Borgula András azzal indította a beszélgetést, hogy az online forma tulajdonképpen tökéletes egy pandémiáról szóló novelláskötet bemutatásához, hiszen még mindig benne vagyunk a Dekameron-projektben. Bevezetésképp elmondta, hogy a New York Times szinte rögtön belefogott ebbe a projektbe, amint Amerikában megkezdődtek a lezárások, kiküldték a szerzőiknek a felkérést, hogy írjanak történeteket a pandémiáról. Eleinte sokan visszakoztak, de aztán egyre több novella született meg, végül több érkezett be hozzájuk, mint amit le tudtak közölni. Így született meg ez a könyv. Az első kérdése az volt a vendégekhez, hogy
vajon háborúban csak a háborúról szabad-e írni, azaz lehet-e most másról is írni, mint a járványról, amiben élünk?
Kálmán C György szerint a szerzők megoldották ezt a kérdést, mert nem ragadtak benne a vírustémában. Ahogy a Dekameron sem a pestisről szól, hanem mindenféle érdekes, pajzán történetről, úgy itt is hasonló a helyzet. Ugyan sokszor esik szó a vírusról, meg a bezártságról a kötetben, de van jó pár novella, aminek semmi köze ehhez, még ha be is szivárog a környezet a szövegekbe. S. Tóth Márta úgy vélte, fontos, hogy mindenki megírja, ami most benne van, ha a járvány foglalkoztat minket, akkor arról írjunk, ha elmenekülnénk, meneküljünk el. Szerinte az a szép ezekben a novellákban, hogy többféle megküzdési stratégia van bennük.
Kálmán C. György a Dekameronról is beszélt, amely a kiindulópontja volt ennek a novelláskötetnek. Szerinte a korabeli olvasóknak fontos lehetett, hogy Boccaccio könyve a pestis idején játszódik, ma már viszont ez nem tűnik annyira hangsúlyosnak. Éppen ezért elképzelhető, hogy száz év múlva ebben a kötetben sem a covid témája lesz a központi az olvasóknak. A Dekameronban azért mondják a történeteket a szereplők, hogy kellemesen teljen az idő, ő is úgy érezte, nagyon jól tölti az idejét ezekkel a novellákkal. Azt is kiemelte, hogy a történetek szereplői nagyon különbözően élik meg a karanténhelyzetet. Van, aki derűvel vagy iróniával, van, aki egykedvűséggel, és akad, aki tragikusan. Neki azok a szövegek tetszettek jobban, amelyek távolságtartással kezelték a témát.
Borgula András szerint a novellákban nagy ürességek vannak, több történet játszódik például a kiürült New Yorkban. Szerinte nekünk Budapesten talán kevésbé volt meg ez az élményünk, nem ürült ki annyira a város, legfeljebb este nyolc után. S. Tóth Márta azt mondta, számára pozitív, felszabadító élmény volt, amikor a város zaja kicsit eltűnt és meg lehetett tapasztalni a csendet és a természet hangjait. Kálmán C. György azt hangsúlyozta, hogy
az utcák üressége csak egy dolog, de érdekes a mi viszonyunk is az új helyzethez, hogy az ember miként kezdett el másként viselkedni.
Hogy már félünk közel menni másokhoz, nem fogunk kezet, nem ölelkezünk. Van is ilyen novella a kötetben, ami ezt az újfajta gyanakvást és félelmet mutatja meg. Belénk égett egy gát, egyfajta óvatosság, ami nem jó. S. Tóth Márta szerint is sok új szokás jött létre. Általában 56 napra van szükségünk ahhoz, hogy szokássá váljon egy cselekvés, ez pedig bőven lement már. Éppen ezért érdekes lesz, hogy ezután tudunk-e majd ugyanúgy közeledni egymáshoz vagy bennünk marad a félsz.
Szóba került az is, hogy a karanténban sokkal több időt töltünk azokkal, akikkel együtt élünk. Több novellának ugyanis ez a központi témája: a szereplők rácsodálkoznak egymás szokásaira, nehezen találják meg a privátszférájukat otthon. S. Tóth Márta szerint emiatt ez egy vízválasztó időszak a párkapcsolatokban. Az összezártságban a másik minden tulajdonsága nagyító alá kerül és megy a harc a saját tér és idő megszerzéséért. Úgy vélte, érdekes lesz megnézni majd a válási statisztikákat ezután az időszak után.
Most teljesen új megoldási formákat kell keresni, hogy megtaláljuk magunkban és egymással a harmóniát.
Kálmán C. György szerint lehetünk optimistábbak, az is lehet, hogy ez a helyzet közelebb hozza az embereket. És nem szabad elfeledkezni arról, hogy nemcsak összezártság van most, hanem elszakítottság is, sokan nem láthatják a szeretteiket.
Felmerült az a kérdés is, mennyire várható, hogy lesz a járványnak lenyomata a magyar és a világirodalomban, illetve, hogy az ilyen történetek mennyire segítenek mentálisan. Kálmán C. György szerint sok múlik azon, hogy mennyire marad meg a közérzületben, a kollektív emlékezetben ez az időszak. Lehet, hogy pár év múlva ez már csak emlék lesz és csupán történelmi regények foglalkoznak majd vele, de lehet, hogy velünk marad és akkor benne lesz az irodalomban. S. Tóth Márta szerint
jó lenne arra ösztönözni az embereket, hogy írjanak most.
Megérné napló vagy esszé formában kiírni magunknak a tanulságainkat, mert nagyon sok mindent tanultunk az elmúlt egy évben, és hagyhatnánk valami maradandót az unokáinknak, a gyerekeinknek is ebből a korszakból.
A beszélgetés vége felé szó volt arról is, vajon hogy fogunk viselkedni a pandémia után. Borgula András Etgar Keret novelláját említette, amelyet ő fordított magyarra.
Az ő története ott kezdődik, hogy véget ér a járvány, de nem akarnak az emberek kijönni a lakásukból, nem is nagyon emlékeznek, hogy pontosan mit csináltak előtte.
Végül a rendőrök és a katonák vezénylik ki őket az utcára. Kálmán C. György szerint az egy hihetetlenül szellemes novella, aminek rendkívül sok rétege van. Például, hogy vajon mennyire vetjük alá magunkat a hatalom kívánságainak? Jól tesszük-e, ha engedelmeskedünk? Azzal játszik, hogy ha elfogadjuk a hatalom egyik kívánságát, akkor miért ne fogadnánk el az ellenkezőjét is. Azt mondta, ez volt az egyik legjobb novella a kötetben, a másik kedvence Margaret Atwood szövege volt, amely nagyon érintőlegesen kapcsolódik a vírushoz. Egy űrlény mesél az emberek egy csoportjának, miközben odakint vírus tombol. Pont olyan, mint a Boccaccio-novellák, kegyetlen és erotikus, közben nagyon mulatságos, és van benne valami hátborzongató is.
Borgula András is elárulta, melyik novella tetszett neki a legjobban. Volt egy, a szívéhez nagyon közel álló sztori, amelyben egy nő a darkweben talál egy kozmetikust a lezárások alatt, és elmegy hozzá titokban. A kozmetikus közli vele, hogy a rossz emlékek rossz bőrt jelentenek, és felajánl neki egy érdekes kezelést, törli a rossz emlékeket és ezáltal a bőre is újra ragyogó lesz.
A rendező szerint ebben a novellában benne van, amit sokan érezhetnek mostanában, hogy legszívesebben kitörölné az ember az elmúlt egy évet úgy, ahogy van, mintha meg sem történt volna.
A könyvbemutató végén Borgula András megkérdezte a beszélgetőtársairól, hogy nekik segített-e a kötet feldolgozni az elmúlt időszakot, merthogy az előszóban a könyv szerkesztője azt írja, reméli vigaszt és élvezetet nyújtanak ezek a történetek az olvasóknak. Kálmán C. György azt válaszolta, ez egy nagyon jó könyv, olvasmányos, rövid és élvezetes novellák vannak benne. Szórakoztató és segít a feldolgozásban is, mert annyi nézőpont jelenik meg benne a járványról, hogy az ember megtalálja benne azt, amiről úgy érzi, rá is vonatkozik.
