A Pokol az egyetem? A Pokol a másik ember? A Pokol én magam vagyok? A Pokol az olvasók számára egy filozófiai elméletektől, paradoxonoktól és logikai feladványoktól roskadozó fantasy? R. F. Kuang hatodik regényét a Bábel és a Sárga után óriási izgalommal várta a közönség, nem meglepő, hogy rögtön a New York Times bestseller listáján kezdett augusztusban. A pokoljárás vagyis Katabasis című regényben (olvass bele itt) is visszatér a fantasy műfajához, de a Sárgából ismerős rendszerkritika sem marad el.
Mágia a gyakorlatban
A Katabasisban Alice Law, a Cambridge-i Egyetem analitikus mágia tanszékének doktorandusz hallgatója a kimerültség és a túlhajszoltság miatt figyelmetlen hibát ejt egy pentagrammában, amit a témavezető professzora helyett rajzolt meg. Emiatt a a Jaboc Grimes nevű professzor testrészei pedig szétszóródnak a laboratóriumban. A lány és kutatótársa, Peter Murdoch a fellelhető szakirodalommal, rengeteg varázsláshoz szükséges krétával, ellátmányként lembas kenyérrel felszerelkezve elindulnak, hogy visszahozzák a témavezetőjüket a túlvilágról.
A Pokol egészét átszelő utazásban azonban ők is és a küldetés célja is megváltozik.
R. F. Kuang egy, a sajátunkhoz megszólalásig hasonló világot teremtett, egyetlen különbséggel: ebben nemcsak hogy létezik a mágia, de komoly tudományként is kezelik, egyetemen tanítják. A kötetben szereplő megjegyzések alapján meglepően sok hasonlóságot mutat a bölcsészettudományokkal: a legtöbben úgy vélik, semmi gyakorlati haszna nincs, nem lehet megélni belőle, mások szerint viszont a nagyvállalatok épp az ilyen képességű embereket keresik. Hőseink azonban a gyakorlatban alkalmazott lexikális tudásuk segítségével menekülnek meg az alvilág különféle veszedelmei elől. Ezzel meg is kezdjük a paradoxonok sorát, amelyek végighúzódnak a regényen.
Bölcsész fantasy
Kuang egészen váratlanul keveri a valóságot és a fikciót. A kötet iróniáját már az a tény megalapozza, hogy a szerző épp idén, a regény megjelenésének évében szerezte meg saját doktori fokozatát a Yale-en. Senkit ne tévesszen meg a kötet műfaja. Ez is egyfajta szatirikus gesztus, fricska: a tudományosság fellegváráról egy olyan műfajú könyvet írni, amit ez a világ talán megvet vagy soha nem olvas.
A szereplők neve is jelzi, hogy sokrétű szimbólum- és hivatkozási rendszert mozgat a könyv: Alice az Alíz Csodaországban, Peter a Pán Péter, a professzor pedig a Grimm-testvérek egyikének, Jacob Grimmnek a torzított nevét kapta.
Ahogy arra a szerző az előszóban fel is hívja a figyelmet, a fiktív kaland szereplői valóban létező tudományos, filozófiai, vallási, matematikai munkákat idéznek Arisztotelésztől Lacanig. Ezek közül a legismertebb talán a Dante Pokla, ami egyfajta útikönyvként szolgál a szereplőknek, akik próbálják feltérképezni az alvilágot. Alice és Peter útközben például logikai feladványokkal szórakoztatják magukat, a felvetődő problémákat tudósok és elméletek neveivel dobálózva oldják meg - ezzel parodizálva az akadémiai körökben szokásos felvágást.
Kuang valamennyi utalást megmagyaráz, de az elméletek mennyisége még ezzel együtt is megterhelő lehet és nehezen olvashatóvá teszi a könyvek. A szerző szerint azonban nincs szükség semmilyen előzetes tudásra, a szövegbe beleszőtte a szükséges információkat. (A megjelenés előtt elkezdtek terjedni az interneten olyan listák, hogy mit érdemes elolvasni a regény értelmezéséhez). Azt azonban örömmel veszi, ha a közönsége a könyvei hatására a klasszikusok felé fordul. A Katabasishoz Dante Pokla mellett az Alíz Csodaországbant, T. S. Eliot Átokföldje című munkáját és Sylvia Plat Üvegbúráját javasolja.
A Pokol az Egyetem
Dante óta tudjuk, hogy a Pokolba alászállás természetéből fakadóan fejlődéstörténet. Itt elsősorban Alice számára, akinek a beszűkült tudatállapotát jelzi, hogy a tanára feltámasztását látta egyetlen „reális” megoldásként.
Peter karaktere lényegesen kisebb teret kap, személyében viszont megkapjuk a modern irodalom egyik első modern betegségével rendelkező figurát (ennél pontosabban fogalmazni már spoilernek számítana). Kuang pedig még ezt is úgy tudja megírni, hogy a kötet kétharmadáig bármilyen mágikus magyarázatot, személyiségéből fakadó hiányosságot is el tudnánk képzelni a fiú viselkedésére.
A legnagyobb ellenfelük azonban maga az egyetem.
A Pokol az alászálló világának képét ölti fel Alice és Peter elmélete szerint, ezért találkozott például Dante is a saját korának ismerős alakjaival. Ennek analógiáján a páros egy Cambrigde-szerű egyetemi városban és egy homoksivatag sajátos keverékében bolyong, a Kevélység köre például egy könyvtárra, a Vágyé egy kollégiumra hasonlít.
A szerző finom mozdulatokkal hántja le a tisztelettel és megbecsüléssel övezett egyetemi közegről a külsőségeket, hogy teljes mélységében feltárja az intézményi bántalmazás és hatalommal való visszaélés működési mechanizmusait.
A Pokol köreit bejárva az istenített professzorról egyre több mindent tudunk meg: hogy hogyan uszította egymás ellen diákjait, zsákmányolta ki a munkatársait, nyúlta le mások felfedezéseit vagy áldozta fel akár a hallgatói életét. A saját tetteit egy percre sem megkérdőjelező férfi élvezi és használja hatalmi pozícióját.
A szorongó mesélő
Alice az utolsó percig nem akarja belátni, hogy a bálványozott tanárának bármilyen hibája, sőt, bűne lehet, ez pedig magát a küldetésüket is hátráltatja, hiszen a Pokolban a bűnök szerint leosztva tartózkodnak a lelkek egyik vagy másik körben. Alice elmesélésében pontos látleletet kapunk arról, milyen belülről egy szorongással és depresszióval küzdő, de ennek ellenére magasan funkcionáló ember élete, azonban pont szorongása miatt válik megbízhatatlan mesélővé.
Bár a tényeket elmondja, így olvasóként tisztában vagyunk Grimes viselt dolgaival, rossz következtetéseket von le. Pontosan érzékeljük Alice tagadását és önámítását. Ahogyan azt is értjük, hogy
ha belátná, milyen ember valójában a tanára, akkor a saját egész eddigi munkáját is értelmetlennek, hiábavalónak gondolná.
Fájdalmas azokat a részeket olvasni, amelyekben a lány saját magát hibáztatja azért, ahogyan a férfi bánt vele. Levezeti maga számára, hogy ha nem ment volna éjjel a laborba (ahova a férfi rendelte) és időben szólt volna (amikor a férfi belépett a másik nővel), akkor nem kerül olyan kínos helyzetbe, hogy szex közben lássa őket (amit a férfi valószínűleg pont így tervezett).
Az egyetem pedig a professzor tekintélye miatt hajlandó szemet hunyni akár még a diákok halála felett is, nemhogy egy női hallgató zaklatása miatt. Az egész szervezet, a tanári testület is cinkossá válik. Itt pedig már szabadon asszociálhatunk a valós történetekre, például a metoo időszakából, hiszen az intézmény nemcsak egyetem, iskola lehet, hanem bármilyen testület, munkahely.
A klasszikus hős útja Kuangnál olyan csavarokat kap, amelyek egyszerre reflektálnak kortárs problémákra és nyúlnak vissza a klasszikus irodalomig. A megoldás pedig gyakran a paradoxonokban rejlik, amilyen egy fantasy formában megírt filozófiai horror.
Nyitókép: R. F. Kuang - forrás: a szerző TikTok-oldal
