Egy nő, aki nem tudja feldolgozni a gyászt, ezért az összes háziállatot a fagyasztóba rejti. Molnár T. Eszter Tájkép lövés előtt című novelláskötetének egy igen érdekes és groteszk jelenetét ismerhetjük meg, amelyben a humor és az elhallgatott, kimondatlan dolgok furcsa egyveleget alkotnak. A középpontban a már említett nő áll, aki egyre jobban beleőrül abba, hogy szinte egy egész állatkertet kell beszuszakolnia a hűtőjébe, a halaktól kezdve egészen a pókokig és kígyókig. Molnár elbeszélése igen elmés, keveset mond, de annál többet sejtet. Az állatok lefagyasztása és a gyász között talán valami párhuzam húzódik?
Molnár T. Eszter már az első, Stand up! című ifjúsági regényével is kitűnt, ugyanis az első volt ebben a műfajban, aki Margó-díj nevezést kapott. Majd ezt követte később számos munka mellett a Szabadesés, a Kóbór Szálló és a Hidegkút (részlet itt), utóbbit az 2022-es Őszi Margón mutatták be, a beszélgetés itt visszahallgatható.
Molnár T. Eszter: Tájkép lövés előtt (részlet)
Mélyfagyó
November ötödikén kora hajnalban elhallgatott a madár. Más napokon napkeltekor teleénekelte a lakást, de aznap süket csend volt, ezért jutott eszébe Diának, hogy megnézze, mi lehet vele. Ott feküdt a kalitka alján mozdulatlanul, csőre dacosan kitátva, talán még egy utolsót akart kiáltani. Szép madár volt, de aznap reggelre megfakult a tolla.
Dia előkotort a szemetesből egy üres margarinosdobozt, beletette, és eldugta a fagyasztóba, mielőtt felébresztette a gyerekeket.
Azt hitte, keresni fogják, mert már megszokták, hogy velük él, sőt a nagyobbik néha megetette kaviccsal, de tévedett, a két gyerek nem szúrta ki sem az üres kalitkát reggeli közben, sem a kalitka hűlt helyét vacsoránál. Dia a kamrába rejtette, és este, miután a gyerekek elaludtak, kivitte a garázsba Pisti kacatjai mellé. Három héttel később a többivel együtt azt is kirakta a lomtalanításra. Reggelre nagy rumlit csináltak a lakótelep felől jövő lomizók. A gyerekek nem vették észre a kalitkát, és azt sem, hogy az apjuk törött söröskorsóin és lemezein lépkednek az óvodába menet.
A halak még ennyire se érdekelték őket. Azok egyenként pusztultak el, Dia minden reggel odament a nagy akváriumhoz, és kihalászta a felfordulva lebegő példányokat.
Fajtánként külön vajasdobozokban fagyasztotta le őket, a legnagyobbat, egy fekete-fehér harcsát pedig egy Carte D’Or-os dobozba tette.
Elegáns állat volt, amíg élt, és frivol fodros, pöttyös muszlinruhájában úgy feküdt a koporsójában is, mint egy kiöregedett primadonna. Aznap, amikor a harcsa elpusztult, Dia elfelejtett elmenni a gyerekekért az óvodába. Hatkor kapott észbe, és mire odaért, már csak ők ketten ültek a dadussal a sötét folyosón.
Az állatok apránként tünedeztek el, épp úgy, ahogy korábban odakerültek. Az elsőt, a királypitont Pisti egy veszekedés után hozta haza. A vénasszony felnyomta őket, kijött a rendőrség és később a gyerekvédelem is, megnézték a lakást, kikérdezték Diát, és le kellett vetkőztetnie a gyerekeket, megmutatni, hogy rendesen eteti őket, és nincsenek rajtuk kék meg lila foltok. Utána jött haza Pisti a kígyóval. Azt mondta, szaporítani fogja és szabadon ereszti őket a lépcsőházban, hátha akkor végre elköltözik a vénasszony. Dia ezt jó ötletnek tartotta, de Pisti végül nem vett másik pitont, inkább gekkót hozott, teknőst és később halakat. Azokra már nem adott magyarázatot, és mire a madárral beállított, már szóba sem állt Diával.
Először nem tudta, mit kezdjen az akváriummal. Megpróbálta kitisztítani, de megmozdítani sem bírta, ezért ott hagyta az alacsony könyvespolcon az egyre zöldebb, büdösebb vízzel együtt, amíg valaki nem jelentkezett érte a Jófogáson. Amikor három megtermett férfi végre elvitte, Dia lement a sarki virágoshoz, vett egy csokor tulipánt, és egy befőttesüvegben a polcra tette.
Tetszett neki a szoba a tulipánokkal, még akkor sem dobta ki őket, amikor már régen elvirágoztak, és csak az egyre fonnyadó termők meredeztek a szárak végein.
A hüllők közül a gekkók pusztultak el először. Olyan vékony kis férgek voltak, Dia el is feledkezett volna róluk, ha nem a franciaablak előtt áll a terráriumuk. Az éhséget talán még bírták volna, de a naptól kiszáradtak, és leestek az üvegről. A gyerekek hamar felfedezték, hogy kiürült a terrárium, mégsem kérdezték, mi történt az állatokkal. A homokbuckákat műanyag katonákkal népesítették be, és attól kezdve óvoda után ott játszottak a nappaliban, az ablak előtt. A teknős és a kígyó tovább húzta, de január végére azok is bekerültek a fagyasztóba. A piton egészen összement az utolsó hetekben. Dia szorosan feltekerte a fejénél kezdve, a farka vége jól nevelten simult a doboz oldalához. Eljátszott a gondolattal, hogy a bőréből karkötőt csináltasson magának, aztán mégis inkább betette a fagyasztóba azt is. A kígyó helyére, a komód tetejére először egy fényképet állított, később kicserélte egy varródobozra, majd egy fél pár magas sarkú szandálra, amit még nyár végén vett a leértékelésen.
A tarantula maradt utolsónak. Egész télen kitartott azzal a pár léggyel és hangyával, ami a közelébe került.
Egy februári reggelen Dia megpróbálta szabadon ereszteni a kutyafuttató deres füvén, de a pók nem mászott ki, csak csodálkozva törölgette a szemeit.
Végül Dia becsukta a terrárium tetejét, és visszavitte a házba. A vénasszony lesben állt a folyosón. Te meg mit csinálsz azzal a pókkal, kérdezte. Neki is kell a friss levegő, felelte Dia, és úgy bevágta maga után a bejárati ajtót, hogy a tulipánszárak megremegtek a befőttesüvegben. Később megbánta az ajtócsapkodást, és napokig kedves volt a vénasszonnyal. Nem akarta, hogy megint ráhívja a gyermekvédelmiseket. A pók végül márciusban esett le a faágról, amin az utolsó heteit töltötte. Dia két evőpálcikával átemelte egy joghurtospohárba, és mire a gyerekek hazaértek, már a vasaló állt a konyhaszekrényen a terrárium helyén. A gyerekeket nem érdekelte sem a pók, sem a vasaló. Éhesek voltak. Dia már hetek óta nem volt a boltban, de aznap végre ismét átaludta az éjszakát.
Másnap egész délelőtt a kanapén üldögélt, és hallgatta a hűtő mormogását. Tudta, hogy el kéne temetnie az állatokat, de hiába, a tehetetlenség a porral együtt megült az ebédlőasztalon és a kilincseken. Majd ha melegebb lesz, mondogatta magában. Amíg hűvös van, a gyerekek úgysem nyitogatják a fagyasztó ajtaját. Ha éhesek, akkor a kamrát túrják fel, aztán ha ott nem találnak semmi ehetőt, átmennek a vénasszonyhoz kunyerálni. Majd, ha kitavaszodik, és felenged a föld, akkor elásom őket mind, mondogatta magában Dia, és úgy látta, a tulipánok megértően bólogatnak.
Fotó: Kalligram
