Még augusztusban a klímaakivista Greta Thunberg és az író Jo Nesbo a kílmaválságról beszélgetett az Edinburgh TV Festivalon, amit itt szemléztünk. Thunberg és Nesbo többek között azt vitatta meg, hogy mi az írók szerepe a figyelem felkeltésében és a megelőzésben. Nesbo egy ponton azzal érvelt, hogy ha megnézzük a korábbi katasztrófákról szóló műveket, akkor azokat rendszerint az események után írták, nem előtte vagy közben, és úgy vélte, a válságról akkor lehetne írni, ha látnánk, hogy mi a vége. Ezzel Thunberg akkor nem értett egyet, és a kötet alapján úgy tűnik, nem értett volna egyet Matthew Baker sem.
Baker Egy nehéz nap Utópiában című novellagyűjteménye a szó szoros értelmében spekulatív irodalom, hiszen a sci-fi, a horror, a weird eszközeivel gondolja végig, hogyan valósulhatnak meg a közeljövőben a már itt és most látható civilizációs és környezeti fenyegetések, az életmódunkat érő kritikák, politikai slágerriogatások, valamint a technológiai lehetőségek és kísértések.
A michigani születésű Baker első novelláskötete a Hybrid Creatures, amiben az érzelmi kapcsolatra való törekvést a kommunikáció sokféle formájával párosította, így hangjegyekkel, HTML-kódokkal vagy matematikai jelekkel, hogy feltárja a tapasztalás és az érzelmek apró nüanszait, amelyek szerinte csupán a verbális nyelvvel nem megragadhatók. Key Of X című regénye rajta volt az ifjúsági krimiket jutalmazó Edgar Awards 2016-os rövidlistáján. Magyarul az Őstörténet című novellája olvasható a Dekameron projekt című novellagyűjteményben. Az Egy nehéz nap Utópiában több novellájából is film, illetve sorozat készül. Baker jelenleg Izlandon él.
Mit tegyen, akiben anyai kötődés ébred az újszülöttje iránt egy olyan világban, ami statisztikák alapján igazolta, mennyit ártanak az alkalmatlan szülők tömegei fizikailag és mentálisan is a gyerekeiknek, ezért a gyerekek már állami intézményekben nőnek fel, hozzáértő nevelők között? És mit tegyen, aki akkor lett terhes, amikor a túlnépesedett Földön elkezdenek lélek nélkül, üres testként megszületni a babák? Miből táplálkozik és mennyit változik az identitás, ha a drága börtön helyett a hatóságok inkább részlegesen törlik az elítéltek memóriáját? Mi történik a családban, ha egy notórius nyugdíjas nagybácsi nem hajlandó elvégezni a 70 évesek megszokott öngyilkossági rítusát és a fogyasztásával továbbra is terhére van a Földnek?
Az egy-egy gondolati játékot kibontó 13 novella ereje részben abból fakad, hogy többnyire megmarad végtelenül földhöz ragadtnak.
Ezek a jövőképek nem extrém disztópiák grandiózus tablói, hanem berendezkedésükben nagyon is ismerősek számunkra.
Az Átalakulás New Orleans-i, kényelmesen hedonista családja a kertben sütöget, A szponzor jegyespárja a tökéletes esküvőt szervezi, amiről a lány kiskora óta ábrándozik. Az Őfelsége vallomása hűen tükrözi a kamaszkori klikkeket, a menő iskolatársak ítéleteinek súlyát, a barátokra vágyás sürgető szomjúságát. Hétköznapi emberek szembesülnek többnyire hétköznapi problémákkal. Csak éppen, ami számukra megszokott, az egyetlen, kisebb vagy nagyobb, de mégis kardinális elemében különbözik a mi valóságunktól. Az eltérésből származó feszültséget pedig Baker intelligens pszichológiai érzékkel és jó adag fekete humorral építi egyre nagyobbra.
Ez többnyire didaktikusság nélkül sikerül neki, bár helyenként megmarad egy bosszantó logikai baki vagy patetikusságba hajlóan naiv pillanat. Ahogy azt sem lehet elmondani, hogy minden ötlete akkora újdonság lenne, a Megjelenés migrációs szorongását vagy az Egy nehéz nap Utópiában matriarchátusát is sokszor láttuk már máshol. Az viszont kifejezetten izgalmas, amikor fogódzók (értsd: hülyebiztos írói szájbarágás) nélkül, az olvasónak kell összeraknia, hogy éppen hogyan is működik a világ. Erre jó példa az Akit visszafelé olvasnak, amit teljes terjedelmében el is olvashatsz nálunk.
Bár számos témán végigzongorázik,
Bakert nagyon foglalkoztatja a fogyasztás és a kapitalizmus kritikája, ám nem osztályharcos, szociális, hanem egyértelműen környezetvédelmi oldalról.
Ez táplálja a konfliktust a kötet egyik legjobb, erősen humanista darabjában, a Rítusban, amiben Orson bácsi botrányt okozva megsiratja a társadalmi normák szerint önként öngyilkosságot elkövető rokonait, majd nem átall csendes lázadásként megöregedni. A szponzorban, bár a szereplők nem hivatásos influenszerek, a cégek minden lehetséges életfelületet reklámként hasznosítanak az autótól a lábtörlőn át a meghitt pillanatokig - Baker pedig gátlástalanul lubickol a nagy amerikai márkák kifigurázásában. Az Őfelsége vallomásában a társadalom azokat bünteti, akik képtelenek leállni a vásárlással, a tárgyak bőségének élvezetével, ám ahelyett, hogy a novella felszínes antikapitalista pamfletté válna, érzékenyen írja le a mesélő bulémiára emlékeztető sóvárgását és küzdelmét önmagával és az emberi kapcsolatokért.
A fogyasztás témáját Baker azzal is fokozza, hogy újra meg újra a hosszú felsorolás írói eszközéhez nyúl, amikor több sorban, akár fél oldalon is listázza az érzékek örömeit, a halálnemeket, a vásárolható tárgyakat, a látványokat, az emlékeket. Ez a halmozó technika még inkább hangsúlyozza a birtoklást, ami csatlakozik ahhoz, hogy Baker Amerikája egyébként minden történetében dúskál a tárgyi részletekben - összességében nagyon sivár világokat teremt. (És ugyan a fülszöveg kiemeli a kötet Amerika-fókuszát, a történetek és témák valójában kellemetlenül univerzálisak, nem igazán lehet a felelősséget az Egyesült Államokra tolva távolítani.) Az ismétlés egy játékosabb formája Bakernél, amikor a különböző helyzetekben ugyanazon a leíráson csavar mindig csak egy kicsit: például az Egy szép, nagy család szereplői szinte mindig ugyanolyannak látják a nyomozót, szegény segédje viszont a legváltozatosabb módokon semmisül meg a szemükben.
Ám minden gonoszkodása vagy kíméletlensége ellenére, Baker könyvéből a figyelmeztető aggodalom mellett süt az empátia. A szópárbaj szótárkészítő fivére erre a hatásra talán azt az általa kitalált fogalmat használná: ‘máslódás’, azaz
“egy másik ember szenvedése felett érzett empatikus kín, amely fájdalmasabb az eredeti szenvedésnél”.
