Alice Munro hősei az idő múlásával küzdenek

Alice Munro hősei az idő múlásával küzdenek

Alice Munro irodalmi Nobel-díjas kanadai író, akit a kortárs novella mesterének is neveznek. Erős és sűrű elbeszéléseinek Ontario vidéki élete képezi fő témáját, stílusa és témái miatt kritikusai Csehovhoz hasonlítják. Olvass bele a Valamit el akartam mondani című kötetbe!

Könyves Magazin | 2023. április 28. |
alice munro
Valamit el akartam mondani
Ford. Kada Júlia, Park, 2023, 293 oldal
Alice Munro: Valamit el akartam mondani könyv

2006-ban a Szeret, nem szeret... című kötettel indult el magyarul Alice Munro életművének kiadása. A szerző kötetről kötetre egyre nagyobb rajongótáborra tett szert, majd a 2013-as irodalmi Nobel-díj szélesebb körben is ismertté tette "a kortárs novella nagymesterét". A Valamit el akartam mondani című novellagyűjtemény az eredeti megjelenési sorrendben a második, a magyar sorozatban viszont a tizenötödik, zárókötet. Remény és szeretet, harag és megbocsátás vibrál a történetekben szereplő nővérekben, anyákban és lányokban, nagynénikben, nagyanyákban és barátnőkben, miközben múltjukkal és jelenükkel, valamint azzal küszködnek, amit a jövőből látnak: az idő múlásával, az öregedéssel. Alice Munro rendkívüli képességgel ragadja meg a szeszélyes emberi ösztönök fogságába esett személyiség lényegét.


Alice Munro: Valamit el akartam mondani (részlet A spanyol hölgy című novellából)

(Fordította: Kada Júlia)

– Szeretsz engem, szereted Margaretet, szeretsz mindkettőnket?
– Nem tudom.
Egy képes újságot olvasott. Mindig olvas, ha beszélek hozzá. Ezt is unottan, fásultan, alig hallhatóan vetette oda. Mintha kőből akartam volna vért fakasztani.
– Elváljak tőled, feleségül akarod venni?
– Nem tudom.
Amikor Margaretnek hoztam fel a témát, sikerült valami kerámiabögrékre terelnie a szót, amelyekkel épp akkor ajándékozott meg bennünket, azt mondta, reméli, hogy ezeket nem fogom mérgemben kidobni, mert ő hasznukat venné, ha egyszer beköltözne. Ezen Hugh elmosolyodott, hálás volt érte. Tréfálkozással mindent túlélhetünk. Hát én nem hiszem. 

Házasságunk legboldogabb pillanata. Könnyen meg tudom mondani, mi volt az. Észak-Michiganben jártunk, a gyerekek még kicsik voltak. Ők fölültek egy kisvonatra. Mi továbbsétáltunk, és megálltunk egy ketrec előtt, melyben egy csirke gubbasztott. A ketrecen az a felirat állt, hogy a csirke tud zongorázni. Szeretném hallani, ahogy zongorázik, mondtam, erre Hugh bedobott egy tízcentest. Amikor az érme leesett, kinyílt egy csapóajtó, és egy szem kukorica pottyant a játék zongora billentyűire, amikor aztán a csirke felcsipegette a kukoricát, bádoghangot csalt elő a hangszerből. Ez csalás, méltatlankodtam; valamilyen okból hittem a feliratnak, elhittem, hogy a csirke valóban zongorázni fog. De az, amit Hugh tett, hogy bedobta a tízcentest, ez a rá nem jellemző, komolytalan gesztus olyan meglepő volt, olyan szerelmi vallomás, amelyhez foghatót nem tett soha máskor, a vágy vagy kielégülés tetőfokán sem. Meghökkentő és tünékeny gesztus volt (apró, ritka színekben tündöklő madár), amely a közelben ül, a látótered peremén, de nem mersz odanézni rá. Abban a pillanatban, amikor felhőtlenül jók voltunk egymáshoz, és nem taktikáztunk, minden hadakozásunk valószínűtlennek tűnt. Akkor valószínűleg kinyílt egy kapu. De nem mentünk be rajta.
Azt nem tudnám megmondani, melyik volt a legboldogtalanabb pillanat.

Küzdelmeink egybeolvadnak, valójában mindegyik ugyanannak a harcnak az újrajátszása, amelyben azért büntetjük egymást (én szavakkal, ő hallgatással), mert azok vagyunk, amik.

Ez mindig elég volt.
Ő az egyetlen ember, akit szeretnék kínok közt látni. Szeretném elgyötörtnek látni, arcán a fájdalom verejtékével, hogy azt mondhassam: Most már tudod, igaz? Most már érted. Hát igen. És amikor nagyon gyötrődik, megmutatnám neki azt az elégedett, elzárkózó kis mosolyomat. Meg én.

– Amikor ezt megértettem, úgy éreztem, esélyt kaptam, hogy tiszta lappal induljak.

Manapság mindenki hisz a tiszta lappal indulásban. Élete végéig. Hagyni kell nekik. Bárki újrakezdheti egy új emberrel egy új életben, amelyben a régi énedet már csak te ismered; nem akadályozhatja meg senki. A nagylelkűek szélesre tárják az ajtót, és áldásukat adják a dologra. Miért ne? Így is, úgy is megtörténik.
A vonat már Revelstoke-on túl jár, az egyre alacsonyabb hegyek közt. A szalonkocsi üres, egy ideje csak mi ülünk ott a rózsakeresztessel. A pincérek már leszedték az asztalokat.


– Mennem kell. Nem próbál megállítani.

– Nagyon kellemes volt önnel beszélgetni, és remélem, nem tart őrültnek. – Dehogy. Egyáltalán nem.
– Talán átnézhetné ezeket, ha van egy kis ideje – vesz elő a belső zsebéből néhány brosúrát. Megköszönöm. Feláll, meg is hajol kicsit, méltóságteljesen, mint egy spanyol.


EGYEDÜL LÉPEK KI a vancouveri pályaudvarra a bőröndömmel. A rózsakeresztesnek nyoma veszett, úgy eltűnt, mintha csak én találtam volna ki. Talán nem utazott Vancouverig, a Fraser-völgy valamelyik állomásán a hajnali hidegben leszállt.
Nem jött ki elém senki, nem tudott az érkezésemről senki. Úgy látom, a pályaudvar egy részét bedeszkázták, lezárták. Üresen tátong az épület, pedig ez a két forgalmasabb időszak közül az egyik. Huszonegy évvel ezelőtt ide jött ki elém Hugh, ugyanebben a reggeli órában. Akkor zajos, zsúfolt volt a pályaudvar. Azért jöttem nyugatra, hogy feleségül menjek hozzá. Virágcsokor volt nála, amikor meglátott, leejtette. Akkoriban még kevésbé volt magabiztos, de már éppolyan zárkózott, mint most. Lángvörös volt, nevetségesen komoly, túláradó érzelmeit eltökélten viselte, mint valami titkolt fájdalmat. Sose lazult el, amikor megérintettem. Éreztem a merev izomkötegeket a nyakában. Lehunyta a szemét, és egyedül ment tovább. Talán sok mindent előre látott: a hímzett ruhákat, a fellángolásokat, a hűtlenkedést. És én sokszor nem tudtam kedves lenni. Bosszantott, hogy leejtette a virágot, nem ilyen képregénybe illő fogadtatásra vágytam, megrémített a naivitása, amely mintha még az enyémet is felülmúlta volna, és hagytam, hogy észrevegyen valamit az elégedetlenségemből.

Egymásra rakódnak a rétegek ebben a házasságban, rossz időzítések, hibák sokasága, senki se tudna a mélyére hatolni.

De csak mentünk egyenesen egymás felé; megragadtuk, és nem engedtük el egymást. A fölemelt virágok szétmorzsolódtak, úgy kapaszkodtunk egymásba, mint a vízfelszínre bukkanók, akiket csak a csoda mentett meg. Ez megint megtörténhetne; újra meg újra megtörténhetne. És mindig ugyanolyan hiba lenne.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Alice Munro az Üvöltő szelek miatt szeretett meg szomorú történeteket írni

Tavaly ünnepelte 90. születésnapját a kanadai Csehovként is emlegetett Alice Munro, aki 2009-ben elnyerte a Man Booker-díjat, 2013-ban pedig az irodalmi Nobel-díjat is. Tavaly jelent meg A Jupiter holdjai című kötetének magyar fordítása, amelyben a tőle jól megszokott egyszerű élethelyzeteken keresztül villant fel komoly problémákat. Portré.

...

"Alice Munro minden novellája felér egy regénnyel"

A hétvégén ünnepelte 90. születésnapját 2013 irodalmi Nobel-díjasa, Alice Munro, fordítója, Lukács Laura pedig a Nyugati tér blogon köszöntötte.

...

Könyvesblokk: Munro, Jü Hua, Ng

MARGÓ
...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

...

Lehet-e a zenetörténet közérthető? – Fazekas Gergely az Őszi Margón

Fazekas Gergely Négynegyed című könyvének bemutatóján számos izgalmas anekdotával lettünk gazdagabbak.

...

„Bolaño szöveguniverzuma olyan, mint egy tükörszoba”

Bemutatták Roberto Bolaño A romantikus kutyák című verseskötetét az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

Olvass!
...

Te mennyit fizetnél az anyád szabadságáért? Olvass bele Édouard Louis új regényébe!

A pénz nem boldogít, de szabaddá és függetlenné tesz. Főleg, ha egy alkoholista férj elől menekülsz. Olvass bele!

...

Zilahi Anna és a Gyengédség: „hogyan legyen nő az, / aki nem lehet férfi?”

Mit jelent az érzékenység és az intimitás a mai világban? Olvass bele!

...

A szerelem és a hit, ami erősebb nálunk: Olvass bele Szabó T. Anna új novelláskötetébe!

A főszereplők a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig tartó szenvedélyek.

...

Székely Kriszta: Az olvasás megváltoztatta az életemet

...

Czakó Zsófia és Gerlóczy Márton a szülővé válásról és az írásról: Hetente egy órát bírok a Fikcióból [Ezt senki nem mondta!]

...

Kiss Viki: Több barátot is szereztem a BookTok-közösségnek hála

Mikor lesz ismét jó sok Krasznahorkai-kötet a könyvesboltokban?

Mikor lesz ismét jó sok Krasznahorkai-kötet a könyvesboltokban?

Olvasnál Krasznahorkait, de nem találsz több kötetet a könyvesboltokban? Mutatjuk, milyen opcióid vannak.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Az egyetem maga a Pokol - R. F. Kuang új filozófiai horrorja