A Most vagy soha! végén a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóját alakító Vranyecz Artúr megfontolt és tiszteletteljes mozdulattal az intézmény vitrinje mögé helyez Petőfi Nemzeti dalából egy viharvert kópiát. A jelenet kínosan didaktikus, de az egész film értelmezéséhez kulcsot ad. Szavak nélkül írja le, miként viszonyultak a témához az alkotók,
akik mintha végig vitrin mögöttiként kezelnék 1848. március 15-ének viszontagságos, fennkölt és feszültségtől sem mentes történéseit.
Petőfi meg a Kálmán-napi premier
Aki nem a Landerer-nyomda prése alatt töltötte az elmúlt éveket, hallania kellett, hogy jelentős támogatással és komoly viták kereszttüzében készül egy mozi. A 4,7 milliárd forintos állami hozzájárulással minden idők legdrágább magyar filmjeként leforgatott Most vagy sohá!-nak Petőfi Sándor a központi karaktere. Emiatt egy emberként szorított kiskőrösi kisiskolás, kecskeméti katona és pápai patikárius, hogy még a bicentenárium évében vászonra kerüljön a pest-budai március 15. történetét elmesélő opusz. De ne legyünk telhetetlenek. Ha egy születésnapi köszöntés a hatályos szájhagyomány szerint érvényesnek mondható nyolc napon belül, miért ne csúszhatna a Coviddal nehezített pályán készült, hatalmas apparátust mozgató kosztümös büszkeségmozi?
A Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk forgatókönyve alapján megvalósuló kétórás történelmi kalandfilm csúszott, nem is keveset. De vajon ócska, labanc véletlen-e, vagy pedig a hazai filmforgalmazás örkényi humorát mutatja meg, hogy ennek az önmagát az első képkockától az epilógusig komolyan vevő alkotásnak éppen az egyik író (és kreatív producer) keresztnevével összecsengő Kálmán-nap című filmmel egyszerre van a premiere?
Csikorgó párbeszédek és profi képsorok
A Most vagy soha! nagyjából 24 óra történéseit mutatja be. 1848. március 14-én, késő délután vesszük fel a cselekmény fonalát – akkor, amikor a bécsi forradalom kitöréséről értesül a márciusi ifjúság. A film végi, a március idusán történt menetelés legfontosabb pillanataira visszatekintő montázst leszámítva végig lineárisan halad a sztori, így a szüzsé a klasszicista dráma tankönyvi definícióját követi. Hogy mégsem színházi előadás készült, azért tulajdonképpen hálásak lehetünk,
elvégre a hősök bámulatos díszletek között mondják el csikorgó párbeszédeiket és magasztos monológjaikat.
Nekem kimondottan tetszettek a korhűnek tűnő jelmezek, még ha a fröccsöntött inggomb alighanem anakronisztikus is. Kiemelésre azonban leginkább az operatőri munka érdemes. Legyen szó tömegben cikázó steadycames vagy folyóvízben felvett képsorokról, drón-nagytotálokról, netán arcközelikről, Dobos Tamás remek munkát végzett. Hát akkor meg miért problematikus a Most vagy soha!?
Tudunk-e menni a Petőfivel?
Elsősorban amiatt, mert a világot jókra és gonoszokra osztó képregénydramaturgiát reflektálatlanul hatványra emelő cselekmény nem kínál azonosulási pontokat. Képtelenség közel kerülni a szereplők dilemmáihoz (igaz, nem is igen vannak nekik), emiatt együttérezni sem egyszerű velük. Pedig, ha van március 15-éhez kétség nélkül tapadó kulcsfogalom, akkor az azonosulás ilyen. Az eseményeket alakító huszonéves kölyköknek piszkosul érezniük kellett ugyanis az utca rezdüléseit, precízen kellett letapogatniuk a velük vonulók lélekállapotát, gyors és spontán döntések mentén szervezni a napot, ehhez pedig a lehető legjobban ütő szlogeneket volt szükséges kiválasztaniuk. Ennek a karizmát csibészséggel elegyítő, a vonatkozó angolszász szakirodalom által csak Big Dick Energyként, vagyis nagypöcs-energiaként hivatkozott mojónak a filmben nyoma sincs. És emiatt nehéz menni a jól öltözött márciusi crew-val és Petőfivel.
Petőfi Sándor (Berettyán Nándor), Jókai Mór (Koltai-Nagy Balázs), Degré Alajos (Berettyán Sándor), Vidats János (Hajdu Tibor), Irinyi József (Ertl Zsombor), Kléh István (Imre Roland). Forrás: Forum Hungary
Pedig Berettyán Nándor sáskatekintetű, leszegett állú, slim fit Petőfije aztán megy, nem is keveset. Különös módon mintha ez volna a legfőbb karaktervonása. Azt gyanítom, a főhőst megformáló színész sokat inspirálódott a forradalmár-költőről készült rajzokból és festményekből. Csakhogy a lépésszámláló-alkalmazásokat kiakasztó mennyiségű gyaloglás dacára sem tudja Petőfit igazán megmozdítani. Hiányzik belőle a vagányság, az arrogancia, az egó, a kétely, a dac. Hiányzik belőle valami. Egyetlen szuperképessége, hogy bajuszkötőben háló férfiak szemébe csal könnyet a verseivel. Ez márpedig a legkevésbé sem életteli.
Sándor sidekickjei és ellenlábasai
Igaz, a cimborái sem túlságosan eredetiek. Vessünk most egy pillantást pest-budai Szabadság Ligája tagjaira. Azzal, hogy megállás nélkül flörtöl és szellemeskedik, talán még a Fehér Tibor által megformált übermacsó Vasvári Pál a leginkább kidolgozott közülük. A csapat tagja Koltai-Nagy Balázs tépelődő-patópál Jókaija, a csendes okostojás, Bulyovszky Gyula (Bordás Roland), Emich Gusztáv (Nagy Sándor) pedig afféle habókos Doktor Bubó. Berettyán Sándor Degré Alajosa engem a fiatal Deutsch Tamásra emlékeztetett,
a többieket pedig csak felöltőjük színe és az arcszőrzetük különbözteti meg egymástól valamelyest.
A Most vagy soha! különben azzal sem pepecsel sokat, hogy az antagonisták motivációit megértesse velünk. Be kell érjük annyival, hogy ők a legkopottabb narrációs klisék szerint koszosak, állatias a természetük, nem ritka náluk a testi hiba, és annyira rosszindulatúak, hogy nem fér a fejükbe: a szemmel látható progresszió ellen teljesen hiábavaló mesterkedniük. (Előre, ugyebár, nem hátra…) Az elvtelen spicli prototípusaként ábrázolt, szűkszavú Farkasch (Horváth Lajos Ottó) helyett vezetéknevének utolsó három betűje beszél. Minden bizonnyal a karakter osztrákbarátságára igyekeztek az alkotók rávilágítani, csakhogy a Petőfi-életmű fénytörésében ez a név gellert kap, elvégre innen olvasva (és a figura szolgalelkűségét is szem előtt tartva) Farkasch sokkal inkább kutya.
Farkasch (Horváth Lajos Ottó). Forrás: Forum Hungary
Így mennek a moziba?
A Szendrey Júliát alakító Mosolygó Sára dolga a legnehezebb: egy nem létező szerepet kell eljátszania. Sokáig csak tekintget, összességében viszont jóval kalandosabban zárja a napot annak ünnepelt hőseinél. Több ízben is szembe kell néznie a dickensi zsiványokhoz hasonló rosszfiúkkal, illetve Farkasch titkosügynökkel is birokra kell kelnie, mégsem mondhatjuk, hogy fajsúlyos női karakterként lenne jelen.
A bicentenárium évében sokan és sokat gondolkoztak azon, hogy Petőfi mennyire élő, milyen mértékben 21. századi figura. Szerintem abszolút, bár ezt a legkevésbé sem mutatja meg a Most vagy soha!. Azt hiszem, Petőfi manapság túlmozgásos megmondóemberként igyekezne belebeszélni abba is, amihez nem ért, és ha felkínálnának neki egy egyszálgitáros meg egy szimfonikus bulit, gondolkodás nélkül az utóbbi mellett döntene. Jelen lenne természetesen a közösségi médiában is, illetve
harsány, unalmas kommentárral játszana forradalmas-kardozós játékokat a YouTube-on.
Lóth Balázs rendezése egy ehhez hasonló, hosszúra nyúlt gameplay-videót idéz, amelyben nyíltszívű és összevont szemöldökű képregényalakok mászkálnak túlontúl sáros helyszíneken. Olykor pipára gyújtanak, máskor olvasókönyvi verssorokat idéznek, lócitromot dobálnak vagy friss cipót majszolnak a nagyszerű díszletek között. Tárgyalnak és töprengenek. Éreznek és megértenek. Próbálnak vicceskedni is, de az nem sikerül nekik. Persze a lelkük lángol, és kifogástalan az arcszőrzetük.
Attól tartok, a 201 éve született Petőfi Sándor nem ülné végig ezt a filmet.
Nyitókép: Szendrey Júlia (Mosolygó Sára) és Petőfi Sándor (Berettyán Nándor). Forrás: Forum Hungary
