesen összeomlik, kétségbeesésében egészen az öncsonkításig jut el. A nálunk viszonylag ismeretlen szerző regénye nemcsak témája miatt érdemes azonban a figyelemre, hanem amiatt a narratív stratégia miatt is, mely különleges, a szokásostól minden ízében eltérő olvasmánnyá teszi. A huszonhárom éves elbeszélő egy vonatúton gondolja végig testvérével közös életüket, és az időben ide-oda ugrálva igyekszik feltárni, miért történhetett, ami történt. „A hosszabb-rövidebb, egymásra úszó történetdarabkákban az emlékezés folyamán feltárul egy család életének vázlata, szereplői a szilárd bástyaként viselkedő báty, a családot elhagyó anya, a szeretettel és törődéssel teli apa, és a két lánytestvér, az elbeszélő, Marie, és az öngyilkosságot elkövető Madlenka, akik furcsa szimbiózisban élik gyermek- és kamasz-, majd fiatal felnőtt korukat is” - írtuk a kötetről, melybe ITT bele is olvashatsz.
41. A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról
Íme, a kötet, ami világhírűvé tette Veres Attilát – ennek nyomán jelent meg a saját, nagyon sikeres kötete az amerikai Valacourt Kiadónál (The Black Maybe), amit aztán Bram Stoker-díjra jelöltek. Mindez persze önmagában nem lenne elég ahhoz, hogy A sötétség szavai a listánkra kerüljön, a nagyvilág horrorszerzőinek írásait csokorba gyűjtő antológia viszont a saját jogán is figyelmet érdemel. Veresé mellett például Fülöp-szigeteki, román, québeci, dél-afrikai, martinique-i történeteket is olvashatunk benne, a szerkesztők célja ugyanis az volt, hogy az angolszász dominanciájú horror olvasóinak megmutassák, hogyan szól a zsáner más irodalmi és kulturális hagyományokból érkező, kortárs szerzőktől. A történetek a horror teljes spektrumát bejárják: a gótikustól a modernig, a pszichológiaitól a szürreálison át a folkig, és ahogy azt akkor írtuk, mikor a kötet a hét könyve volt nálunk: „Az eredmény egy majdnem húsz nyelvből fordított, színvonalas és a legjobb módon eklektikus válogatás lett, ami pont úgy olvastatja magát, mint amikor egy jó csípős ételt sem tudsz (akarsz…) abbahagyni, pedig már ömlik tőle a könnyed.”
