Alice Munro hősei az idő múlásával küzdenek

Alice Munro hősei az idő múlásával küzdenek

Alice Munro irodalmi Nobel-díjas kanadai író, akit a kortárs novella mesterének is neveznek. Erős és sűrű elbeszéléseinek Ontario vidéki élete képezi fő témáját, stílusa és témái miatt kritikusai Csehovhoz hasonlítják. Olvass bele a Valamit el akartam mondani című kötetbe!

Könyves Magazin | 2023. április 28. |
alice munro
Valamit el akartam mondani
Ford. Kada Júlia, Park, 2023, 293 oldal
Alice Munro: Valamit el akartam mondani könyv

2006-ban a Szeret, nem szeret... című kötettel indult el magyarul Alice Munro életművének kiadása. A szerző kötetről kötetre egyre nagyobb rajongótáborra tett szert, majd a 2013-as irodalmi Nobel-díj szélesebb körben is ismertté tette "a kortárs novella nagymesterét". A Valamit el akartam mondani című novellagyűjtemény az eredeti megjelenési sorrendben a második, a magyar sorozatban viszont a tizenötödik, zárókötet. Remény és szeretet, harag és megbocsátás vibrál a történetekben szereplő nővérekben, anyákban és lányokban, nagynénikben, nagyanyákban és barátnőkben, miközben múltjukkal és jelenükkel, valamint azzal küszködnek, amit a jövőből látnak: az idő múlásával, az öregedéssel. Alice Munro rendkívüli képességgel ragadja meg a szeszélyes emberi ösztönök fogságába esett személyiség lényegét.


Alice Munro: Valamit el akartam mondani (részlet A spanyol hölgy című novellából)

(Fordította: Kada Júlia)

– Szeretsz engem, szereted Margaretet, szeretsz mindkettőnket?
– Nem tudom.
Egy képes újságot olvasott. Mindig olvas, ha beszélek hozzá. Ezt is unottan, fásultan, alig hallhatóan vetette oda. Mintha kőből akartam volna vért fakasztani.
– Elváljak tőled, feleségül akarod venni?
– Nem tudom.
Amikor Margaretnek hoztam fel a témát, sikerült valami kerámiabögrékre terelnie a szót, amelyekkel épp akkor ajándékozott meg bennünket, azt mondta, reméli, hogy ezeket nem fogom mérgemben kidobni, mert ő hasznukat venné, ha egyszer beköltözne. Ezen Hugh elmosolyodott, hálás volt érte. Tréfálkozással mindent túlélhetünk. Hát én nem hiszem. 

Házasságunk legboldogabb pillanata. Könnyen meg tudom mondani, mi volt az. Észak-Michiganben jártunk, a gyerekek még kicsik voltak. Ők fölültek egy kisvonatra. Mi továbbsétáltunk, és megálltunk egy ketrec előtt, melyben egy csirke gubbasztott. A ketrecen az a felirat állt, hogy a csirke tud zongorázni. Szeretném hallani, ahogy zongorázik, mondtam, erre Hugh bedobott egy tízcentest. Amikor az érme leesett, kinyílt egy csapóajtó, és egy szem kukorica pottyant a játék zongora billentyűire, amikor aztán a csirke felcsipegette a kukoricát, bádoghangot csalt elő a hangszerből. Ez csalás, méltatlankodtam; valamilyen okból hittem a feliratnak, elhittem, hogy a csirke valóban zongorázni fog. De az, amit Hugh tett, hogy bedobta a tízcentest, ez a rá nem jellemző, komolytalan gesztus olyan meglepő volt, olyan szerelmi vallomás, amelyhez foghatót nem tett soha máskor, a vágy vagy kielégülés tetőfokán sem. Meghökkentő és tünékeny gesztus volt (apró, ritka színekben tündöklő madár), amely a közelben ül, a látótered peremén, de nem mersz odanézni rá. Abban a pillanatban, amikor felhőtlenül jók voltunk egymáshoz, és nem taktikáztunk, minden hadakozásunk valószínűtlennek tűnt. Akkor valószínűleg kinyílt egy kapu. De nem mentünk be rajta.
Azt nem tudnám megmondani, melyik volt a legboldogtalanabb pillanat.

Küzdelmeink egybeolvadnak, valójában mindegyik ugyanannak a harcnak az újrajátszása, amelyben azért büntetjük egymást (én szavakkal, ő hallgatással), mert azok vagyunk, amik.

Ez mindig elég volt.
Ő az egyetlen ember, akit szeretnék kínok közt látni. Szeretném elgyötörtnek látni, arcán a fájdalom verejtékével, hogy azt mondhassam: Most már tudod, igaz? Most már érted. Hát igen. És amikor nagyon gyötrődik, megmutatnám neki azt az elégedett, elzárkózó kis mosolyomat. Meg én.

– Amikor ezt megértettem, úgy éreztem, esélyt kaptam, hogy tiszta lappal induljak.

Manapság mindenki hisz a tiszta lappal indulásban. Élete végéig. Hagyni kell nekik. Bárki újrakezdheti egy új emberrel egy új életben, amelyben a régi énedet már csak te ismered; nem akadályozhatja meg senki. A nagylelkűek szélesre tárják az ajtót, és áldásukat adják a dologra. Miért ne? Így is, úgy is megtörténik.
A vonat már Revelstoke-on túl jár, az egyre alacsonyabb hegyek közt. A szalonkocsi üres, egy ideje csak mi ülünk ott a rózsakeresztessel. A pincérek már leszedték az asztalokat.


– Mennem kell. Nem próbál megállítani.

– Nagyon kellemes volt önnel beszélgetni, és remélem, nem tart őrültnek. – Dehogy. Egyáltalán nem.
– Talán átnézhetné ezeket, ha van egy kis ideje – vesz elő a belső zsebéből néhány brosúrát. Megköszönöm. Feláll, meg is hajol kicsit, méltóságteljesen, mint egy spanyol.


EGYEDÜL LÉPEK KI a vancouveri pályaudvarra a bőröndömmel. A rózsakeresztesnek nyoma veszett, úgy eltűnt, mintha csak én találtam volna ki. Talán nem utazott Vancouverig, a Fraser-völgy valamelyik állomásán a hajnali hidegben leszállt.
Nem jött ki elém senki, nem tudott az érkezésemről senki. Úgy látom, a pályaudvar egy részét bedeszkázták, lezárták. Üresen tátong az épület, pedig ez a két forgalmasabb időszak közül az egyik. Huszonegy évvel ezelőtt ide jött ki elém Hugh, ugyanebben a reggeli órában. Akkor zajos, zsúfolt volt a pályaudvar. Azért jöttem nyugatra, hogy feleségül menjek hozzá. Virágcsokor volt nála, amikor meglátott, leejtette. Akkoriban még kevésbé volt magabiztos, de már éppolyan zárkózott, mint most. Lángvörös volt, nevetségesen komoly, túláradó érzelmeit eltökélten viselte, mint valami titkolt fájdalmat. Sose lazult el, amikor megérintettem. Éreztem a merev izomkötegeket a nyakában. Lehunyta a szemét, és egyedül ment tovább. Talán sok mindent előre látott: a hímzett ruhákat, a fellángolásokat, a hűtlenkedést. És én sokszor nem tudtam kedves lenni. Bosszantott, hogy leejtette a virágot, nem ilyen képregénybe illő fogadtatásra vágytam, megrémített a naivitása, amely mintha még az enyémet is felülmúlta volna, és hagytam, hogy észrevegyen valamit az elégedetlenségemből.

Egymásra rakódnak a rétegek ebben a házasságban, rossz időzítések, hibák sokasága, senki se tudna a mélyére hatolni.

De csak mentünk egyenesen egymás felé; megragadtuk, és nem engedtük el egymást. A fölemelt virágok szétmorzsolódtak, úgy kapaszkodtunk egymásba, mint a vízfelszínre bukkanók, akiket csak a csoda mentett meg. Ez megint megtörténhetne; újra meg újra megtörténhetne. És mindig ugyanolyan hiba lenne.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Alice Munro az Üvöltő szelek miatt szeretett meg szomorú történeteket írni

Tavaly ünnepelte 90. születésnapját a kanadai Csehovként is emlegetett Alice Munro, aki 2009-ben elnyerte a Man Booker-díjat, 2013-ban pedig az irodalmi Nobel-díjat is. Tavaly jelent meg A Jupiter holdjai című kötetének magyar fordítása, amelyben a tőle jól megszokott egyszerű élethelyzeteken keresztül villant fel komoly problémákat. Portré.

...
Hírek

"Alice Munro minden novellája felér egy regénnyel"

A hétvégén ünnepelte 90. születésnapját 2013 irodalmi Nobel-díjasa, Alice Munro, fordítója, Lukács Laura pedig a Nyugati tér blogon köszöntötte.

...
Nagy

Könyvesblokk: Munro, Jü Hua, Ng

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

Olvass!
...
Beleolvasó

Erdős Virág verseiben nem válik szét a közélet és a magánélet ‒ Olvass bele!

Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Olvass bele az Eltérő tartalomba!

...
Beleolvasó

Karin Smirnoff noirjában egy temetéssel válnak csak igazán sötétté a dolgok – Olvass bele!

Titkok, erőszak és szektákhoz hasonló légkör: Karin Smirnoff könyvében egy gyászoló testvérpár küzd a szeretetért és az elfogadásért. Most elolvashatsz belőle egy részletet.

...
Beleolvasó

A Petri-díjas Rékai Anett kötete egy párkapcsolat függő játszmáit mutatja be

A kamaszkor lezárásáról és az önálló élet indulásának fázisairól szólnak a Petri-díjas Rékai Anett első kötetének szövegei. Olvass bele!

...

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: Úristen, örökre itt lesz

...

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: A család olyan, mint egy falka

...

A Szegény párákban Frankenstein, a szex és Mary Shelley is a ma nőjéről beszélnek

...
Podcast

Ne a borító alapján ítéld meg a könyvet! Podcastunkban mi megtesszük!

Ha már akadtál ki könyvborítón, ha csomagoltad már újságba a regényedet, akkor hallgasd meg ezt a podcastot, amiben bemutatjuk, mennyi szempontot kell figyelembe venni a tervezéskor. 

Szerzőink

...
Vass Norbert

„Miért kéne egy írónak apolitikusnak lennie?” – színészek és rendezők Csurka István drámáiról

...
Könyves Magazin

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: Úristen, örökre itt lesz

...
Sándor Anna

Kitakarja a politikus a szépírót? Elővettük Csurka István drámáit [Csurka 90]