A Jelenkor oldalán megjelent írásában az ELTE nyugalmazott professzora kemény kritikát fogalmaz meg Lóth Balázs Most vagy soha! című filmjével szemben. Úgy látja, „(a) cselekmény keretei stimmelnek (de hisz ennyit minden iskolás gyerek is tud), ám ami a cselekmény-kereteken belül zajlik, annak minimális történeti referenciális hitele nincsen; nem egyszerűen művészi fantázia szabad játéka, hanem minden ízében hamis (és sokszor ízléstelen) ferdítés, aminek művészi hitele sincsen, történeti emlékezésként pedig működésképtelen.”
Petőfi a csillagok között?
Margócsy a Most vagy soha! cselekményének lezárulását követő állítások elemzésével kezdi a szövegét. Problematizálja azt a kijelentést, mely szerint Petőfi Sándor a fehéregyházi csatában a „csillagok közé került”. Mint kifejti, ezzel mintha „a Petőfi-kultusz másfél száz éves misztikus legendáinak sorozatába” kapcsolódna be a Most vagy soha!, hiszen „transzcendens csodaként hagyná kiteljesedni” főhősét,
pedig a film cselekményében addig nem volt nyoma a transzcendens jelenlétének.
Hasonlóan problematikusnak érzi a Jókai Mórral kapcsolatos, ugyancsak a film végén feltűnő feliratot, mely szerint „nem tudni, mi módon, megúszta a rá mért halálos ítélet fenyegetését, s életben maradt”. Margócsy arra figyelmeztet, hogy Jókait egyáltalán nem vonták felelősségre, majd így folytatja: „felmerül a kérdés: legyen bármilyen szabadon szárnyaló és elrugaszkodott a film cselekményének fikciója – a film kommentárja vajon miért lódít ekkorát? Vagy azt akarják sugallni, hogy derék magyar történelmi személyiség csak az lehet, akit legalább halálra ítélt a gaz ellenség?”
Margócsy István a Könyvhetet megnyitó beszédében azt feszegette, vajon hogyan lehet valóban közel jutni Petőfihez, és a jelenlegi próbálkozások alkalmasak-e erre.
Tovább olvasokA titkosrendőr, aki csúnyábbat esik Petőfinél
A film műfaja Margócsy szerint a 17-18. században uralkodó heroikus vitézi játék típusához közelít: „példaadónak szánt hősi tartások szituáció nélküli felvázolása egy meghatározott erkölcsi tartás bemutatása végett, a nemzeti dicsekedés látványos ornamentikájával fűszerezve (ma mindez enyhe politikai-ideológiai vonatkozásokkal kibővítve jelentkezik).”
Csakhogy, fűzi hozzá, a Most vagy soha! az előbbiek jegyében kétes sikerrel változtatta akciófilmmé a hajdani békés tüntetést. Ráadásul „rendkívül gyermeteg módon: hiszen csak azt tudta bemutatni, hogy az ellenség magánemberként üldözi (szerencsére eredménytelenül) a pozitív hősöket; a főszereplők pedig nem csinálnak semmit (kiváltképp nem akcióznak), hanem csak szaladgálnak (Petőfi legnagyobb akció-hőstette abban áll, hogy a titkosrendőr elől feleségével együtt kiugrik az ablakon; onnan tudjuk, hogy győztek, hogy a titkosrendőr csúnyábban esik), szónokolnak, verset mondanak, számtalanszor esküsznek, s szelíd rábeszéléssel szerelik le az állig felfegyverzett hatalmat,
amely nem bírja elviselni a tiszta hősök őszinte tekintetét.”
Győztünk, de mi lesz ezután?
A főszereplőt Margócsy „nagyszájú, fésületlen, mindennapi értelmiségi fiatalember”-ként írja le, alakját pedig a magyar történelmi propagandafilmek keretrendszerében értelmezi. A műfajjal kapcsolatban úgy fogalmaz, a történelmi propagandafilmek „amióta készülnek, egy kaptafára vannak szabva: a gonosz ellenséggel szemben a derék, hősi magyar közösség (nép, nemzet), sok szenvedés és áldozat után, győz – ám hogy a győzelem után mi következik, hogyan élt a győzelemmel, azt a filmek gondosan elkendőzik.”
Ápolt arcszőrzetek, tengernyi sár és pompás díszletek. Lóth Balázs Petőfi-filmje klasszicista képregénydramaturgiát követve mondja fel március 15. történetét, de esélyt sem ad arra, hogy azonosuljunk a hőseivel.
Tovább olvasokMargócsy az első képsorok alatt olvasható alkotói vállalást is górcső alá veszi: „ahogy történt, és ahogy történhetett volna”. Mint kifejti, megmagyarázatlan marad, „e kétféle szándék hogyan is érvényesülhet egyszerre, egy műben”. Szerinte a Most vagy soha! tisztázatlanul hagyja ezt a kérdést, „s miközben a magyar történelem egyik legismertebb történés-sorozatát prezentálja, oly vad fantáziajátékokkal töltötte fel és torzította el a cselekményt, hogy elbizonytalanítja a nézőt a téren:
mit is kell gondolnia a látottakról?”
Margócsy kitér rá, hogy amiatt is kínos a Most vagy soha! ügye, mert „az alkotók és propagátoraik ki kívánják vonni a filmet a kritika hatásköre alól”. Márpedig szerinte nem lehet elvárni, hogy a közönség hazafias kötelességből nézzen filmeket, ne pedig esztétikai alapon.
„Ha betartanánk a 12 pontot és a tízparancsolatot, akkor rendben lenne ez az ország” – mondta a telexnek Háy János. Szó esett továbbá Petőfi roppant életművéről és a forradalmi költő szerepeiről is. Összegyűjtöttük a beszélgetés legérdekesebb állításait.
Tovább olvasokInkább olvassuk Petőfit!
Írása zárásaként pedig Lóth Balázs alkotásának hosszú távú hatásain mereng. „Ha e filmet az iskolák számára is bemutatják (mindegy, hogy kötelező vagy csak ajánlott módon), súlyos károkat fog okozni a magyar irodalmi és történelmi oktatás terén – bízom benne, hogy a fiatalság e filmből leginkább a verekedésjeleneteket (amelyek sajnos nem első osztályúak, de mégis a legjobbak a filmben) fogja értékelni, s Petőfi Sándor figuráját illetően továbbra is inkább a versekre fogna hagyatkozni.
Hiszen e filmnek hamis volta elsősorban nem a részletek és apróságok torzításaiban rejlik: maga a történelemszemlélet egésze (már amennyiben van neki egyáltalán ilyen) hamis.
A történelemhamisítást pedig nem szerencsés hazafias kötelességként prezentálni.”
