A Máglya angol címe kísérteties szójáték: The Bone Fire, amely egyszerre utal az angol bonfire szóra, és a tűzben égő csontokra, a máglyahalált halt emberekre. Ennek a címnek a magyarázatával indít a New York Times cikke, amely tegnap jelent meg.

A kritikában azt írják, a Máglya Dragomán György negyedik könyve, és a második olyan műve, amely angolul is olvasható (A fehér király volt az első). A regényt, amely a Mariner Books kiadásában jelent meg, valódi coming-of-age sztorinak nevezik, amelyben egy kamasz kalauzol minket a posztkommunizmus utórengései közepette, és amelyben a személyes kihívások (menstruáció, szerelem, barátok, fürdőruha) mellett a varázslat, a szellemek és az ősi emlékezet is fontos teret kap.

A cikk röviden ismerteti a könyv cselekményét, majd a szerző a történelmi párhuzamokat is megemlíti: a rendszerváltást, Erdély helyzetét, Ceausescu kivégzését, az első szupermarketek megnyitását. Rebecca Makkai azt is írja, hogy szerkezetét tekintve a regény dacol a rendezett elbeszélési móddal, sodródunk a jelenetek közt, és egymásba csúszik a varázslat és a mágikus gondolkodás, a felnőttkor tisztánlátása és a kamaszkori köd, a politikai felvilágosodás és az ősi tudás. Ez a képlékeny elbeszélői megoldás szerinte rizikós választás volt, ugyanakkor jól rezonál a regény témájára.

Arról is szó esik, hogy a könyvet 2014-es megjelenése óta Európában nagy sikerek övezik, több rangos díj finalistája is volt. Most Ottile Mulzet fordította angolra, az időzítés pedig Rebecca Makkai szerint tökéletes, hiszen az amerikai közönséget éppen egy történelmi változás pillanatában éri a regény, tekintve, hogy épp most bukott meg egy politikai erőember.

Dragomán György Máglyája egyébként az évtized legfontosabb magyar könyveinek listájára is felkerült (amelyet több mint harminc felkért szakértő, kiadóvezető, szerkesztő, kritikus, egyetemi tanár és újságíró segítségével állítottuk össze). Ezt írtuk róla:

Kilenc évvel A fehér király után jelent meg a Máglya, mégis erősen kötődik hozzá, holott nagyon más már az a társadalmi közeg, amelyben Dzsátához képest Emma mozog. Az árván maradt kislány a nagymamája mellett tanulja az életet és a szabadságot - egy olyan országban, ahol ezzel együtt is még nagyon érződik a letűnt diktatúra; a nyoma még sokáig megmarad. "A regény két nő, két generáció párhuzamos története, nevetés és felejtés könyve, egyszerre diszkrét és hangos, egy mágiából és emlékekből alkotott meleg burok, melyet csak az elnyomottak memóriája képes megrepeszteni. Buja, boszorkányos rituálékkal alakítják az időt, kacskaringót rajzolnak a lisztbe, körzőheggyel manipulálják a felelést, mezítláb taposnak védelmező agyagembert saját máglyájuk tövébe. Teszik mindezt olyan természetességgel, mintha csak gesztenyét sütnének, padlót sikálnának, vagy megtépnék a gyalázkodó osztálytárs hosszú, hullámos haját" - írtuk kritikánkban.

Dragomán Györggyel a könyv megjelenése után interjúztunk is, akkor például a következőket mondta: "Nem gondolom, hogy valaki más bűnét magadra tudod venni, vagyis bizonyos szinten gondolom, mert hiszek a vezeklésben. Az áldozathozatal fogalma mélyen érdekel, de ebben a könyvben nem elsősorban ezt akartam vizsgálni. Ha adhatnék egy tanácsot magamnak vagy bárkinek, akkor az az lenne, hogy sose hozz olyan áldozatot, amit önként nem vállalsz. A szabadság azt jelenti, hogy a történtek dacára is tudsz szabad lenni, hogy igenis szembe tudod mosolyogni ezt az egész szörnyűséget."