A kis hableány és az Üvöltő szelek ösztönözték írásra
Munro gyerekkora nem volt felhőtlenül boldog, szegény munkáscsaládba született. Édesanyja Parkinson-kórban szenvedett, apjától pedig szigorú nevelést kapott, ezért Munro hamar a könyvek varázslatos világába menekült. Hosszú sétákat tett a tanyájuk körül és iskolába menet megállás nélkül történeteket szőtt. A kis hableányt elolvasva, olyan szomorúság fogta el a történet befejezése miatt, hogy átírta a fejében a mese végét. Munro ettől fogva tartja magát történetírónak. A szerző a The Nobel Prize-nak adott interjújában elmesélte, hogy eleinte minden történetét happy enddel zárta, mivel úgy érezte, nem tudna megbirkózni a szomorú végkimenetellel, ám
amikor elolvasta az Üvöltő szeleket, rájött, hogy a tragédiának is megvan a maga szépsége, ettől kezdve pedig szeretett szomorú befejezést írni.
Magyar kiadója először azt hitte, hogy Munro ismeretterjesztő könyveket ír
Munro kötetei a Park Kiadónál jelennek meg magyarul, amit azonban egy egyszerű véletlennek köszönhetnek az olvasók. A kiadó egykori vezetője Rochlitz András 2006-ban hallott a szerzőről egy kanadai barátjától, aki a Hateship, Friendship, Courtship, Loveship, Marriage című novelláskötetéről mesélt neki. A Park Kiadó ekkor még kevés szépirodalmat adott ki és Munro könyvének borítója alapján azt hitték, hogy egy ismeretterjesztő művet fognak kiadni. A kötet magyar fordítója, Borbás Mária azonban néhány sor elolvasása után rájött, hogy szépirodalmi művet tart a kezében, amelyet végül Szeret, nem szeret címmel adtak ki, 2013-ban pedig film is készült a novellákból.
A kanadai táj és az önéletrajzi elemek
Munro minden kötetében nagy hangsúlyt kap a kanadai táj.
A novellákat olvasva szinte pontos leírást kaphatunk arról, hogy a szerző életének bizonyos időszakaiban Kanada mely pontján élt, ugyanis Munro mindig beleszövi történeteibe az éppen aktuális lakhelyét, így olykor erős önéletrajzi elemekkel találkozhatunk a kötetekben. Szülővárosa, egy Ontarióhoz közeli kis település gyakran más névvel ugyan, de a novellák helyszíne, majd amikor első férjével Vancouverbe költöztek, a novellák helyszínei is megváltoztak. Szintén első férjével nyitotta a mai napig működő, független és impozáns könyvesboltját a kanadai British Columbiában. Gyakran találkozhatunk a novelláiban a gyerekkorát meghatározó családi emlékekkel is, például a tanyavilággal, amely ikonikus helyszíne a történeteinek, ahogy a skót és ír családi háttér is gyakran tükröződik a szövegekben.
Franzen is rajong Munróért
Alice Munróért nem csak az olvasói, de Jonathan Franzen is rajong. Franzen többször is dicsérte a novellistát, sőt Munro Csend, vétek, szenvedély című novelláskötetéhez Franzen írta az ajánlót. Amikor a szerző 2013-ban második kanadaiként és tizenharmadik nőként elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, Franzen így nyilatkozott róla a The Guardiannek: “Több, mint egy évszázadot kellett várnunk, de végre egy tiszta szívű novellista kapta meg a Nobel-díjat”. Egy másik alkalommal pedig így beszélt az íróról: „És ha Észak-Amerikáról beszélünk, akkor Alice Munrót, a világ legnagyobb novellistáját is meg kell említenem. Nálam ő a befutó a legnagyobb kortárs észak-amerikai író címére.”
Munro történetei nőkről, de nem csak nőknek szólnak
Munro híres erős női karaktereiről,
történeteiben a nők állnak a középpontban. A szerző nem vallja magát feministának, amit azzal magyaráz, hogy abban az időben, amikor elkezdte megalkotni bátor, erős főhőseit, még nem létezett a mai értelemben vett feminizmus, azt azonban elismeri, hogy azért ír mindig női főszereplőket, mert ezzel tud azonosulni. A The Nobel Prize-nak adott interjúban arról is mesélt, hogy gyerekkorában azt látta, hogy míg a férfiak egész nap fizikai munkát végeztek a földeken, addig a nők többet olvastak, sőt olykor írtak is. Azt azonban hozzáteszi, hogy ez nem azt jelenti, hogy a történetei kizárólag nőknek szólnának. Munro célja, hogy akár nő, férfi, vagy gyerek olvassa a novelláit, az a fontos, hogy a szöveg képes legyen megszólítani az olvasóját, és előrevinni valamiféle változás irányába.
Íme három Munro-kötet, amit mindenképp érdemes elolvasni:
Munro legutóbbi magyar fordításban is megjelent novelláskötetében, A Jupiter holdjaiban ezúttal nem csak az erős női kapcsolatokról olvashatunk, mivel a kötet címadó novellája ezúttal egy apa-lánya történetet beszél el. Az élet és a kapcsolatok múlandósága, amely a történetek egyik vezérfonala, a Munrótól megszokott humoros, ám kissé megrázó hangnemben világít rá az öregedés és az elvesztegetett idő problémájára is. A szerző A Jupiter holdjaiban is önmagából merítkezik, ugyanis mind a tizenegy novella Kanadában, illetve egy-egy tanyán játszódik. A kötetben jelentős szerepet kapnak a távoli rokonok, a hovatartozás, és a kapcsolatok erőssége, vagy olykor pont azok hiánya. A kötet azért is különleges, mert nemcsak egy apa-lánya viszonyt villant fel benne a szerző, de a Látogatók című novellájában ezúttal egy férfi áll a főszerepben, akinek szembesülnie kell azzal, hogy sosem fogja visszakapni azokat az elvesztegetett éveket, amiket a testvére nélkül töltött, és a kötődés hiánya miatt talán soha nem is pótolhatják majd a kimaradt éveket. Munro szinte egyik novellájának sem ír konkrét befejezést. Felvet egy hétköznapinak tűnő, mégis mély kérdést vagy problémát, de a választ az olvasó fantáziájára bízza. A szerző természetesen nem hazudtolja meg önmagát, most is él a tőle jól megszokott női karakterrajzokkal, ugyanis a kötet tele van erős, középkorú női főszereplőkkel és a lírai kanadai tájleírások sem maradnak el. Szereplői nagyrészt valamiféle életközepi válságon próbálnak túljutni több-kevesebb sikerrel, miközben helyt kell állniuk anyaként, feleségként, lányként vagy éppen özvegyként. A Nobel-díjas szerző saját életéből táplálkozik, hiszen maga is feleségként, anyaként, és háztartásbeliként foglalkozott az írással élete nagy részében, így nemcsak ismerősek, de hitelesek is a történetei.
A hétvégén ünnepelte 90. születésnapját 2013 irodalmi Nobel-díjasa, Alice Munro, fordítója, Lukács Laura pedig a Nyugati tér blogon köszöntötte.
Munro 1971-ben írta a nyolc történetből álló novellaciklust, amelyről nyíltan vállalja, hogy önéletrajzi ihletésű. Munro alteregója Del Jordan, aki egy Ontarióhoz közeli településen él édesapjával, aki egy ezüstróka-tenyésztő farmot üzemeltet. Később Del a városba költözik édesanyjához, aki azt szeretné, ha lánya tanult, olvasott felnőtté cseperedne. A kötetben jelentős szerep jut a női emancipációnak, a serdülőkori testi-lelki változások folyamatának, a szexualitásnak, de szó esik benne politikáról és a vallásról. Munro mintha saját felnövéstörténetét jelenítené meg a kötetben. Delt sok erős, határozott nő veszi körül, illetve legjobb barátnője, Naomi, aki kamaszként másra se vágyik, mint hogy férjhez menjen, amely a kor egyik legfőbb elvárása volt a nők felé. A kötet pedig ma, mintegy fél évszázaddal később is megállja a helyét, ugyanis a benne felvillantott női, illetve társadalmi problémák közül sok még mindig megoldásra vár.
A Juliet című novellaciklusát akár kisregénynek is tekinthetjük, korábban már ebben a cikkünkben írtunk róla. A három egybefüggő novella először a Csend, vétek, szenvedély című kötetében jelent meg. A történetek külön-külön is megállják a helyüket, egymás után olvasva azonban szinte egy teljes életút és fejlődéstörténet bontakozik ki. Az első novellában Juliet Henderson, aki klasszika-filozófia szakos tanárként dolgozik, egy vonatút alkalmával megismerkedik egy férfival, miközben Munro gyönyörű képekkel tárja elénk a hideg kanadai tájat. A második történetben már egyszerre anyaként, és gyerekként láthatjuk Julietet, aki kislányával hazalátogat a szüleihez. A gyermekkori környezetbe visszacsöppenve Julietben felltörnek a régi emlékek, Munro érint néhány érdekes kérdést, mint például a spiritualitást, vagy hogy milyen, ha valaki egy idősebb férfiba lesz szerelmes, de a felszínt csak megkapargatva, az olvasó fantáziájára bízza a válaszadást. A befejező novellában tizenöt év elteltével láthatjuk Julietet, aki ekkor már felnőtt lányával próbál kapcsolatot teremteni, de valami félresiklott anya és lánya között. A kötet azt a problémát is feszegeti, hogy mi történik akkor, ha két ember, akik szeretik egymást eltávolodnak egymástól. A novellákból a spanyol Pedro Almodóvar 2016-ban filmet rendezett. A történet helyszíne Spanyolország, Almodóvar pedig csavart egyet a cselekmény sorrendjén, így a filmben az utolsó novella adta a kezdőpontot, a történet fókuszában pedig a gyász áll.
