7 fiktív könyvesbolt, ahol bármikor elidőznénk

Szeretnéd, hogy Hugh Grant vagy Meg Ryan segítsen megtalálni a hozzád illő kötetet? Esetleg jobban izgat, hogy kapható-e Gilderoy Lockhart teljes életműve – dedikálva? Vagy az ellenállás gesztusaként látogatnád a környék egyetlen könyvesboltját? Mutatjuk, melyek a mi kedvenc fiktív könyvesboltjaink! Ne habozz megosztani a sajátodat!

1. A Harry Potter-sorozat

A legenda szerint a Harry Potter-kötetek csodálatos bevásárlóutcáját, az Abszol utat J. K. Rowling az Edinburgh-ben található Victoria streetről és a Grassmarketről mintázta. Ezen a Foltozott üst mögött rejtőző utcán található a Czikornyai és Patza könyvesbolt, ahol hőseink a tankönyveiket szerzik be, a Titkok kamrája kötet elején Gilderoy Lockhart dedikálja itt a műveit. A Varázsvilágban magától értetődően a boltok is különlegesek: 

„A boltban a mennyezetig érő polcokat zsúfolásig megtöltötték a könyvek.

Voltak ott utcakő méretű, bőrkötéses művek; levélbélyeg nagyságúak selyemkötésben; sajátos szimbólumokkal teli kötetek, és néhány olyan könyv, amelyikben nem volt semmi.

Némelyik kötet láttán még az olvasást hírből sem ismerő Dudley is majd' kiugrott volna a bőréből. Hagridnak úgy kellett elrángatnia Harryt Vindictus Viridián professzor művétől, mely a következő hangzatos címet viselte: Átkok és ellenátkok, avagy: hogyan bűvöljük el barátainkat és hozzuk zavarba ellenségeinket a legújabb ártásokkal, úgymint hajhullasztás, lábcsuklasztás, nyelvcsomózás satöbbi, satöbbi.

2. A Végtelen Történet 

Bux Barnabás Boldizsár sajnos nem épp egyenes úton jut a két, egymás farkába harapó kígyót ábrázoló kötethez. Az osztálytársai zaklatásai elől pont Konrádi Károly Kornád antikváriumába menekül be, ahol a titokzatos könyv rögtön megragadja a fantáziáját, így távozáskor magával viszi, bár megígéri, hogy visszahozza. Az iskola padlásán töltött bujkálása alatt a könyv ad neki menedéket – egy idő után szó szerint is. Michael Ende 1979-es regényében Konrádi úr és üzlete talán nem szerepel sokat, viszont ennyiből is kiderül, hogy az üzletvezető jóval több egyszerű kereskedőnél, titkos tudás birtokosa. Melyik antikvárius nem az?!

3. Szerelem hálójában 

Nora Ephron könyvesboltokra írta át Miklós László Illatszertár című darabját és két rivális üzletet helyezett a cselekmény középpontjába. Nemrég számoltunk be róla, hogy a Szerelem hálójában című film Sarki Könyveskuckóját alakító üzlethelyiség ismét gazdát cserélt és a mosoda helyét egy ajándékbolt vette át. A helyszín sajnos soha nem működött könyvesboltként, mindössze a forgatás alatt változott át Meg Ryan karakterének gyerekkönyv üzletévé. Annak azonban varázslatos volt. A filmesek nyaralni küldték a tulajt és addig apróra szétkapták a helyet, majd vissza is állították az antikvitás és sajtboltot az eredeti állapotba. 

Itt megemlíthetjük a Tom Hanks karaktere vezette Fox Könyváruházat, ami „a nagy alapterületével, a leértékelésekkel, az öblös karosszékeivel és a cappucinójával" csábítja el a vevőket. A film bemutatásakor Magyarországon az ehhez hasonló hatalmas üzletek még alig léteztek, így ez legalább olyan egzotikusnak tűnt, mint a másik bolt.

4. Sztárom a párom

Hugh Grant is alakított könyvesbolt tulajdonost. Az 1999-es romantikus vígjátékban egy útikönyvekre szakosodott üzletet visz, ahova véletlenül tér be a Julia Roberts alakította hollywoodi színésznő, Anna Scott. A Notting Hillbe zarándokoló mozirajongók meglepetésére azonban az itt található Notting Hill Bookstore nem azonos a filmben látott Travel Book Co.-val.

Az üzlet, ahol forgattak, néhány ajtóval odébb található és jelenleg egy szuvenírárus működik benne. A helyiség eredetileg egy antikvitásokat áruló bolt volt egy hentes tőszomszédságában.

5. A szépség és a szörnyeteg

A Disney-mese, ami miatt mindenk létrás könyvespolcra vágyik. Belle szerencséjére bármilyen apró is a város, ahol él, van benne egy csodás kis könyvesboltocska. A filmtörténelem egyik legromantikusabb ajándékával pedig a szörnyeteg még ezt is felül tudja múlni: egy egész saját könyvtárat ajándékoz a lánynak. Több emeletnyi könyv, egy kastély, ahol lakhatsz és a konyha felszerelése még főz is rád. Ki ne akarna cserélni Belle-lel?

6. Mókás arc

Vannak férfiak, akik megértik egy nő könyvek iránti rajongását, (lásd fentebb) és vannak, akik lesöprik ezeket az ostobaságokat. Ahogyan a Fred Astaire alakította fotográfus tesz egy útban lévő létrával. Sajnos a létra tetején ott áll a könyvesboltban dolgozó eladónő, Audrey Hepburn. Nem neveznénk jó kezdetnek. A fotós és csapata egy divatlapnak készít képeket és ennek örve alatt gyakorlatilag megszállják a lány munkahelyét, az Embryo Concepts nevű könyvesboltot és mindent feltúrnak, ami mozdítható. 

Még magát a lányt is kibillentik megszokott közegéből: felfedezik és modellként Párizsba viszik, közben pedig természetesen a csábító fotóssal is románc szövődik köztük. 

7. Könyvesbolt a tengerparton

Penelope Fitzgerald 1978-ban megjelent regényének főhőse, Florence Green egy fiatal özvegy csekélyke örökségét kockáztatva egy apró tengerparti városkába költözik, ahol vesz egy régóta üresen álló házat és könyvesboltot nyit benne. Két barátja is lesz: a boltban dolgozó kislány, Christine, illetve egy magányos úriember, Edmund Brundish. Az 1959-ben játszódó regényben a helyiek gyanakodva fogadják, az előkelőségek mindent megtesznek, hogy megszabaduljanak tőle. A regénybeli apró bolt változások és új eszmék kiindulópontja lesz, még akkor is, ha tragikus véget ér.

A könyvből 2017-ben készítettek filmet, amelyet az észak-írországi Portaferryben és Strangfordban forgattak. Florence Greent Emily Mortimer, ellenlábasát Patricia Clarkson alakítja, Edmund Brundisht pedig Bill Nighy. A könyv itthon 1982-ben jelent meg Kada Júlia fordításában. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Újranyit a Szerelem hálójából ismert könyvesbolt

Igaz, a Sarki Könyveskuckó nem könyvesboltként éled újra, hanem ajándéküzletként.

...

A randiappok kora lejárt, jönnek az olvasórandik és a könyvesbolti ismerkedések!

A közös könyves ízlés a jó párkapcsolat alapja?

...

Vezess egy skót könyvesboltot a nyaralásod alatt!

A skót vidék és a tengerpart közelsége már csak ráadás!

MARGÓ
...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

...

Lehet-e a zenetörténet közérthető? – Fazekas Gergely az Őszi Margón

Fazekas Gergely Négynegyed című könyvének bemutatóján számos izgalmas anekdotával lettünk gazdagabbak.

Listák&könyvek
...

7 fiktív könyvesbolt, ahol bármikor elidőznénk

...

Valérie Perrin, Ken Follett és Karády Anna a Bookline ősz eleji toplistáján

...

Íme Dan Brown új regényéből 5 prágai nevezetesség!

Kiemeltek
...

Mérő Vera: Régóta mondom, hogy bocsánatot kérni nagyon jó dolog

Mit jelent az otthonosság? Lehet-e mindig segíteni? Podcast Mérő Vera író, jogvédővel.

...

Fájdalmas szakításból Francia Akadémia nagydíjas regény – François-Henri Désérable íróval beszélgettünk

Csábítás és a versek ereje – Francois-Henri Désérable francia íróval beszélgettünk. 

...

Tudtad, hogy a női vámpírok megelőzték Drakulát?

A vámpírtörténetekben a harc a női testért zajlik, képletesen és fizikailag.

SZÓRAKOZÁS
...

A magyar Drakuláról készít filmet Leonardo DiCaprio

A film a színész fiatalkorára összpontosít. 

...

„Én sem vagyok boldog ettől” – George R. R. Martin reagált a kritikákra

Az író ezúttal mintha megértőbb lenne a rajongókkal.

...

Hallgasd meg, hogyan olvas fel Cillian Murphy a Shyból!

A Steve főszereplője videóban olvas fel Max Porter regényéből.