Az 1970 és 2023 között keletkezett költeményeket tartalmazó kötetet olvasva kirajzolódnak az életmű poétikai áramlásai és belső mozgásai; láthatjuk hogyan születnek meg a jellegzetes nyelvi figurák, hogyan kapnak hangot és arcot a beszélő nevű és sokat is beszélő hősök. A Hadd legyek hűs új fénytörésben mutatja a pályakezdés időszakát és a szerző korai korszakát, ugyanis A kérdőjel háta című utolsó ciklus ötven új szövegén túl több mint nyolcvan régi Parti Nagy-verset most olvashatunk először kötetben. Parti Nagy Lajos írásművészete állandó párbeszédben van a hétköznapi beszélt nyelvvel és a magyar irodalom millió hagyományával; a könyvet olvasva pedig mi is részesei leszünk ennek a beszélgetésnek.
Parti Nagy Lajos: Hadd legyek hűs (Részlet)
Az opál hal
(Gálffi Lászlónak)
hetven darab hold,
azután nyolcvan, nyolcvanöt,
és jöjjön menetrend szerint a kilences,
a Madách tér s az Újlipót között,
ilyesmi volna a kívánvány,
ahogy a csillag jön s a felderembó
égen átvonul a bárány,
(hogy szedjem végre rimba) ud
vara seregnyi őszi holdnak
szitálja fényét elébe neki,
e zúzos, ezeresti gangon,
opálosan, azon a Gálffi-hangon,
amiből egy van, eltűnik, s elő-
„az élet végén egy hal áll,
viszont a hal végén ki áll,
a hetven semmi és a semmi hetven,
nem hihető, nem hihetetlen”
az évek bogozódnak és bogoznak,
(a rím miatt, de mi miatt a rím?)
levett kalappal doktor Roboznak,
lenget, és int hetven darab hold
az Újlipót s a Madách tér között,
majd nyolcvan, nyolcvanöt,
isten éltesse, kedves doktor úr,
és jöjjön a kilences
(2022)
Darvasi-tárgy (alkalomkor)
mottó: a hatvan az hatvan, az hatvan,
és egy címem, legalább az, van.
Volna még, ami cím- vagy mottóképes,
„a szívernőmű hatvanéves”,
de ezt talán más is leírta.
Talán mert némely vershelyen
jól jön a jambikus talán,
mankónak sem akármilyen,
egy verssor mindkét oldalán.
Nem én írom, nem engem ír.
A kettő között valahol,
a textus fordított radír,
itt most egy kicsit maszatol.
Lévén ez vázlat, persze minden az,
következésképp nem az semmi,
de ettől még készen nem lesz,
hiába idő versus ihlet,
legjobb megírni kissé késztelennek,
hogy kész, ez most ilyen lett.
Nagy vonalakban versszerűség,
fölsejlenek a lábai,
kotyogó, kissé rímnemű stég,
fönt s lent a víz vagy valami
tartós zselé a ködben,
melankólia porckopásra.
Valaha megceruzáztam,
a ceruza jó olvasó,
még A vonal alatt, hogy mi a tárca,
hogy vérző kislevél a sárba,
mely szépen elszáll,
vagy ami.
Múltkor egy nagy zsák pillepalack,
mondok egy epikus betétet,
huzamosan utána szaladt,
és jött és hídról hídra lépett,
de aztán nem lett csattanó,
vállat volt és elment Csepelre,
talán egy bolti eladó
szúrós vizet cipelve,
Spar Herkules.
Ha majd, nem is soká,
elkezdik írni róla a könyveket,
az egyik biztos idézetekkel lesz teli,
mondhatni, szárnyas mondatok
az Istenről és a pináról.
Egyszer, tíz éve csak, mikor ötven volt,
egy dán tanárnőt, aki épp leszállt
a bicikliről, a szemem láttára győzködött,
hogy Isten csomagolópapír.
Illetve, a nagy történeteknek vége van.
Ölelt maga már, asszonyom, kérdezte,
több kiló fűrészport? Avagy próbált ölelni?
S hogy roncsok közt téblábolunk.
Ez egy ilyen csúcs.
Hát igen, az utókor felfűrészel,
ezt hívják hagyománynak,
bólintott könnyedén a tanárnő,
vagy könyvtáros vagy Schultzné,
és kellő lendülettel visszaszállt.
Az emlékezet telemegy szűrővel,
sok eldugult, égásta nyiladék,
valahány fontos dobozom teknősbéka,
néma printer, ellebeg puha élekkel,
a tárgy az, amitől elkalandozom.
Darvasi-tárgyban jól lehet,
mert jók a hozzák és elék,
csattogtatni az ihletet,
laudeatur a töltelék.
Hideg nyirokba lóg a láb,
minden kissé idézet,
de összehordom legalább,
gumicsizmán a mézet.
Hajnali mail-art, Ronyva utca,
kaptam tőle postai úton, egy képeslapot,
ő harminc múlt, én negyven voltam leendő,
„csináltasd meg azt a rohadt csapot,
mert már mindenki arról beszél”
az aláírásra nem emlékszem, hogy
Szív írta vagy Darvasi, de nem írhatta más.
A fényképen húsvéti anzix, fekete-fehér
pár táncol, főkötő a pörge kalappal,
szalonnás tojáslikőr a tavasz,
és már nem tudom mi lett a csappal.
Állnak egy képen,
mind, akiket véletlen kifelejtek,
továbbá Keresztury (most lett hatvan),
Mészáros, Csuhai, Balogh Jocó, Szilasi,
Takáts Jóska, Szijj Feri,
Szegeden, Tatán, Debrecenben,
tulajdonképpen hol nem,
állnak és persze Darvasi.
Darvasizni merőben reménytelen,
ezen a kistejútnyi flipperen
nincs ennyi bőség, pazarság és pazarlás,
ha Kosztolányi írásbütyke kézről kézre szállna,
régóta ő viselné.
A vízesés írásbütyke.
Mert nincs még egy ilyen
kiapadhatatlan kitalátor,
ki lehetne számolni, hány sor,
minimum százsokonvalahányezer,
nem mintha nem lenne mindegy.
Az idő mindig dolgozik,
és jó esetben a szavak,
vízcseppek hátán versmozik,
széthullván összetartanak.
S akkor még ott van a muszáj,
dehát mi ez, csak firkacat,
már ha vers lett egyáltalán,
és az idő megy, cirka hat
van, hogy ennyi, sőt hatvanegy,
végül minden a tárgyra tér,
a sok s a több is egyremegy,
és helyre kerül, hogy mit ér.
Egy nagy író.
Nem mintha ezzel titkot árulnék el,
s itt abba is hagyja az ember,
nagyjából hét perc elteltével
időt kíván neki, mi mást?
Emlékszem, mikor EP halálakor
hívott, még aznap délután, s pár napra rá
maga is, legionella, majdnem meghalt.
Sokáig majdnem meghalt, feküdt ott,
fehér trombita, angyalok csővezetéke,
„legalább te ne halj meg, kibaszott, kurva élet!”
s ennek még nagyon sokáig így kell lenni,
Isten éltesse, jól tudja, kit éltet,
tulajdonképpen ennyi.
(2022)
Semmi labóra
Szilveszteri huszárló
trappol avagy gázol a
kis hülye trombitaszóban,
szusszan, elmegy az év,
befordul a sarkon a troli,
azután jól van.
Délelőtt meghal a konyhai óra,
még az új évet megvárja szépen,
talán hogy hétköznap legyen,
aztán megbolondul, körbe fut, dadog,
nem azt mutatja, mint életében,
lecsavarozom, hat kis csavar, a fedőlapját,
akár egy szoros gallért, de semmi,
semmire semmi, hiába az új ceruzaelem,
megiramodik, kapkod, kifullad,
mutatja, kérem, én igyekezem,
amennyire csak tőlem telek,
dehát ellenében meddig lehet,
radio controlled konyhai óra,
és most meghal, semmi labóra,
visszarakom rá az üvegfedelet
lassan, lábujjhegyen, mint egy halottra,
soha le nem bomló műanyag mától,
s az idő megy magától.
(2023)
