„Ne mondd, hogy nincs időd verset olvasni, egy vers, az két perc, három perc, ennyi ideje mindenkinek kell, hogy legyen, és amúgy semmi a világon úgy meg nem éri a ráfordított időt, mint a vers, mert ez alatt a két perc alatt megváltozhat az életed, ha hagyod, hogy a szöveg megérintsen, ha megfelelő pillanatban és lelkiállapotban talál el, valósággal átprogramozza az agyad, jobban mint bármilyen drog vagy bármilyen gyógyszer, kiránt a valóságból, felráz, magadhoz térít, egy pillanatra átröppent valaki másnak az agyába, egy villanásnyira másként fogsz gondolkozni, olyat látsz és érzel, amit egyébként sose láttál és éreztél volna, és utána ez az élmény is veled marad, úgy fogsz emlékezni a pillanatra, ahogy egyébként nem emlékeztél volna rá. Ne mondd, hogy nem érted, elég ha elolvasod, nem elemezni kell, elég odafigyelni rá, hagyni, hogy működjön, hogy hasson – Fenyő D. György nagyszerű könyve pontosan erre való. Megmutatja, hogy működnek a versek és hogyan lehet használni őket, ezzel segít megőrizni a józan eszünket, és segít élni.” Dragomán György
Fenyő D. György mögött hosszú évek tanári tapasztalata áll, éppen ezért pontosan tudja, hogyan lehet jól szólni a fiatalokhoz. Közös gondolkodásra sarkall, és nem életrajzi információkkal tömi az olvasó fejét. Érezni és érteni segít a költészetet, nem feleltet belőle. És ha ez nem lenne elég, Gráf Dóra csodás illusztrációi biztosan felkeltik a fiatalok érdeklődését. Miután pedig kezükbe vették a könyvet, már egyenes út vezet a versek megszeretéséhez.
...
Fenyő D. György: Útikalauz a vershez (részlet)
...
PETRI GYÖRGY
Katonai tiszteletadás
A Vereség Napján
kardélre hánytam
Gondolatok és magyarázatok Petri György Katonai tiszteletadás című verséről
Olvassuk ezúttal fordított sorrendben a verset: először a második sorát, utána az elsőt, majd a legvégén a címet!
Bizonyára mindannyian ismerjük a szólást: egy vitéz kardélre hányja az ellenséget/a törököket/mindenkit/az összes várvédőt/férfiakat, nőket, gyerekeket. A katonai dicsőség és erő kifejezése, lehet fenyegetés vagy éppen dicsekvés. Csakhogy minden ilyen kifejezésben szerepel a tárgy. Az, hogy kiket hánynak kardélre az ezzel fenyegetőző vagy dicsekvő katonák. Mindenkit. Aki ellenáll. A fasisztákat. A mondat végén pontnak kellene állnia, a mondat nagy kezdőbetűvel kezdődött. Ám itt nincs semmiféle írásjel, nem fejeződik be a mondat. Nincs tárgy, ha pedig tárgyatlan módon használják az igét, akkor már egészen mást jelent. Hányást, okádást, átvitt értelemben pedig undorodást, megvetést, ellenséges dühöt és lenézést. Rosszul vagyok, mondja a záró mondat, a katonai dicsőségtől, attól, hogy valaki mások legyőzésével, felkoncolásával dicsekszik.
A Vereség Napján? Nagy paradoxon, hiszen soha nem szoktuk megünnepelni a vereségeket. Március 15-e nemzeti ünnepünk, október 6-a csak csöndes gyásznap.
Mi ez a Vereség Napja?
Volt a szocializmus korszakában egy ünnep, jelentős ünnep volt, A Győzelem Napja. Május 8-án azt ünnepelték/ünnepeltük, hogy a Szovjetunió legyőzte a náci Németországot. Nem volt indokolatlan ennek megünneplése, a fasizmus olyan népirtást vitt végbe Európában, amilyen soha máskor a történelemben nem volt. Ám a moszkvai ünneplés nem erről, és főleg nem csak erről szólt. Hanem felvonultatták a Szovjetunió hadseregét, olyan erődemonstrációt tartottak, amelynek az volt a célja, hogy az egész világnak megmutassák: kardélre tudnak hányni bárkit.
A Katonai tiszteletadás cím pontos szakkifejezés: tisztelgéssel fejezik ki a katonák tiszteletüket a feljebbvalójuknak, egy vezetőnek, egy zászlónak, egy dicsőséges esemény emlékének. De ez előtt a szöveg előtt ez a szakkifejezés ironikus. Hiszen milyen tiszteletet fejez ki az, hogy a vereség napját megünneplik, és hogy a katonai dicsőségtől hánynia kell valakinek?
Mondhatjuk ma már, hogy elmúlt az a korszak, amelyben Petri György kíméletlen szókimondással kifejezte, hogy nem kér a szovjet tankok által biztosított békéből, elutasítja a hazugságok és elhallgatások nyelvét, hogy hánynia kell attól az egész rendszertől. De mégsem múlt el minden. Diktátorok azóta is uralkodnak szerte a Föld sok országában; a katonai fenyegetés és a katonai dicsőség hirdetése továbbra is sok politikai rezsim elsődleges eszköze és mondanivalója. Márpedig attól, hogy az számít győzelemnek, ha embereket kardélre hánynak, attól bizony hányni kell. Így válik egy aktuálpolitikai vers minden katonai erő és fenyegetés elleni, azóta is érvényes tiltakozássá.
Szilágyi Lenke felvétele Petri Györgyről
...
...
RADNÓTI MIKLÓS
Gyerekkor
Már mozdulatlanul lapult az indián,
de izgalom szaladt még sziszegve fönt a fán
s a szél forgatta még a puskaporszagot.
Egy megrémült levélen két vércsöpp csillogott,
s a törzsön szédelegve tornázott egy bogár.
Rézbőrü volt az alkony. És hősi a halál.
Gondolatok és magyarázatok Radnóti Miklós Gyerekkor című verséről
Hogy lehet megragadni, kinek mit jelentett a gyerekkor? Egyáltalán: mit jelent gyereknek lenni?
Az indiánok világa a hősiesség világa. Még ma is sokszor emlegetjük az indiánokat, de az indiánregényeket már nagyon kevesen olvassák. A huszadik század végéig azonban az indiánregények a gyerekek, kiváltképp a fiúk fontos olvasmányai voltak. Karl May és Cooper, a Winnetou, Az Ezüst-tó kincse, az Old Shatterhand, A Medveölő fia, aztán a Nagy indiánkönyv, Vadölő, Az utolsó mohikán, a Nyomkereső, a Bőrharisnya, A préri. Mindenki tudta, kik harcolnak a jó, és kik a rossz oldalon. Mit jelent indiánnak lenni és mit sápadtarcúnak. Mit jelent a tomahawk, a skalpolás, az adott szó, a békepipa és a hősi halál. Voltak apacsok, navahók, sziúk és irokézek, meg persze mohikánok. Indiánosdit játszani a legizgalmasabb játékok egyike volt, megvédeni a földünket, a hazánkat, a családunkat, az őseink földjét.
A vers első öt sora részletezi azt az élményt, amikor egy gyerek játszik.
Elrejtőzik, lapul, izgalomban várakozik. Egyszerre érzékeli azt, amit lát maga körül, a fát, a szelet, a faleveleket, a bogarakat, de mindez egyúttal az indián világ része: a fán elrejtőzni izgalmat és kalandokat jelent, a szélből a támadó fegyverek puskaporszagát lehet kiérezni, a levélen guruló vízcsepp az ellenség vére. A játékban a gyerekek úgy tudnak azonosulni azzal a helyzettel, amibe belehelyezkednek, hogy minden átlényegül, és a képzeletbeli világ része lesz.
Az utolsó sor két kijelentő módú, rövid mondatból áll. A rézbőrű alkony gyönyörű kép: az alkonyi nap befesti sárgára, aranyra a fákat és a tájat, de ez itt, az indián játékról szóló versben mint rézbőrű alkony jelenik meg (metaforának hívjuk ezt a képet).
A világ, a táj részt vesz abban a játékban, amelyben a gyerek, s az alkony is a hősies és tisztességes indiánok színeiben pompázik.
A hősi halál pedig arról szól, hogy a gyerek világában létezik abszolút jó és abszolút rossz. A gyerekek világa morális világ, ahol nem szurkolhatunk másnak, mint annak, akinek igaza van. De ez a Gyerekkor című versben szereplő kijelentés nemcsak önmagáról szól, hanem arról is, hogy a felnőttek világában ez nem így van. Ezt talán a szórend sugallja: nem azt mondja, hogy a halál hősi volt, hanem, fordított szórenddel, azt, hogy akkor (még) hősi volt a halál. Szembeállítva azzal, hogy a felnőttek világában (most) a halált egyáltalán nem találjuk hősiesnek.
Ha ehhez gyorsan hozzáolvassuk a vers alatt feltüntetett dátumot, 1944. január 25., és azt a tudást hozzátesszük, amit nem a vers szövege mond, de amivel kiegészítjük a vers olvasását, akkor azt kell mondani, hogy a világtörténelem legkegyetlenebb, emberhez nem méltó célokért indított háborújának hatodik évében rendkívül keserű ez a kijelentés. Nemtelen, értelmetlen és nyomorúságos halált halnak emberek milliói. Mennyivel tisztább ennél a gyerekkor világa, a tiszta és nemes célok, a hősies küzdelmek és a gazdag képzelet világa.
Beck Judit felvétele Radnóti Miklósról (1941) - forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum, HUNGART
