Az apácák élete sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk, és nem arról van szó, hogy milyen szabályokat vagy rendszert kell betartaniuk, hanem a belső, lelki munkáról. Sára-Csombor Rita könyve egy fiatal lány szemszögéből mutatja meg a szerzetesek és apácák mindennapjait. A lány felnövéstörténetében egyszerre jelenik meg az egyetemi elvárásokkal küzdő diák, a hitélet és vallás nehézségeit megélő tanuló apáca, valamint a szabályok és határok elől menekülni kívánő fiatal lány. Az apácák nem egy idegen, távoli szabályrendszer szerint élik az életüket, sokuk pont ugyanolyan, mint bármelyik másik hétköznapi ember. A Vénia főszereplője például amikor nem az apáca rend szabályait próbálja kikerülni, terhességről és egykori, lakótelepi otthonáról álmodik.
Sára-Csombor Rita: Vénia (részlet)
Flóra nem értette, hogyan került a kápolna melletti vécébe. A hideg padlón fekve a plafon egyenetlen festését nézte. Egyre sűrűsödtek a hányások is. A különféle szakkifejezések, mint halmozódó krízisek, kontrollvesztéses helyzet, társas támaszkeresés keringtek a gondolataiban. Felült. Mintha kettétört volna a dereka, alig tudott felállni, a bal lábát alig érezte. Hangyák mászkáltak az ereiben. A vécékagylóra támaszkodott, felnyomta magát. Elfintorodott. Nem tudta, hogy a hányás miatt szédül vagy a sok értelmetlen, kusza gondolattól, de megpróbálta rendbe hozni magát, mielőtt kilépett volna a mosdóból. Lassú léptekkel indult a szobájába. A folyosó üres és sötét volt.
A heti egy alkalmas kezelés során újra és újra megbeszélték a pszichológussal, hogy mi lehet a kiút ebből az állapotból, de mégis egyhelyben toporogtak.
Flóra csak azt érezte, hogy ölelésre, emberi közelségre lenne szüksége. Már abból sem tudott erőt meríteni, hogy maga mögött hagyta a noviciátus szoros kontrollját. Megviselte, hogy a noviciátus első évében egyáltalán nem látogathatta meg a szüleit, az egyetlen kapcsolatot velük a heti tízperces telefonbeszélgetés jelentette. Azt is nehezen tűrte, hogy a napirendben minden percet meghatároztak, ettől eltérni csak indokolt esetben, a magisztra engedélyével lehetett. A délutáni kötelező egyórás séta a levegőn segített, de így is görcsbe rándult a gyomra, ha azokra a napokra gondolt. Az édesapja is ebben az időszakban halt meg, a temetésen kívül két és fél napig lehetett otthon, és bármennyire is próbálta tartani magát, nem sikerült. Sírni nem mert, hiszen az a hitét kérdőjelezte volna meg, és amikor Irén nővérhez, lelkivezetőjéhez bekopogott az egyik este, hogy beszéljen az édesapjáról, a nővér elhajtotta a szilenciumra hivatkozva. Utólag eszmélt rá, hogy mekkora idióta volt, hogy azt gondolta, a mindig fegyelmezett Irén nővér majd meghallgatja. Az az Irén, aki képes volt a vizsga végéig várni azzal, hogy elmondja édesapja az intenzív osztályra került.
A terápia során nem sikerült mozgósítani a belső erőforrásait, egyre nagyobb volt benne az önvád, hiszen ő pont azért lett nővér, mert úgy gondolta, Isten arra hívja, hogy az örömhírt prédikálja, tanúságot tegyen, de minden hányást kudarcként élt meg, úgy érezte, semmire sem jó, Isten alkalmatlan eszköze. A gyomra ismét összerándult a szóra, eszköz. A pszichológus azt javasolta, hogy közvetlenül ébredés után írja le az álmait, tegye maga mellé a füzetét, így nem felejt el semmit. Erre képtelen volt, mert az álmai lejegyezhetetlenül kuszák voltak. Főleg mikor ‒ külön engedéllyel ‒ éjfélig írhatta a szakdolgozatát. Olyankor a reggelek nemcsak keservesek voltak, hanem egyenesen nyomorúságosak. Különösen, ha a karvezetés ismét az ő feladata volt. Flórának semmi ereje nem volt, imádkozás nélkül dőlt be esténként az ágyába.
Senkinek sem mert arról beszélni, hogy álmában rendszeresen várandós volt.
Gyakran látta, ahogy rendi ruhában gömbölyű hasát simogatja, sétál a remeteszőlősi anyaház folyosóin, mosolyog, és tudja, hogy hamarosan érkezik a szülés ideje. Máskor pedig a csepeli lakóteleppel álmodott. A fűvel borított garázstetőkről álmában is jó kilátás nyílt a közeli sóderbányára. A hétéves-forma önmaga meg volt győződve arról, hogy értékes dinoszaurusz- lelőhelyre bukkant, és ezt nem félt megosztani játszópajtásaival. Anett, Tomi és Márk kétkedve fogadta az érvekkel alátámasztott lelkesítő beszédet, de amikor Flóra egy térképet húzott elő a hátizsákjából, mindannyian izgatottan vetették bele magukat a képzeletbeli expedíció megtervezésébe. Pontról pontra felépítette a sikeres küldetéshez elengedhetetlen lépéseket, bejárta a helyszínt, és még mintát is gyűjtött. Egy megkövesedett csigaházat lobogtatott, ami végleg meggyőzte Márkot. Rajta kívül, a többiek csak a kaland kedvéért csatlakoztak, ők nem hittek már az efféle dajkamesékben. Álmában rendszeresen járt a Cirmos sétány környékén, néha Álmatlan medve elől menekült, néha habitusban ebihalakat fogott a közeli bányatóból.
Flóra újraálmodta, amikor Márkkal kipróbálták a szüleiktől lopott cigarettát, és azt is, ahogy a telefonfülkéből felhívták a rendőrséget vicceket mesélni.
Flóra kötődött a lakótelephez, a felfedezőcsapathoz. Mindig is szeretett volna egy testvért, de a szülei hárítottak, a negyedik emeleti másfél szobás lakásra fogták. A hasonló álmok után kótyagosan ébredt, és az önfeledt boldogságot mintha valami hatalmas csatornafedél nyomta volna le benne. A lendülete elfogyott, és csak arra várt, hogy beérjen az egyetemre, ahol otthon érezte magát.
Szeretett az egyetem könyvtárában kutakodni. Főleg, amikor Kárpáti Anna is vele tartott. A közös tanulások hangulata izgalmassá tette a legszárazabb dogmatikai okfejtéseket is. Mivel Flóra rajongott Irén nővérért, aki ókeresztény irodalomtörténetet tanított, őt kérte fel konzulensnek. A tantárgy gyakorlatilag olyan volt, mintha egy ókori telefonkönyvet kellett volna bemagolni, de Flóra szerette, mert mindent rendszerbe akart foglalni, ez a tantárgy pedig megkövetelte a rendszerezett tanulást. Erre mondjuk a liturgika vagy az egyházzene kevésbé lett volna alkalmas. Gyakran elképzelte a Krisztus utáni első század fontos alakjait, kíváncsi volt minden apró részletre. Mit ettek? Hogyan mosakodtak? Kivel vitatkoztak? Úgy gondolta, az egyház első századai sokkal tisztábbak voltak, sokkal őszintébbek, mint a modern, intézményesített gépezet. Akkor még volt szív és lélek az emberekben, nem megszokásból vagy hobbiból hittek. Akkor még volt tétje mindennek. Nem úgy, mint most. Irén nővér ‒ nevével ellentétben ‒ hírhedten kegyetlen tudott lenni. Az ő vizsgáin a bukási arány legjobb esetben is negyven százalék volt, de Flóra bizonyítani akart. Reggel úgy pattant ki az ágyból, mintha előző este minden a legnagyobb rendben ment volna.
Ébredés után látta, hogy lehányta egy kicsit a habitusát, rövid fogmosás és arcmosás után gyorsan felvette a másikat. Laudes, szentmise, reggeli.
A szokásos kezdés után engedélyt kért Eugénia nővértől, hogy bemenjen a könyvtárba az egyetemi órák után. Szakirodalmi listát bővíteni mindig elengedték, ezért ezt a rést használták ki Annával.
Már csak alig három hét volt a szakdolgozat leadásáig. Eugénia nővér nagy örömmel adott engedélyt. Amikor rákérdezett, hogy előző este miért nem ment imára, Flóra csak annyit válaszolt, hogy nem érezte jól magát, ezért maradt a szobájában, és próbálta írni a dolgozatát. Eugénia nővér elhúzta a száját, és figyelmeztette Flórát, hogy legközelebb engedélyt kérjen, ne magyarázkodjon. Flóra azt hitte, hogy ennyivel megúszta, de azért kapott még egy tízperces szobabiciklizést penitenciaként. Lehetett volna rosszabb is.
Fotó: Kalligram
