Annyit lehet tudni rólad, hogy Budapesten születtél, Svédországban nevelkedtél, jelenleg pedig egy New York-i székhelyű irodalmi ügynökség munkatársa vagy. Mesélnél kicsit bővebben magadról: honnan jössz, és hogy alakult eddig az irodalmi pályafutásod?
Gyakran nem tudom, mit is mondhatnék arra, hogy honnan származom. Ennek az az oka, hogy nagyon kevés emléket őrzök abból az időből, és már nem vagyok biztos abban, hogy vajon igazak-e azok a történetek, amelyeket a gyerekkoromról vagy a felnövésemről meséltek nekem. Nem akarok titokzatoskodni, csak nagyon kevés olyan információm van, amibe belekapaszkodhatnék. De az általam ismert néhány tény nem más, minthogy néhány évvel a berlini fal leomlása előtt születtem, és a szüleim nem sokkal 1989-et követően úgy döntöttek, hogy kivándorolnak Svédországba. Csupán annyi holmit vittünk magunkkal, amennyit elbírtunk a hátunkon, és végül Dél-Svédországban kötöttünk ki, ahol a gyerekkorom és a kamaszéveim nagy részét töltöttem. Egy alig több mint 500 lelkes kisvárosban nőttem fel, és miközben imádtam magam körül az egyszerű, nyílt tájat, halálosan unatkoztam és megígértem magamnak, hogy
amint lehet, magam mögött hagyom a várost.
Mindig is jól tanultam és a jegyeimnek köszönhetően bekerültem egy londoni egyetemre, de elvetődtem más városokba is, mielőtt New Yorkban találtam volna magam. Még annyi a csavar a dologban, hogy nyolcévnyi New York-i tartózkodás után végül a texasi Austinban kötöttem ki. Egy időre legalábbis.
Az írás mióta van jelen az életedben? Emlékszel még, mi volt az első komolyabb írásod, amit megmutattál másoknak vagy akár meg is jelent nyomtatásban?
Kamaszkoromban alig volt olyan művészeti forma, amellyel ne kacérkodtam volna, és mélyen legbelül mindig is művész akartam lenni, de túlságosan féltem attól, hogy teljesen elkötelezzem magam a művészetek mellett. Az írás (és az olvasás) egész életemben vigaszt nyújtott. Azért, hogy elmeneküljek a városomból vagy elérjek más embereket, gyakran neveztem be mindenféle versenyekre. Az egyik legkorábbi, amire emlékszem, 15 vagy 16 éves koromban volt, amikor megnyertem a svéd állami rádió által kiírt novellapályázatot. Kiválasztották a történetemet, amely egy olyan munkáscsaládról szólt, ahol a lány leírja, hogyan melegíti fel az apja a házukat azzal, hogy lyukakat fúr az emeleti hálószobájába, hogy a meleg levegő feláramolhasson. Az volt a címe, hogy Så stort som en apelsin (Akkora, mint egy narancs). Az ilyen apróságok miatt úgy éreztem, hogy jó vagyok az írásban. Így vagy úgy, az évek során a tanáraim ugyanezt mondták nekem.
Jövőre jelenik meg angolul The Nursery című első regényed, elöljáróban mit árulhatsz el róla? Mi inspirált a megírásában?
Röviden egy olyan nőről szól, aki a szülése után nehezen hagyja el a lakását. Korábban boldog élete volt, egyszerű fordítóként dolgozott és házas volt, de az egész identitása és lénye darabjaira hullott, amikor megszületett a gyereke, és fogalma sincs, mitévő legyen. Összebarátkozik az emeleti szomszéddal, egy idősebb férfival, aki nemrég veszítette el a feleségét, és ők ketten valamiféle barátságot kötnek, de mindketten kezdenek kifutni az időből. (Apró részlet a könyvben, amit talán nem sokan vesznek majd észre, hogy a szomszéd, Peter, magyar.)
Az első gyerekem születésekor egyértelműen
végigmentem egy identitásválságon,
és hihetetlenül nehéznek találtam az első hónapokat. Őszintén szólva, két évembe telt, mire ismét visszataláltam a boldog énemhez, és teljesen ki tudtam lépni a depresszióból, ám úgy döntöttem, hogy a könyvben csak a szülés utáni első heteket ábrázolom.
Úgy éreztem, nincs olyan könyv, amely teljes mértékben leírná, min mentem keresztül, így aztán arra jutottam, hogy egy nő ezen életszakaszáról nekem kell megírnom a lehető legigazabb könyvet, abban a reményben, hogy így másoknak is segíteni tudok. Nem riasztanak a legrosszabb vagy legsötétebb mozzanatok, és tudom, hogy nem mindenki áll készen arra, hogy befogadja majd, de ez is rendben van. Ez a könyv egyúttal a szeretetről szól, és arról, milyen fontos szerepet játszik a szeretet abban, hogy valaki kikapaszkodjon a szakadék mélyéről.
A magyar nyelv mennyire van jelen az életedben? A hétköznapokban beszélsz, írsz magyarul? Van még kapcsolatod Magyarországgal?
Magyarországon van még néhány barátom, de leginkább a szüleimmel beszélek magyarul. Most, hogy van egy magyar kiadóm (Open Books),
hihetetlenül izgatott vagyok amiatt, hogy gyakorolhatom a magyar nyelvet.
Tényleg a világot jelenti nekem, hogy megjelenik magyarul a könyvem, mivel ez az a nyelv, amely csillog a szememben. És amint végeztem ennek a könyvnek a szerkesztésével, van néhány izgalmas magyar könyv elmentve az iPad-en, alig várom, hogy olvashassam őket – Szvoren Edinától a Nincs, és ne is legyen és Kun Árpádtól a Boldog Észak. Izgatott várom azt is, hogy ezúttal rendszeresen olvassam a Könyves Magazint!
Említetted te is, hogy Magyarországon az Open Books adja majd ki a könyvedet – tervezed, hogy emiatt majd Magyarországra látogatsz?
Igen, igen, igen. Remélem, igen!
