A magyar könyves piac nemzetközi viszonylatban természetesen kicsi, ám a műfordítók munkájának és a viszonylag stabilan működő fordítástámogatási rendszerünknek köszönhetően számos kortárs magyar könyv jelenik meg minden évben külföldön a legkülönbözőbb nyelveken. Ahogy a kilencvenes évek végének, kétezres évek elejének hatalmas nemzetközi sikere Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című könyve, és Kertész Imre Sorstalanága volt, úgy az utóbbi évtizedben is voltak olyan könyvek, amelyekről a világon mindenütt tudják, hogy magyar szerző írta őket. Ám arra, hogy egy kötet milyen úton-módon kerül be a nemzetközi körfogásba,
nincs előre megírt forgatókönyv.
Kell hozzá egy elhivatott kiadó és fordító, megfelelő kapcsolatrendszer, állami támogatás és persze egy jó adag szerencse is.
Nem mindegy például, hogy mi a könyv műfaja: a novella mindenhol nehezen eladható, de Szvoren Edina 2015-ös sikere megmutatta, hogy ebben is érhetnek minket meglepetések, ekkor nyerte el ugyanis a szerző Nincs, és ne is legyen című második kötete az Európai Irodalmi Díjat.
Ugyanígy, a líra is nemcsak itthon, hanem nemzetközi viszonylatban is az eladhatatlan kategóriába esik, ha csak a példányszámokat nézzük. De jól tudjuk, az anyagi és a kritikai siker gyakran nem jár kéz a kézben. Németországban például a művelt olvasóközönség régóta nyitott a kortárs magyar költők műveire is. Zádor Éva – többek között Barnás Ferenc, Szilasi László és Kiss Noémi könyveinek fordítója – szerint a német piacon, csakúgy mint a világ más részein is regénytendencia van, de azért találni kivételeket. „Borbély Szilárd Berlin-Hamlet című kötete az egyik legnagyobb német kiadónál a Suhrkampnál jelent meg, Kemény Istvánnak az utóbbi években négy verseskötete is megjelent németül. A női szerzőkre is egyre jobban figyelnek: Terék Anna Halott nők című verseskötete 2020-ban jelent meg Németországban, Tóth Kinga a magyar mellett német nyelven is alkot és 2019-ben nyerte el a neves Hugo Ball Támogatói Díjat, valamint szintén abban az évben jelent meg Kalász Orsolya és Peter Holland szerkesztésében egy versantológia is, amelyben kifejezetten a fiatal magyar líra, az 1980 után született költők versei kaptak helyet” – mondja.
A műfordító szerepe a folyamatban kiemelten fontos, az ő érdeklődése, ízlése és networkje sokszor elengedhetetlen ahhoz, hogy egy szerzőre felfigyeljen egy kiadó. Owen Good, többek között Tóth Krisztina Pixel című regényének angolra fordítója szerint sokszor apróságokon múlik a dolog. „A műfordító rátalál egy szövegre, beleszeret, és elkezd vele foglalkozni, gyakran még akkor is, ha nincs semmiféle biztosítéka arra, hogy a munkája valaha bárhol meg is jelenik. 2019-ben jelent meg Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című mesekönyve a jó nevű Pushkin Children’s Pressnél Anna Bentley fordításában, a Times például a kedvenc gyerekkönyvei közé sorolta.
Lázár Ervinre nem figyelt volna fel az angol közönség, ha nincs Anna Bentley, aki a saját gyerekeinek szerette olvasni a meséket és hobbiból kezdte el lefordítani őket, majd talált rá a kiadóra.
Hasonló példa Bán Zsófia Esti iskola című kötetének angol kiadásának története is, amely 2018-ban jelent meg angolul Jim Tucker fordításában, és előtte szép sikereket ért el Németországban Terezia Mora fordításában. Az angol fordítást tavaly több neves irodalmi lap a legjobb külföldi könyvek közé válogatta. Az Esti iskola esetében a szerző és a fordító közvetlen kapcsolatban is voltak egymással, jó barátság van köztük.” Owen Good sem véletlenül kezdte el fordítani a Pixelt. „Tóth Krisztina regénye volt számomra az egyik olyan olvasmányélmény, amelyről azt gondoltam, hogy valami több van benne, értem, érzem annyira, hogy szívesen lefordítanám. Elnyertem a PIM ösztöndíját egy próbafordításra, így amikor az elkészült, tudtam már azon gondolkozni és dolgozni, hogy végül könyv is legyen belőle. Végül Ottilie Mulzet – Krasznahorkai László és Borbély Szilárd műveinek fordítója többek között – volt az, aki felkarolta a könyvet. Ő szerkeszti a Seagull Books kiadó magyar könyves listáját, és kért fel a fordításra.”
Owen Good általában egy csomagot állít össze külföldi folyóiratoknak a fordításaiból, mert ha egy könyvből megjelennek részletek neves irodalmi lapokban, akkor a kiadók is nyitottabban állnak a kiadáshoz. „Egy ilyen csomagból megismerhető a szerző karaktere, és a kiadó is könnyebben tudja hova kötni. Azt is szeretik, ha egy-egy általuk ismert íróhoz hasonlítjuk a szerzőt, az kevésbé érdekli őket, hogy hány díjat is nyert el a hazájában. Egy rövid szinopszisból és egy részletből már kiderül számukra, hogy mi az érdekes a könyvben, és az sem utolsó szempont, ha a kötetnek vagy a szerző más könyveinek már voltak sikerei más országokban.
Egy angol vagy amerikai kiadó szívesen invesztál olyan szerzőkbe, akiket már kiadtak németül, franciául vagy esetleg svédül.”
Az utóbbi évtizedben kifejezetten jól szerepeltek a magyar szerzők a nemzetközi irodalmi díjak versenyében, minden évben van két-három olyan könyv vagy szerző, akik bekerülnek fontos díjak jelöltjei közé és több esetben meg is nyerik azokat, ám ezek közül a sikerek közül is kiemelkedik Krasznahorkai László, akiről túlzás nélkül állítható, hogy a legismertebb kortárs magyar író külföldön, egy valódi szupersztár. Krasznahorkai László amerikai kiadója a New Directions – akik számos világhírű kortárs és klasszikus szerző között kiadták Déry Tibor, Örkény István, Kosztolányi Dezső könyveit, és Bodor Ádám Sinistra körzet című könyvét is Paul Olchváry fordításában – láthatóan arra törekszik, hogy elérhetővé tegye Krasznahorkai minden művét angolul. Krasznahorkai László sikerei nem az elmúlt évtizedben kezdődtek, ám kétségtelen, hogy azzal, hogy 2015-ben fordítóival, Ottilie Mulzettel és George Szirtessel együtt elnyerte a Nemzetközi Booker-díjat, valamint, hogy 2019 végén megkapta a Báró Wenckheim hazatér című regényéért – szintén Ottilie Mulzet fordításában – a legnagyobb amerikai könyves elismerést, a Nemzeti Könyvdíjat, tényleg a világ legismertebb szerzői közé került.
Amikor arra keressük a választ, hogy miért pont olyan szerzőkhöz köthetők az utóbbi évtized sikerei, akiknek bár nincsenek könnyen emészthető műveik, de egészen különleges látásmódjuk van, mint Krasznahorkai Lászlónak vagy Borbély Szilárdnak, akik Ottilie Mulzet szavaival élve „tökéletesen ragadnak meg valami lényegeset a mai európai realitásból és képesek, hajlandóak szembesíteni a nemzet múltjával, hazugságaival, bűneivel”, szeretjük ezeket az egyezéseket a szerzők magyarságával magyarázni. Ottilie Mulzet szerint erre nincs szükség: „A fordított irodalmat olvasó közönség tényleg más, ők kifejezetten ilyen műveket keresnek, mert tudják, hogy azok másmilyenek, esetleg jobbak, betekintést engednek egy másik világba és nézőpontba”.
Zádor Éva szerint míg a rendszerváltás után tényleg volt egyfajta egzotikus kíváncsiság és figyelem a keleti blokk, és különösen a magyarok iránt, ez mára erősen megkopott. „Ha megnézzük az utóbbi pár év magyar sikereit Németországban, láthatjuk, hogy a bár magyar szerzők műveiről van szó, sokszor a cselekményük nem is magyar vonatkozású. Danyi Zoltán A dögeltakarító című regénye például a délszláv háborúról és az utána következő időszakról szól, Dragomán György könyvei, a már több mint harminc nyelvre lefordított A fehér király és a hét évvel ezelőtt megjelent Máglya – amely az SWR Bestenliste első helyén szerepelt, franciául pedig a Femina-díj shortlistjéig jutott –, a román diktatúrában játszódnak, de Forgách András Élő kötet nem marad című könyve, amely egy megrázó ügynöktörténet, sem specifikusan magyar vonatkozású regény” – mondja Zádor Éva.
Forgách András könyvének külföldi sikere egyébként egyike azoknak a történeteknek, amely hasonlít arra, ahogy egy nagy ország irodalmának exportálása zajlik a világban. Forgách regényét ugyanis nem egy fordító ismertette meg a könyves szakemberekkel és kiadókkal, hanem a magyar megjelenés után közvetlenül, a 2016-os Londoni Könyvvásáron adta el a könyvet legalább tíz országba Sárközy Bence, Forgách András kiadója és ügynöke. „Amikor elkészültem a könyvvel, Bence arra kért, hogy fordítsak le belőle néhány fejezetet angolra, ezt meg is tettem, valamint írtam egy teljesen új fejezetet is angolul, amit aztán később magyarra is lefordítottam. Ezeket az anyagokat kezdte el küldözgetni különböző kiadóknak és ún. scoutoknak – a nagy kiadók alkalmazásában álló olyan könyves szakembereknek, akik összegyűjtik a külföldi érdekes megjelenéseket és ajánlják őket aztán a kiadóknak. Már ekkor sokan érdeklődtek a könyv iránt, aztán a könyvvásáron több üzlet is megköttetett, a regény megjelent angolul (Angliában és Kanadában is), németül, spanyolul (Spanyolországban és Argentínában is), katalánul, olaszul, horvátul, hollandul és dánul, nemsokára megjelenik a francia fordítás a Gallimard-nál, és jön románul, oroszul és svédül is” – meséli Forgách András.
Ugyanitt, a Londoni Könyvvásáron debütált előző évben Gárdos Péter Hajnali láz című regénye, amelynek fordítási jogát közel negyven országba adták el, megjelent szinte valamennyi európai országban, Tajvanon, Kínában, Oroszországban és Brazíliában is, és 2017-ben elnyerte a Prix d'Europe díjat.
Forgách András szerint sokat segíthet egy könyv külföldi útjában, ha a szerző jól beszél idegen nyelveket: „Annak, hogy rám ragasztották az eladható áru-pecsétet, szerepe volt annak is, hogy meg tudok jelenni nemzetközi színtéren, tudok angolul, németül és franciául.
De a kiadókat nem feltétlenül motiválja az, hogy bestsellert vegyenek, ők jó irodalmat akarnak kiadni.
A francia Gallimard, a német Fischer Verlag és az angol Simon&Schuster (a Scribner adta ki, mely része a Simon&Shusternek) nem a szenzációt, hanem az irodalmi minőséget vették meg. A velem való beszélgetések alapján őket nem az motiválta elsősorban, hogy a könyv arról szól, hogy a szerző anyja besúgó volt és jelentett a családjáról.”
Hasonlóan látja ezt Dragomán György is, aki szerint a kiadók nem a témát, hanem mindig egy jó könyvet keresnek, ami szólhat bármiről, hiszen lehetetlenség megmondani, hogy miért lesz egy könyv aztán sikeres. „Ezek az emberek egyszerűen szerelmesek lesznek egy könyvbe, ez pedig nem az összeköttetéseken múlik elsősorban, hanem a szöveg minőségén” – mondja.
Dragomán György sikere az egyik példa arra, hogy ha egyszer egy kötet elindul a maga útján a világban, akkor hiába telik el viszonylag sok idő, mire a szerző megírja a következő könyvét – Dragomán esetében majdnem tíz év –, arra is kíváncsi lesz majd a közönség. Dragomán György A fehér király megírása után megkérte Paul Olchváryt, hogy fordítson le belőle néhány részletet angolra –, majd ezeket elküldték különböző folyóiratoknak, így amikor a Paris Review-ban megjelent egy részlet belőle, nemsokára jelentkezett is egy ügynök, aki azóta is képviseli Dragomán Györgyöt külföldön. A fehér király 2005-ben jelent meg itthon, 2008-ban adták ki angolul, majd németül, és azóta már több mint harminc nyelven, nemsokára például japánul is megjelenik. A 2014-es Máglyát már a megjelenése után rögtön elkezdték fordítani és az is több mint tíz nyelven jelent már meg, angolul 2021-ben jelent meg Ottilie Mulzet fordításában egy amerikai kiadónál.
Abban a legtöbb megszólaló egyetért, hogy sokszor jobban figyelnek egy-egy kötetre, ha az egy kisebb kiadónál jelenik meg, mert ezeknek az olvasóközönsége kifejezetten ezeket a különlegességeket keresi.
Totth Benedek Holtverseny című regénye például így jelent meg franciául a neves, de nem a legnagyobb kiadók közé tartozó Actes Sud kiadónál. Ez a műhely gondozza többek között Kertész Imre, Szabó Magda és Salman Rushdie műveit is. A Holtversenyt ebben az esetben is a fordító, Natalia Zaremba ajánlotta a kiadó figyelmébe, ők pedig annak ellenére belementek a kiadásba, hogy meglehetősen nagy kockázatot vállaltak azzal, hogy egy elsőkötetes szerző művét jelentették meg. Végül nem bánták meg, a könyv már a második kiadását éli, bár az elején nehézséget okozott nekik, hogy melyik műfajlistájukon is ajánlják. „A szerkesztőség nem tudott dönteni, mert nem ifjúsági regény, de nem is tisztán szépirodalom, végül az Actes Noir című krimisorozatukba került bele, így sokan olyannyira krimiként kezdték el olvasni, hogy még egy krimifesztiválra is meghívtak Lyonba” – meséli Totth Benedek. A regényt aztán kiadták Kanadában is Nagy Ildikó Noémi fordításában és Szlovákiában is. Totth Benedek a fordítók kulcsszerepéről szólva kiemelte, hogy mindegyik külföldi kiadás kapcsán készült recenzió kitért arra, milyen remek fordítás született a regényből, és „enélkül végképp nem lehet labdába rúgni semelyik külföldi könyvpiacon”.
Az állam szerepe ebben a folyamatban nem véletlenül nem került szóba eddig: abban ugyanis mindegyik megszólaló egyetért, hogy az államnak gyakorlatilag nincs más feladata, minthogy anyagi támogatásával biztosítsa, hogy a műfordítók el tudják végezni jól a munkájukat és megszülethessenek a fordítások. A fordítástámogatási rendszer évtizedek óta bejáratott módon működik Magyarországon, a Balassi Intézet, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a néhány évvel ezelőtt megszűnt Magyar Könyv Alapítvány és a balatonfüredi Fordítóház számos ösztöndíjjal és fordítási támogatással segítette és segíti a fordítókat. Ezen kívül a külföldi kiadók is pályázhatnak fordítástámogatásra, amelyben Zádor Éva szerint nem is az elnyert összeg nagysága számít igazán, hiszen egy ilyen támogatás csupán a töredéke egy könyv kiadási költségének, de maga a gesztus fontos egy külföldi kiadó számára, hogy az anyaország szívén viseli a kötet sorsát. Ottilie Mulzet szerint is fontos az anyagi támogatás, hiszen „a műfordítás elég kemény szellemi munka, fárasztó, de nem fizet jól. A legtöbb műfordító csupa szerelemből és szenvedélyből fordít”.
A Petőfi Irodalmi Múzeum égisze alatt megalakult Petőfi Literary Fund (Petőfi Irodalmi Ügynökség) vette át 2020-tól a magyar fordítástámogatás irányítását, ennek kapcsán számos nyilatkozatot olvashattunk a PIM főigazgatójától, Demeter Szilárdtól, arról, hogy ki számít szerinte magyar írónak, különválik-e szerinte a magyarországi és külföldi siker, mely szerzők műveit érdemes szerinte külföldi megjelenésre támogatni. Forgách András szerint az ideológiai válogatás mindig zsákutcába vezet. „Nem lenne jó, ha ideológiai szándékok és követelmények lennének a kultúrpolitikában” – mondja, hiszen nem ez alapján dől el, hogy ki lesz külföldön sikeres.
„Nem lehet politikai alapon csinálni az irodalmi exportot, ha komolyan gondolják, hogy sikerre szeretnék vinni a magyar irodalmat, akkor annak minden formáját támogatják a krimitől a magasirodalmon át a gyerek- és szakácskönyvekig” – mondja Dragomán György. „Egymás vállán állunk, ha valaki magyar íróként jelenik meg külföldön, az nem tud kiszakadni a magyar irodalmi hagyományból, az olyan lenne, mintha levágná a fél kezét.”
Ottilie Mulzet szerint, ha a politika meg akarja szabni, hogy kik azok a szerzők, akiket fordítani kell, és ki kell adni külföldön, akkor hamar abban a helyzetben találja magát, mint Csehszlovákia a hetvenes években. „Egyszer a Károly Egyetem könyvtárában figyelmes lettem egy gyönyörű spontán könyvinstallációra: a szovjet időszak irodalmi évkönyveiből valaki – nyilván az egyik könyvtáros – csinált egy egyméter magas falat közvetlenül a könyvtári kávéautomata mellett. Nyilvánvalóan soha senkinek nem volt szüksége ezekre a könyvekre. Aztán egy idő után másvalaki elkezdett csinos teáscsészéket pakolni rájuk, végül eltűnt az egész.”
Szerző: Szekeres Dóra
