Czakó Zsófia elmesélte, hogy a pályázat elnyerése után először félt attól, hogy rágörcsöl az írásra. Ez nem jellemző rá, mert neki az írás felszabadító. Ő nem bölcsész, meg is lepődött, amikor megjelent az első könyve, de így sem mondja magára, hogy író, mert sok mindennel foglalkozik mellette. Aztán amikor hazaért vidékre, mégis neki tudott ülni, amiben persze benne van az is, hogy veszélyeztetett terhesként két hónapig feküdnie kellett. A díjat most pozitív motivációként értékeli, látja, hogy mit szeretne elmondani a szövegben.
A Szívhang egy nőgyógyászati patológiai osztályon játszódik, ahova a főszereplő a vetélése miatt kerül. Czakó tartott tőle, hogy milyen lesz veszélyeztetett terhesként vetélésről írni, aztán inkább felszabadítónak bizonyult, mert vele is megtörtént ez korábban és így sok mindent el tud mondani.
Czakó félt, hogy nem fog elkészülni a szöveggel, ebben segített a pályázat. Még sokat kell szerkesztenie, ami nem megy jól neki, ebben fejlődnie kell. Neki az írás egy önző dolog, ő eleve magáról kezdett írni. A Nagypénteken nem illik kertészkedni kötetben például a saját nagyapja alakja jelenik meg, és valós történeteket is beleszőtt, mint amikor a nagypapa elalszik a Honfoglaláson. Aztán ezeket próbálta szépirodalmi szöveggé formálni (tegyük hozzá, hogy olyan sikerrel, hogy bejutott a Margó-díj rövidlistásai közé, aminek apropóján ez az interú készült vele).
A Szívhang úgy keletkezett, hogy a vetélése után fel kellett dolgoznia, hogy mi történt vele. Foglalkoztatta, hogy ezt más nő hogy dolgozza fel, vagy akivel egy szobában volt és abortusza volt, az mit él át, vagy hogy vidéken a szomszéd néni azt mondja erre, hogy Isten adta, Isten elvette. Teljesen traumaszövegként indult, fél évvel később, amikor látta a pályázatot, már elkezdett foglalkozni azzal, hogyan formálhatja szépirodalmi szöveggé.
Jelenleg maximális tempóval dolgozik, azt reméli, hogy télen befejezi a regényt, és januárban le tudja adni a kéziratot. Viszont, ha azt látja, hogy kell még idő, késni fog.
André Ferenc elárulta, hogy nyáron sokat utazott a Kárpát-medencében, jelenleg Pozsonyban van egy alkotói programmal, és most éri utol magát azokkal, amiket tavasszal vagy tavaly bevállalt. Neki a pályázatban visszás volt a nyilvános shortlist, és feszélyezte, hogy a legjobb barátaival került versenyhelyzetbe. A kötetére nehezen talált konceptet, foglalkoztatta az álom és inspirálta az Isteni színjáték. Sokféle elgondolása van szerepekről, bejárható terekről és problémákról, amikről írni akar. Viszont neki nem tesz jót, ha mások előtt beszél erről, mert a munkához szüksége van rá, hogy benne, a háttérben mocorogjon inkább.
Az álommal kapcsolatban kifejtette, hogy nem a konkrét álom érdekli, hanem az, hogy ez nyoma annak, hogy mi történt vele előtte, és azt hogyan dolgozza fel. A szürrealizmus jó barátja - szereti például Kassákot -, mert az szerinte képes átadni azt, amire a realista nyelv önmagában nem képes. Itt a mítoszok és az álomterek összefonódásait említette, majd hozzátette, hogy szakirodalmat is olvas az íráshoz. Nem írja le az álmait, de tudja, hogy sokszor szokta azt álmodni, hogy “én nem én vagyok”, többször álmodott például már arról, hogy nő, akár más bőrszínű nő.
Az álomban érdekes neki az is, hogyan lehet vizuálisan átadni a nyelvet, és hogyan lehet a nyelvvel elmondani azt, ami nem nyelvi. Szerinte a sok kis részletből és benyomásból áll össze a szöveg: példaként a puzzle-t hozta fel, amivel ha eleget foglalkozunk, akkor elkezdjük látni az összefüggéseket. Itt Valuska közbeszúrta, hogy a puzzle nem jó példa, mert ott tudjuk, hogy a darabok egy nagy egész részei, ekkor Czakó a legót mondta, amiből bármi építhető. Kiderült az is, hogy gyerekkorában sokat legózott, miközben Rammsteint hallgatott.
Czakó saját magát is folyton provokálja, hogy mi az, ami kimondható, milyen nyelvet lehet összekutyulni. Az első kötetében a Mónika Show nyelvével kísérletezett, hogy hogyan lehet úgy érvényes szöveget alkotni, hogy az ne paródia legyen. Az érdekli, hogy formával, hagyománnyal, kontextussal hogyan lehet előremutatóan kezdeni valamit.
Beszélt arról is, hogy sok kortárs feminista irodalmat olvas, példának hozta az amerikai slammer költőt, Olivia Gatwoodot. A feminizmust szerinte főleg nők képviselik, pedig az sem csak a nőkről szól, hanem az egyenjogúságról. Őt nagyon érdekli, hogyan lehet átérezni a nők problémáit, kilépni a saját férfi szemszögéből, ahogy az is foglalkoztatja, hogyan lehet olyan férfiszerepet konstruálni, ami nem a toxikus maszkulinitás felől indul. Ezek az identitáskérdések filozófiai, esztétikai, poétikai szempontból érdeklik.
A határidővel kapcsolatban kifejtette, hogy bár ez tudja motiválni, fokozatosan kell elmerülnie az alapanyagban, és fontos neki, hogy tudja pihentetni a kéziratokat, mert arra szükségük van.
A beszélgetést itt hallgathatod meg:
