![Marton Krisztián: A legszebb barátságok igazi túlélők [Alkotótárs]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/35970/fe_580_320_alkotototars_dontos_martonkrisztian_konyvesmagazinhu.png "Marton Krisztián - Mastercard Alkotótárs - konyvesmagazin.hu")
A Mastercard - Alkotótárs negyedik pályázatán az első tízbe jutott a Bőgőmasina szerzője, Marton Krisztián is. Interjúnkban mesél az elsőkönyves szorongásairól, a barátságok erejéről és az őt megihlető olvasmányairól.
Idén már negyedik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra 63 pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat. Az ösztöndíj 2024-as két nyertesének neve a Tavaszi Margón derül majd ki. A Könyves Magazinon mutatjuk be a top10-et – ezúttal Marton Krisztián mesél az alkotófolyamatról.
Olvasd el a többi döntős válaszait is: Horváth Imre Olivér, Bánkövi Dorottya.
Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?
A Bőgőmasina tavaly ősszel jelent meg, nyáron már nagyon izgatott voltam, és mivel erősen önéletrajzi regény, tartottam a fogadtatásától.
Féltem, hogy elítélnek majd az emberek, hogy bagatellizálják vagy kinevetik a sebeimet,
és sok szorongást okozott az is, hogy vajon hogyan fogadja majd a könyvet a közvetlen környezetem. Ehhez képest mindkét helyről nagyon pozitív visszajelzések érkeztek, aminek nagyon örülök. Nehezebb elszakadni ettől a könyvtől, mint gondoltam, egyrészt mert még sok tervem van vele, másrészt mert még mindig nagyon új az egész nekem, és mégiscsak az életemről szól.
Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?
Ahogy nyomdába ment a Bőgőmasina, nagy űr maradt utána. Érzelmileg, mentálisan nagyon kimerítő volt a traumáimat kapirgálni egy éven keresztül, mégis életem egyik legszebb éve volt, élveztem és nagyon értékeltem, hogy megadatott, hogy megírjam azt a regényt. Szóval nagyon hiányzott az írás, erőm viszont nem volt azonnal hozzá, és attól is féltem, hogy visszakerülök a startmezőhöz. Egy hónap után viszont már nem bírtam tovább, és egyik reggel elkezdtem kísérletezgetni pár témával, amik régóta foglalkoztattak. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ezúttal is az életem – ugyan egy másik szelete – szolgál alapanyagul.
Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?
Amikor az első könyvön dolgoztam, azt hittem, a második már könnyebb lesz, de most úgy gondolom, hogy biztos csak a harmadiknál kezdődik ez, ha egyáltalán.
Szerintem tipikusan második-könyves szorongás, hogy mi van, ha csak egy könyv volt bennem?
Ezt én is érzem néha, de újabban leginkább kíváncsiság van bennem, mert egy csomó dolgot én is most fogok magamban felfedezni, például, hogy mi a különbség az első regényem elbeszélőjének a hangja és az én írói hangom között. Az egyik legfontosabb tapasztalatom, hogy bízhatok a saját döntéseimben is, és hogy nem szabad sietni, muszáj pihentetni néha az anyagot, és időnként el kell távolodni tőle egy picit.
Mit árulhatsz el a nyertes pályázatodról, munkatervedről?
A Soha jobban legfőbb témája a barátság. Középpontjában egy olyan baráti társaság áll, ami a főhősök számára nemrég még egyet jelentett a családdal, ám ahogy harmincon túl szép lassan mindenki saját családot alapít, értelemszerűen máshova kerülnek a prioritások a karakterek életében. Meglazulnak a legszorosabb kötelékek is, vagy épp ellenkezőleg: a hasonló élethelyzet szorosabbra fűz korábban laza kötelékeket.
A regény ezekre a dinamikaváltozásokra fókuszál, miközben főhősei kapaszkodnak valamibe, ami már elmúlófélben van, legyen az a fiatalságuk vagy a kihűlt barátságuk. Utóbbiba, ha szerencsések, még bármikor életet lehelhetnek, mert pont ez annyira varázslatos a barátságokban:
a legszebbek igazi túlélők.
Rugalmasak, sokoldalúak, képesek megújulni, de elvannak kis öntözéssel is.
Volt-e olyan első könyv más szerzőtől, amit nagyon szerettél? Ha igen, mi tetszett benne?
Halász Rita Mély levegője óriási hatással volt rám, épp olyan élethelyzetben voltam, hogy a témája is nagyon rezonált velem, rengeteg erőt merítettem abból a történetből. Az elbeszélésmód pedig azonnal magával ragadott, le se tudtam tenni a regényt. Nagyon kiforrott munkának tartottam, meg is lepődtem, hogy első könyv.
Volt-e olyan szerző, akinek elsőre nem tetszett egy könyve, de adtál neki egy második esélyt, és akkor működött?
Sally Rooneytól a Baráti beszélgetések nem csúszott elsőre, pedig addigra már olvastam a két másik könyvét. Talán épp azért nem működött első nekifutásra, mert már láttam, hogy tud jobbat is. Viszont lenyűgözőnek találtam már ebben a könyvében is, hogy
miként csinál szexi polaroidokat a szürke hétköznapiságból.
