BRÉKING: Krasznahorkai nyerte a Nemzetközi Man Booker Díjat!

.konyvesblog. | 2015. május 19. |

kraszna.jpg

Krasznahorkai László nyerte a 2015-ös Nemzetközi Man Booker Díjat - ezt kedd este jelentette be Londonban az elismerésről döntő bizottság elnöke, Marina Warner.

A Nemzetközi Man Booker-díjat olyan élő alkotó kaphatja meg, aki vagy angol nyelven ír, vagy munkái általában hozzáférhetőek angolul. Az évente kiosztott Man Booker-díjjal szemben a 60 ezer fonttal (24,7 millió forint) járó, kétévente átadott nemzetközi díjat nem egy-egy mű alapján, hanem az író teljes munkássága nyomán ítélik oda.

A bírák egyebek között a Krasznahorkai-művek rendkívüli mondatait emelték ki, melyek tónusa az ünnepélyestől a féktelenen át a vigasztalanig terjed, a zsűri elnöke pedig olyan látnoki képességű írónak nevezte Krasznahorkait, aki jelenkori létezésünk lényegét rendkívüli intenzitással és hangterjedelemben, valamint rémisztő, furcsa, döbbenetesen komikus, és gyakran megrázóan gyönyörű jelenetekben ragadja meg. Az ellenállás melankóliája, a Sátántangó, és a Seibo járt odalent a mély képzelet és a komplex szenvedélyek csodálatos alkotásai, melyekben az emberi komédia fájdalmasan súrolja a transzcendencia határát.

Kapcsolódó cikkek:

Krasznahorkai Lászlót a Nemzetközi Man Booker-díjra jelölték

Krasznahorkai megtanította az angoloknak, hogy ejtik a vezetéknevét

Krasznahorkai László úgy döntött, a 15 ezer fontos fordítói díjat két fordítója, George Szirtes és Ottilie Mulzet  között osszák szét. Szirtes 2013-ban a Sátántangóért megkapta a Best Translated Book Awardot, ezen kívül még Az ellenállás melankóliáját fordította, Mulzet nevéhez a Seibo járt odalent fordítása fűződik.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet.