Amikor 2022. február 24-én Oroszország lerohanta Ukrajnát, Szerhij Zsadan (aki egy személyben író, költő, műfordító és rocksztár) Harkivban maradt. Ma is önkéntes munkát végez, támogatói kampányokat szervez, kórházakban és metróállomásokon ad koncerteket, a Zsadan és a kutyák (Жадан і Собаки) zenekarral. Zsadan felolvasásaival és koncertjeivel is adományokat gyűjt, Instagram-oldalán dokumentálja tevékenységét: most épp azt követhetjük nyomon, ahogy 200 autót vásárol, és azokat eljuttatja a frontra – jelenleg a százhuszonnyolcadiknál tart. Tavaly a lengyel Gazeta Wyborcza az év emberének választotta, és ugyanabban az évben elnyerte a Német Könyvkereskedők Békedíját és a Hannah Arendt-díjat is.
Szerhij Zsadan 1974-ben született a kelet-ukrajnai Luhanszk melletti Sztarobilszkban. Német szakon szerzett diplomát a Harkivi Egyetemen. Többek között Celant, Brechtet, Rilkét és Bukowskit fordít ukránra. Az 1990-es évek eleje óta a harkivi színtér egyik legbefolyásosabb alakja. 1993 óta tizenhárom verseskötete, két regénye, több novelláskötete és drámája jelent meg. 2010-ben adta közre Vorosilovgrád című regényét (magyarul Körner Gábor fordításában olvasható), melyért Svájcban Jan Michalski-díjat (2014), fordítóival – Juri Durkot és Sabine Stöhr – közösen Brücke Berlin-díjat (2014) kapott, sőt a regényt a BBC Ukrajna az évtized legjobb könyvének választotta 2014-ben.
2014-től, a donbaszi háború kitörése után a háború, a párbeszéd és a nyelv váltak Zsadan legfontosabb témáivá, ahogy ő írja: „A háború úgy érkezik, mint egy idegen cipőtalp, hogy szétrúgja a beszéd hangyabolyát”. Harkiv Hotel című verseskötete a napokban jelent meg magyarul a Jelenkor Kiadónál: ebben az ukrán szerző 1995 és 2022 között született szövegeiből válogatott és fordított a tavalyi Margó-díjas Vonnák Diána, aki a Nyugati tér blogon megjelent műhelynaplójában elárulta, hogy Zsadan egyik verse miatt kezdett el lírát fordítani. A műfordításról a következőt írja:
„Zsadant fordítva tulajdonképpen azt kellett feltérképeznem, hogy miben mások az élő magyar nyelv határai az élő ukrán nyelvéhez képest. Zsadan sokszor játszik a mindennapi beszéd paneleivel, fordulatokkal: egyet teker rajtuk, épp csak annyit, hogy kihalljuk őket, de ne legyen művi. Ezeknél a lábjegyzet, lefordíthatatlan szójáték megközelítés helyett inkább arra törekedtem, hogy hasonlóan sűrű, játékos versnyelvet hozzak létre, mint az övé: a magyar nyelvet tekertem néha ott is, ahol ő nem teszi ezt ukránul, de volt, hogy az ukrán játékot elengedtem.”
A kötetben szerepel a Kövek című vers, mutatunk egy részletet belőle:
„Még semmi nincs veszve.
Még játszhatunk egy visszavágót.
Még minden rajtunk áll, az emlékeinken,
a köztünk megbúvó szereteten.
Beszélj, beszélj, az a legfőbb, hogy valaki, akárki szóljon,
nagyon fontos, hogy mindig hallani lehessen
a tiéddel együtt már közös hangunkat.
Lélegezz, lélegezz, menekült, végezd el a dolgod,
ne hagyd nekik, hogy kopoltyún ragadjanak.
Még csak most kezdődik minden.
És mikor hazaérsz a koncertekről, a meetingekről,
megérzed, milyen makacsul tartják a meleget
a városod földmélyi kövei.”
Forrás: Jelenkor, Nyugati tér blog
