Hörcsög és Vakond. Szécsi Noémi bemutatkozó kötetében a vérszívó nagymama által nevelt Voltamper Jerne készülő mesekönyvének, a Rohadt állatoknak az antihősei. A 2002-ben megjelent Finnugor vámpírban a családi hagyományt folytató unoka egy harapásnak köszönhetően halhatatlanná lett, és huszonegy évvel az első említését követően a mulandóságukkal számot vető rágcsálók társadalmának bús-boldog mindennapjait bemutató Rohadt állatok című gyűjtemény is megszületett – immár Szécsi Noémi neve alatt.
Amint arra a szerző egy 2012-ben adott interjúban kitért, a Finnugor vámpírban előkerülő nagyhatalmú, cinikus Hörcsög, valamint a Zen tanításait követő bizalmasa, Vakond alakja a Szél lengeti a fűzfákat című Kenneth Grahame-mesére utal, ám bármennyire importált is ez a szivarozás örömében osztozó két kisemlős, a Rohadt állatok történetei világossá teszik, hogy a hozzájuk hasonló példányok előfordulása a magyar ugaron sem példa nélküli.
A karcsú kötet novelláiból kiderül, hogy a pocakos és populista Hörcsög élet és halál ura a Biokert parcelláján belül. A régi cukorgyár területén loftlakást vásárló tehetős patkányok és a veteményes alatti üregek lakói egyaránt rettegik a nevét ‒ bár még egy ilyen nagy hatalmú vezető sem lehet elég óvatos, ezért előkóstolóként alkalmaz egy szegényebb sorsú állatot permetezési szezon idején. „Én is népes alomba születtem ‒ harsogja egy emlékezetes május elsejei beszédében Hörcsög ‒, ráadásul egy kiégett téeszugar közepén. Apám napi négy kilométert gyalogolt a majorsági magtárig. Szegények voltunk, de szerettük egymást. Anyámat csak akkor ettük meg, amikor az aszályos nyár után különösen kemény tél köszöntött be.” Tanácsadója, Vakond a mindennapok robotosa. Afféle fekete eminenciás. Vagyont nem örökölt, egyetlen zegzugos járata van csupán a föld alatt, amit bársonybundás apja vájt annak idején. Bár nem túl fényesek odalent a látási viszonyok, utóbbinak kint van a képe is, amelyről a következőket jegyzi meg a kötet:
„Zoológiai igényű ábrázolás volt egy lexikonillusztrátor tustollából. »Csak feketét használok ‒ mondta az ‒, meg egy kis rózsaszínt az orra végett.« A Vakondnak ezzel kellett szembenéznie nap mint nap.”
Vakond és Hörcsög viszonyának megközelítéséhez a Macskafogó Safranekja és Fritz Teufele jelentette nekem az elsődleges referenciát. Egy idő után aztán A fantasztikus Róka úr stop-motion technikával életre hívott, szofisztikált báb-vadállataiként jelentek meg a képzeletemben a Biokert polgárai, ahogy sajátosan ráíródtak az olvasásélményemre az Utódlás című sorozat – aminek a kötettel párhuzamosan fogyasztottam az epizódjait – fehérgalléros ragadozói is.
Vakond ‒ hisz felettese elismerését vágyó, túlbuzgó, lojalitás és szervilitás közé szorult beosztott ‒ igyekszik a föld alá ásni minden politikailag kényes részletet. És bár olykor rossz emiatt a lelkiismerete, a nap végén eljátszik a gondolattal, hogy ha egyszer felmondaná a szolgálatot a szíve, úgyis lenne más, aki elvégzi helyette ugyanezt. A szőrzetük és a fizimiskájuk más ugyan, de láthatjuk, hogy a Biokert lakóinak is hasonlók az önfelmentő mechanizmusai, mint bárkinek, akinek a hatalom közelébe nyúlnak az ásólábai.
Az író is elsősorban olvasó. A Könyves Magazin sorozatában írókat kérdezünk olvasási szokásokról, az éjjeli szekrényen heverő könyvekről, és arról, milyen regény határozta meg az életüket. Tizenegy kérdés az olvasásról. Ezúttal Szécsi Noémi válaszolt.
Tovább olvasokNincs abban persze semmi új dolog, ha az emberi társadalomnak tart tükröt egy állatmese. A Rohadt állatoknak ezen felül kedvelt retorikai eszköze, hogy elbeszélője összebogozza a metaforikus meg a konkrét nyelvi jelentéseket. A poloskairtás elmaradásának emlegetése így utal a lehallgatókészülékek meglétére is, a „szar betemetése” pedig ‒ nos, kisállatokról lévén szó ‒ a bizonyítékok megsemmisítése értelemben is identikus szókapcsolat. Az ehhez hasonlókat rendszerint ötletesen használja a szöveg, ám előfordul, hogy a narrátor túlmagyaráz, túlbiztosít. A kisállat- és a kertmetaforika aligha bírt volna el ennél hosszabb terjedelmet, de akárhogy is, a kötet kétségkívül szellemesen mutatja meg, milyen egyformák vagyunk a Biokert állataival.
Még ha tonhalas bagettfalatok helyett náluk a cateringért felelős mókus a kínálótálakra akciós Bonduelle kukoricát tesz is, és az éttermekben borókabogyó-cefrét rendel az elit, nem pedig prémium borokat.
A Rohadt állatokban ábrázolt kisszerű, bosszúszomjas világ javarészt éppolyan groteszk, mint napjainkban az öreg kontinens középső fele. Szécsi Noémi ráadásul nem építi túl magasra a hasonlítottat a hasonlótól elválasztó kerítéselemeket. A Földikutya Éve című szöveg által tematizált határzár mellett feltűnik az ársapkás csirkemell és a karantén motívuma is, de az időjós békák is tisztában vannak vele, mire számítsanak, ha rossz hírt kell közölni a kert vezetőivel. Ahogy a Mától kezdve Biokert című novellában olvassuk, „Kicsit képlékeny, kicsit por alakú volt ez a valóság, de kétségkívül ante portas fenyegetett”. Szóba kerül bojkott, művészet és politika, illetve hatalom és média viszonya, egy hódvár újrahasznosítása kapcsán pedig a birodalmi építészet rejtelmeibe is betekinthetünk.
És bár egy biokertben nem lehetne használni mérgeket, meglepően sok az áldozat.
A güzüegerek, hipszterszakállas mormoták, bőrruhába préselt apró hörcsögdominák és civil aktivista földikutyák által benépesített mikrovilágban itt-ott előkerülnek zsánerparodisztikus elemek is. Így lesz a fényes bundájú fiatal patkánynő femme fatale, de találkozunk zöldfülű, tisztességes pelenyomozóval is, aki már az első ügyénél falakba ütközik. A tudományos konferenciák előadói arrafelé is álmosító hangon olvassák fel a referátumaikat, a közélet kegyetlen és lélektelen, torzít a közösségi média ‒ és a Biokert kisállatait természetüknél fogva ösztönök vezérlik, „a párzás, szerzés és leszámolás ösztönei”.
Az antropomorf és az animális elemek különböző arányú összekeverésével is ügyesen játszik a kötet. Az évértékelő politikai vitát például egy ürgecsalád téli álmához ásott lyukból sugározza a rádió, a televízióban párosodó-show fut, a Petflixen vírusthrillereket követhetnek az előfizetők, ha pedig bedugul egy földalatti járat, az Egér út felé érdemes elkerülni a forgalmi akadályokat. Pár éles ásó, fekete dzsip és kárpótlási föld emlegetése által itt-ott felbukkannak fajtársaink jelenlétének nyomai is, hogy a kötet zárlatában elmosódjon az állati és az emberi közötti választóvonal, és ‒ ha jól értem ‒ A nőstény meséje című epilógus az animal studiesnak osszon ki egy iróniával teli, poszthumán kokit.
„A végére egészen összenőttünk” ‒ summázza magában munkaadójához fűződő viszonyát A fekete özvegy című szövegben Vakond. És az összenövés nemcsak kettejük kapcsolatának alakulását segít jobban megérteni, hanem a hasonlított és a hasonló világ összegubancolódására is kiterjeszthető. Sőt, választ kínál arra is, milyen viszony van a borító összebogozódott patkányai, illetve a kötet tartalma között. A címlapon látható, farkuknál összeakadt kisemlősök eredetileg a 17-18. század fordulóján élt orvos, Michael Bernhard Valentini Museum Museorum című, 1714-ben megjelent könyve A patkánykirály és más ritka egerek című fejezetének illusztrációjaként szolgáltak. (Elegáns lett volna ezt a kötetben is feltüntetni.) De mégis, mi az a patkánykirály? A rágcsálófajjal kapcsolatos érdekességről a következőket írja a Pannon Enciklopédia: „Ezekben a ritka esetekben több, farkukkal összenőtt, összeragadt állatról van szó, ha a csomóból valamelyik menekülni akar, még jobban összeakadnak. Az eset kiindulópontja feltehetőleg a kölykökkel telezsúfolt fészek, az állatok felnőnek ugyan, de miután szabadulni nem tudnak, el is pusztulnak”.
A Rohadt állatok legfontosabb felvetése tán, hogy a zoológia eme gordiuszi csomójával szembesít. „Aki ösztönlények között él, előbb-utóbb leszámol az észszerű következmények lehetőségével” – töpreng magában A macska teste című írás vége felé Vakond. Nekünk pedig – még ha a termékeny vita lehetősége egyelőre elméletinek tűnik is ‒ a patkánykirály-szimbólum mentén érdemes végiggondolnunk, menekülni szeretnénk-e, vagy nekiállunk szétszálazni az egyre fullasztóbb összegabalyodásokat. Hosszabb távon mégiscsak ez utóbbi hozhatna szabadulást.
