Csatakiáltás a világnak: Zelenszkij kötetbe válogatta a háborús beszédeit

Csatakiáltás a világnak: Zelenszkij kötetbe válogatta a háborús beszédeit

Az Üzenet Ukrajnából című kötetbe az ukrán elnök 16 beszédét válogatta be, a bevezetésben pedig elmondja, mit tanult azóta, hogy Oroszország megtámadta a hazáját, írja a Guardian.

sa | 2022. október 18. |

A kötetet Zelenszkij kiadója úgy írta le, mint ami “csatakiáltás a világnak, hogy szólaljon fel és harcoljon a szabadságért”.

A beszédeket maga Zelenszkij válogatta ki, és Ukrajna 2019-től mostanáig tartó útját öleli fel, nyilatkozta a kiadó a brit Penguin Random House-nak. Zelenszkij szerint a beszédek segíthetnek megérteni az ukrajnaiakat: “a törekvéseinket, az elveinket és az értékeinket”.

A brit kiadás árának egy részét az a United24 nevű alap kapja, ami az ukrán kormányhoz kapcsolódóan a minisztériumok legsürgetőbb szükségleteiket fedezi.

“Ukrajna támogatása nem egy trend, nem egy mém vagy egy virális kihívás”

- mondta Zelenszkij. “Ha meg akarod érteni, honnan jöttünk, mit akarunk és merre tartunk, többet kell megtudnod arról, hogy kik vagyunk. Ez a könyv segít ebben.”

A kötet elején Arkady Ostrovsky bevezetője olvasható majd, ő az Economist orosz és kelet-európai szerkesztője, aki elmagyarázza majd a beszédek kontextusát.

Az Egyesült Királyságon kívül a könyvet kiadják az Egyesült Államokban, Németországban, Spanyolországban és Portugáliában is.

Ukrajna és a háborús helyzet megértését szolgálja a történész Timothy Snyder The Making of Modern Ukraine című kurzusa a Yale-en, amit ingyenesen elérhetővé tettek online:

Snyder ingyenes online kurzust tart a Yale-en a modern Ukrajna születéséről

Az előadásai tematikáját is nyilvánossá tette már.

Tovább olvasok



Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Snyder ingyenes online kurzust tart a Yale-en a modern Ukrajna születéséről

Az előadásai tematikáját is nyilvánossá tette már.

...
Hírek

Ukrajnában betiltják az orosz könyveket

Az ukrán parlament vasárnap megszavazott két törvényt, amelyek Ukrajna területén szigorúan korlátozzák az orosz könyveket és zenéket.

...
Hírek

Ukrajna lerohanásának egyik első irodalmi lenyomata a Harkivi napló

Harkiv ostromáról számol be Szergej Geraszimov író könyve, a Harkivi napló, amely a Könyvhétre magyarul is megjelenik Bartók Imre fordításában.

A hét könyve
Kritika
Grecsó Krisztián családtörténetében háborúk dúlnak a szabadságért
...
Nagy

A Mozgókép 2024 legjobb könyve: a film akkor is forog, ha nácik diktálnak és táborokból hozzák a statisztákat

Daniel Kehlmann regénye megmutatja, hogy egy totalitárius rendszerben mit jelent művésznek lenni akkor is, ha arra kényszerítik az embert, amit nem akar.

...
Nagy

Jón Kalman Stefánsson: A költészetre nincsenek hatással az idő törvényei

Költészet, halál, édesanyja korai elvesztése – és kutyák. Interjú Jón Kalman Stefánssonnal.

Szerzőink

...
Borbély Zsuzsa

A bolti sorozatgyilkosságoktól a Fenyő-gyilkosságig Doszpot Péterrel

...
Tasi Annabella

A Száz év magány sorozatot akár Márquez is készíthette volna 

...
Könyves Magazin

Visky András: A gyermekeink tartottak életben bennünket (Podcast)

Kiemeltek
...
Podcast

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

Megjelent a Könyves Magazin 50-es listája, alaposan átbeszéljük, hallgassátok! 

...
Könyves Advent

Könyves társasjátékok ovisoknak

Kufliktól Babarókáig társasok a kedvenc könyveitek alapján!

...
Beleolvasó

„Kieszem bánatból az egész alpesi vidéket” - Olvass bele Jaroslav Hašek humoros útinaplójába!