Március 27-én elhunyt Tolnai Ottó József Attila-díjas költő, író, a vajdasági magyar irodalom kiemelkedő alkotója. 2007-ben Kossuth-díjat kapott az avantgárd irodalom megújításáért és a vajdasági magyar irodalom szervezésében nyújtott munkájáért. Költészetével úttörő volt, versei új líra- és formanyelvet teremtettek, de prózában és drámában is kiemelkedőt alkotott. Pályáját 1960-ban kezdte, közel 50 kötete jelent meg magyarul, számos idegen nyelvre is lefordították.
Korszakos jelentőségű író volt, akinek gazdag életműve még sokáig meghatározó lesz.
Egy nagy életmű stációi
„A vajdasági és az anyaországi irodalom elmúlt fél évszázada máshogy nézne ki Tolnai nélkül, aki elérte, hogy oly sok viszontagság után újra legyen tengerünk” – írtuk 10 évvel ezelőtt, a 75. születésnapján.
Tolnai Ottó 1940. július 5-én született a Tisza parti Nagykanizsán, már gyerekként is nagyon szeretett olvasni, legfőképpen a bátyjától kapott ponyvákat, idegenlégiós könyveket.
Egész korán, már gyerekkorában elkezdte érdekelni az írás, első prózája 1956-ban jelent meg A kavics címmel az újvidéki Ifjúság hetilapban.
Fiatalon a zágrábi egyetemen tanult filozófiát, 1960-tól rendszeresen ír verseket, három évre rá pedig az első verseskötete is megjelenik Homorú versek címmel. Az írás mellett pedig a Symposion, később Új- majd Ex Symposion folyóiratok szerkesztője, illetve a Jugoszláv írószövetség tagja, majd utolsó elnöke volt.
A Symposion folyóiratról és annak hatásáról egy 1989-es interjúban beszélt is:
Arról pedig, hogy hogyan is vált költővé, Parti Nagy Lajosnak mesélt 2003-ban egy interjúban: „Már két-hároméves koromban belemásztam a Tiszába, aztán nem jöttem ki egészen középiskolás koromig. Annyira a folyóhoz kötődnek a Tisza menti kisvárosok gyermekei, akár egyfajta kétéltűeknek is nevezhetők.
Én a Tiszával magyarázom verseim mibenlétét.
(...) Tehát ha arról beszélek, hogy hogyan lettem érzékeny, akkor a Tiszát jelölném meg mint bölcsőt.”
Rovarház című regénye 1968-ban jelent meg, amit az újvidéki Forum Könyvkiadó pályázatára írt. Bár itt nem díjazták, avantgárd hatása miatt fontos fordulópont lett. 1983-ban a Magvető kiadta válogatott versesgyűjteményét Vidéki Orfeusz címmel. Kiemelkedő művei között említhetjük a 2005-ös Költő disznózsírból és az eredetileg 1980-ban megjelent, de itthon 2016-ban napvilágot látott Világpor című köteteket.
Forradalmi jelenség
Tolnai Ottó költészete forradalmi jelenség a jugoszláviai magyar irodalomban”
– írta Végel László 1968-ban (!) a Híd hasábjain.
Szövegeiben a radikális újító jelleg már egészen hamar megjelent, bevallása szerint egészen naiv és egyszerű verseket írt, amelyek sokszor hétköznapi képeket ragadnak meg, de ez abban az időben igen modernek számított. Erről egy Literának adott interjúban is beszélt:
Ez a modernség pedig később is jellemzi, a magyar neoavantgárd és széleskörűen az európai avantgárd fontos alkotója lett. Írásaiban mindvégig meghatározó alap maradt Újvidék és a szabadkai-palicsi környezet, amit olykor mitologikus szintekre emelt. Költészete irodalmi, kulturális és fizikai határokat is átívelt, új líraértelmezést és nyelvfelfogást alakított ki.
Arról, hogy hogyan is alkot verset, egy 1986-os interjúban beszélt:
A versírás művészete, a verscsinálás titka egy komplexebb dolog, legalábbis nálam.
Ahogy a béna parkőr mondja: egyszerű és komplikált. Nem lehet csak úgy különös szavakat összeszedni, és abból csinálni verset. A különös szavak persze kellenek, de maguktól kell, hogy bejöjjenek, vagy pedig szép lassan ki kell termelni őket. A költőnek is úgy kell meghozni a maga különös piros bogyóit, akár egy bokornak, mérgeseket, édeseket, halálosokat, minden fájtát, a lényeg az, hogy neki kell kiizzadni, kigyöngyözni."
Korai mesterét Rainer Maria Rilkében találta meg, szövegeiben visszatérő elem, hogy rejtélyes értelemmel látja el a tárgyakat és a természetet, amellyel a világ és az emberi lélek összekapcsolódását hangsúlyozza ki.
Költői hangneme és stílusa a korai éveiben sokszor egybeforrt a vajdasági irodalom alakulásával és megújulás iránti vágyával.
Közel 50 kötete jelent meg, ebben számos verseskötet, kispróza, regény, esszékötet, sőt képzőművészeti monográfia is helyet kapott. Írásai több nyelven is napvilágot láttak, például szerbül, franciául és németül is. A Jelenkor Kiadó 2016-ban indította el a költő életműkiadását a Világpor című kötettel, a sorozat azóta számos könyvvel bővült.
„Azt hiszem, a Világporban magamat is sikerült átugrani valamilyen formában. (…) Azt láttam, hogy az a szerves egész, ami végül összeállt belőle, valójában az én nyelvem. Mikor először megjelent a kötet, sokaknak úgy tűnt, hogy ez egy intenzíven megcsinált valami, és akkor nem is ellenkeztem ellene, de most nagy élmény volt látni, hogy ez mégis a természetes nyelvem” – mondta egy interjúban, amit a kötet megjelenésekor készítettünk vele.
„Roppant súlyú életmű”
Tolnai Ottó jelentős életművet hagyott hátra, pályájáról már 1994-ben készült monográfia Thomka Beáta által, később pedig 2005-ben Mikola Gyöngyi is írt róla. Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó vezetője így emlékezett rá:
Vajdasági költőnek született, de verseiben, prózájában mágikus univerzummá tágította a szűkös topográfiát.
Roppant súlyú életművet hagyott ránk, nem lesz könnyű nélküle.”
Tolnai Ottó halálhírére sorra reagálnak pályatársai és barátai, osztják meg, mekkora űrt hagyott maga után emberként és alkotóként egyaránt. Öt évvel ezelőtt, a költő 80. születésnapján Radics Viktória, Ladányi István, Selyem Zsuzsa és Parti Nagy Lajos is köszöntötte az írót a Könyves Magazinon. Íme egy részlet az utóbbiból:
„lebeg az univerzálisVajdaság fölött,
lebeg a világirodalomban,
remekmű a remekművek között,
ez a hordárszürkének öltözött félszeg egész,
gereblyétől billiárdposztóig”
Fotók: Jelenkor Kiadó / Facebook
