„Nem a trauma volt az oka annak, hogy naplót kezdtem írni, hanem a szorongás, ami a nagyfokú meglepetéssel és hitetlenséggel keveredett, mert errefelé senki nem gondolta, hogy ez megtörténhet” – mondta tavaly a Nyugati tér blognak adott interjújában Szergej Geraszimov, miután magyarul is megjelent a háború egyik első irodalmi lenyomataként számon tartott Harkivi napló.
A hitetlenkedés sokak alapélménye volt egy évvel ezelőtt,
amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát. Düh, kétségbeesés, értetlenség és harag, ez látszott az első reakciókból. Ahogy a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics megfogalmazta: felfoghatatlan volt, amikor Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát. Ahogy később kiderül, nem volt ezzel egyedül.
Hogy lehet megtámadni a testvért?
Alekszijevics érintettsége ráadásul sokrétegű: 1948-ban a magyar határtól nagyjából 260 kilométerre található Ivano-Frankivszkban született, édesapja belarusz, édesanyja ukrán származású volt. Miután az apja leszerelt a hadseregből, vissza is költöztek a férfi szülőfalujába.
Fotó: Valuska Gábor
Alekszijevics ráadásul műveiben a háború és utóhatásait kutatja, írt már a második világháborút megjárt orosz nőkről éppúgy, mint az afganisztáni háború veteránjairól. Amikor tavaly a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt, interjúnkban így fogalmazta meg érzéseit:
„Ez egy testvérnép. Hogy lehet megtámadni a testvért? Kijev számomra nemcsak egy város, rokonaim laknak ott, sőt Vinnicja sem csak egy város, hiszen ott nagyon sokáig a nagyanyám élt. Láttam egy képet, főleg gyerekszemek voltak rajta, amelyek betöltöttek egy teljes képernyőt, és azok a szemek tele voltak félelemmel és szörnyűséggel. A világ megváltozott. Ez most egy másik világ.”
Felfoghatatlan volt számomra, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát – mondta interjúnkban a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, akivel a háborúról, a női narratíva fontosságáról, és egy felfüggesztett filmprojektről is beszélgettünk.
Tovább olvasokYuval Noah Harari világhírű izraeli történész a támadás másnapján a fájdalom napjának nevezte február 24-ét. Akkor azt írta, hogy egyetlen ember kegyetlen ambíciója tízmilliók életébe hoz erőszakot és terrort, és az egész emberiséget a katasztrófa felé sodorja. A történész úgy fogalmazott, hogy a szakadék szélén állunk, és ha az agresszió győz, akkor az egész világra egy új háborús korszak vár. Az orosz Vlagyimir Szorokin azokban az első napokban szintén azt írta, hogy február 24-én megrepedezett és darabjaira hullott a Vlagyimir Putyint az elmúlt húsz évben fedő „felvilágosult autokrata” páncélzata.
Fotó: Valuska Gábor
Szorokin tavaly ősszel a PesText vendége volt, ahol szintén kikerülhetetlen volt a háború témája. Az orosz író akkor bevallotta, hogy nem hitt abban, hogy ez a háború elkezdődhet; egyenesen úgy fogalmazott, hogy alulértékelte Putyin őrültségét. Kitért arra is, hogy „tragikus időkben nehéz az oroszoknak az orosz irodalomról beszélni”, de ezzel együtt azt mondta:
„Amikor háború van, nemcsak a fegyverek segíthetnek túlélni, hanem a kultúra is.”
Utóbbi már csak azért is fontos megállapítás, mert azt látni, hogy habár az ukrajnai kulturális intézményeket, a kulturális örökséget erősen érintette, és egyáltalán az egész kulturális-művészeti élet működését fenekestül felforgatta az invázió, a nemzeti identitásnak igenis kulcseleme, hogy az ukránok megőrizzék és megvédjék kulturális értékeiket. Nagyon jól lemérhető ez az ukrajnai könyvpiac működésén. Az első hírek arról szóltak, hogy bár a kiadók a háború alatt sem álltak le a munkával, a könyvpiacot komoly kár érte. De vajon hogyan élték meg ténylegesen az elmúlt egy évet? Két ukrajnai kiadót kerestünk meg, hogy meséljenek azokról a kihívásokról és megpróbáltatásokról, amelyek tavaly február 24-e óta a mindennapjaik része lett.
Teherautónyi könyvek kimenekítése
Bohdana Romancova, a kijevi Tempora kiadó munkatársa elmesélte, hogy a nyomdák lebombázása miatt nehezebbé vált a könyvek nyomtatása, emellett az áramkimaradások is folyamatosan is megnehezítik a szerkesztői munkát. Hasonló tapasztalatokról számolt be Julia Orlova, a harkivi Vivat kiadó vezetője – Harkiv helyzete azért is speciális, mert itt nyomtatják az ukrán könyvek nagy részét, a város viszont a frontvonalba került, ami nyilván nagyban megnehezíti a kiadók dolgát is. „Sikerült húsz teherautónyi könyvet kimenekíteni a bombázások alatt. Ezek megőrzésére Rivnében egy raktárat kellett nyitni” – mesélte.
A legfontosabb ugyanakkor mégiscsak az, hogy mi van az emberekkel. Mindkét szakember elmondta, hogy sok szerző és műfordító jelenleg is a fronton van, de még ott is dolgoznak. A kiadók ugyanakkor természetesen számon tartják a veszteségeket is. Mindketten név szerint említették Volodimir Vakulenko gyerekkönyv-szerzőt, akit az oroszok elraboltak, majd megöltek, holttestére utóbb egy tömegsírban találtak rá. „Fontos megérteni, hogy a megszállók célja az ukrán kultúra elpusztítása” – hangsúlyozta Julia Orlova.
A háború nemcsak a kiadók munkájára, hanem a könyvpiac működésére is kihatott. Az invázió első heteiben-hónapjaiban a könyveladások száma nem túl meglepő módon csökkent (maguk a kiadók is kevesebb könyvet adtak ki), de mostanra stabilizálódott a helyzet. Julia Orlova azt mondta, már augusztusban sikerült elérniük a 2021-es év azonos időszakának értékesítési számait. És hogy mit olvasnak mostanában az ukránok? Előszeretettel keresik a történelmi, a szerelmes és a fantasy könyveket, meg persze a verseket. „Szerintem az olyan műfajok, mint a horror és a thriller most valamivel kevésbé népszerűek.
Az élet amúgy is túl veszélyes”
– adott gyors helyzetértékelést Bohdana Romancova.
A két interjút hamarosan teljes terjedelmében olvashatjátok.
Bizonyos mértékig racionális embernek tűnt
A világ szemében a mögöttünk álló háborús évnek két kulcsfigurája volt. A jogot végzett, azután a showbusinessbe, majd onnan a politikába árnyergelt Volodimir Zelenszkij egyik napról a másikra lett államférfivá. Nem csoda, hogy a háború kezdete óta nagy érdeklődés övezi Ukrajna első emberét, több könyv is megjelent róla, háborús beszédeit kötetbe válogatták. De a politológusoktól a politikusokig, az átlagemberektől a fotelelemzőkig ugyanígy fürkészik az emberek Vlagyimir Putyint is. Az persze nem meglepő, ha a legismertebb orosz ellenzékinek számító Alekszej Navalnij közvetlen munkatársa azt mondja, hogy szerinte Putyin rövid idő leforgása alatt évtizedekre vetette vissza Oroszországot. Kira Jarmis a háború első heteiben járt Budapesten, a Zárka című regényét népszerűsítette, de a vele készült interjúnkban természetesen kikerülhetetlen volt a háború – személyes élménye, benyomása nagyban megegyezett a már fent idézettekkel:
„Én voltam az az ember, aki teljesen biztos volt abban, hogy Putyin nem vág bele ebbe a háborúba. Ő bizonyos mértékig racionális embernek tűnik, az Ukrajna elleni háború pedig esztelenség. Én magam azt gondoltam, hogy nem fog háborúzni, hanem majd megzsarolja a nyugati vezetőket azzal, hogy haderőt vonultat fel az ukrán határon, ezzel pedig a saját fontosságát akarja majd fokozni a világban. Aztán amikor szó szerint lerohanta Ukrajnát, arra jöttem rá, hogy
minden feltevésemet kidobhatom az ablakon,
mert mindaz, amit a racionalitásáról gondoltam, nem helytálló, és teljesen meggondolatlanul cselekszik.”
Putyin útja – erősen zanzásítva – a KGB-től vezetett Ukrajna lerohanásáig: az orosz elnök az NDK-ban töltötte a nyolcvanas éveket, majd miután átélte a nagy világhatalom, a Szovjetunió szétesését, lassan politikai pályára állt, és az autokrata államhatalmat is KGB-s eszközökkel építette fel. A robbantás és a háború már hatalomra kerülését is meghatározta. Teljhatalmú elnökként kisajátította és újraírta az orosz-ukrán történelmet, aminek következményeként nácítlanításról beszél egy ország esetében, amely szerinte nem is létezik. Emlékezetpolitikáról, hatalmi játékokról és felemelkedés-történetről korábban Sz. Bíró Zoltánnal, Oroszország-szakértővel, a Putyin Oroszországa című könyv szerzőjével beszélgettünk:
Nem most kezdődött
Az elmúlt egy évben az egyik legfontosabb fókuszpontot az Ukrajnát kutató antropológus, a 2014 óta az országban dolgozó – nem mellesleg pedig a tavalyi Margó-díjas – Vonnák Diána adta, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a háború nem tavaly februárban kezdődött. Mi pár héttel az invázió megkezdése után interjúztunk vele, és akkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Ukrajnát ne az orosz agresszor nézőpontjából, hanem saját jogán értsük meg:
„Én azt gondolom, hogy a jelen történeti pillanat szempontjából a legfontosabb Ukrajna elmúlt 32 évét megnéznünk. Felnőtt Ukrajnában egy-két olyan generáció, akiknek nincs a putyini Oroszországéhoz hasonló élménye egy központi hatalom elnyomásáról. Minden korrupciójával, egymásnak betartó oligarchájával, megrendítő szegénységével együtt Ukrajna egy sokkal szabadabb hely, kormányok váltják egymást, utcai tüntetések vannak, és folyamatos vita az ország hovatartozását, jövőjét illetően. Nem egy mintademokrácia, de ettől azért valós demokrácia egy olyan lakossággal, amely
megszokta, hogy szabadon használja a hangját.”
Vonnák Diána fordításában és válogatásában épp a napokban jelent meg az egyik legismertebb ukrán író, költő, műfordító verseskötete, a Harkiv Hotel. Szerhij Zsadan Harkivban maradt, jelenleg is önkéntes munkát végez és támogatói kampányokat szervez. Tavaly a lengyel Gazeta Wyborcza az év emberének választotta, és ugyanabban az évben elnyerte a Német Könyvkereskedők Békedíját és a Hannah Arendt-díjat is. A kötetbe itt tudtok beleolvasni:
Harkiv Hotel címmel jelent meg az ukrán Szerhij Zsadan kötete, melynek verseit Vonnák Diána válogatta és fordította magyarra. Olvass bele!
