Zoltán Gábor hosszú évek óta kutatja a városmajori nyilasok rémtetteit: ennek legsikeresebb eredménye talán a 2016-os Orgia című regénye lett, melyet a közelmúltban komoly nemzetközi figyelem is övezett. A frissen megjelent Nyilaskeltető esszékötet, amelyben a szerző újabb szálait fejti fel a vészterhes történelemnek, emellett olyan elhunyt pályatársakról gondolkodik, mint Mészöly Miklós vagy Kertész Imre. A Tavaszi Margón Németh Gábor moderálásával mutatták be a könyvet.
A beszélgetés elején Németh megemlítette, hogy Zoltán Gábort nemrég a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, székfoglaló előadását pedig Ferencz Győző vezette be, aki úgy fogalmazott, a szerzőt a kezdetektől a gonoszság kutatása foglalkoztatta.
Tényleg a gonoszság nyomában jár?
„Igen, ez egy érvényes megfogalmazás, de valamikor te is mondtál egy meglehetősen találót” – felelte Zoltán Gábor, majd elárulta, Németh egyszer úgy vélte, a könyveiben az el nem fordított tekintet kerül fókuszba. Olyan helyzeteket láttatnak ugyanis ezek a művek, amelyekben bár a félrenézés lenne a kényelmes vagy a „normális” reakció, mégis meg kell pillantanunk a gonosz természetét.
A továbbiakban megtudhattuk azt is, hogy az új kötet szövegei az elmúlt 25-26 év alatt folyamatosan keletkeztek, majd gyúródtak Tóth-Czifra Júlia szerkesztő segítségével egységes kompozícióvá.
Vannak bizonyos irányok, amik összetartoznak, de ezek lehet, hogy nem is irányok, hanem mániák” – mondta Zoltán.
„Az egyik az, hogy azokról a művekről és azokról az írókról, akik számomra fontosak, vissza-visszatérően gondolkoztam és írtam. Kertész Imre az egyik, de Mészöly Miklós vagy Arthur Schnitzler is ilyen” – folytatta.
A kutatás is egyfajta mánia
Aki ismeri Zoltán Gábor életművét, és olvasta az Orgiát vagy az Ólomszív című ikerregényt (itt írtunk róla, itt beleolvashatsz), az tudja, hogy mekkora munka van ezen művek mögött, amely nem ért véget az egyes könyvek kiadásával sem.
Az összes szövegem, de legkiváltképpen az Orgia, olyasmi, amit nyilvánvalóan nagyon sokféle szempont szerint nem lett volna szabad megírnom” – mondta a szerző.
Ő azonban újra és újra áthágta ezeket a tiltásokat és tabukat, aminek köszönhetően rengeteg információt kaphattunk az 1940-es évek sötét időszakáról.
A Nyilaskeltető annyiban biztosan jelentősen eltér Zoltán korábbi műveiről, hogy a borító egész más színvilágot hoz. „A második világháború utáni magyar modernek csupa érdekes, nagy tehetségű, fantasztikus művész, akiknek egyike volt Ország Lili” – mesélte a szerző.
Ország festményére – amely aztán a könyvre került – véletlenül bukkant rá.
A kép azonnal különleges lett számára, a rajta látható ház ugyanis a valóságban is létezik: Zoltán élete nagy részében nagyjából öt percre lakott tőle.
A városi terekben még mindig ott van
„Azóta egyszerűen képtelen vagyok ott gyanútlanul, vagy kicsit is derűsen járkálni” – vallotta be Németh Gábor, hogy mióta olvasta az Orgia kéziratát, képtelen ugyanolyan szemmel nézni a Városmajorra. „Amikor hallom, hogy olyanok, akik korábban kellemes érzésekkel mentek át azon a környéken, most rosszabb érzésekkel teszik ezt, akkor persze úgy érzem, hogy valami rosszat csináltam” – mondta erről Zoltán.
Mert megfertőztem az embereket valami kellemetlen érzéssel” – tette hozzá.
De elárulta, hogy tud olyanokról is, akik korábban egyáltalán nem voltak képesek elmenni arra, mert nekik nagyon is volt tudomásuk róla, mi zajlott a falak mögött. Ami őt magát illeti, számára a könyvek megírása előtt jóval nehezebb volt ezeken az utcákon végigsétálni, amikor még csak sejtette, hogy valami nem stimmel a környéken.
Németh ezek után kifejtette, hogy talán Zoltán Gábor könyveit nem is az teszi provokatívvá, hogy a múlt legsötétebb részleteit tárják fel, hanem hogy mindezek jelenvalóságára is rámutatnak. „Nagyon szeretünk úgy gondolni ezekre a dolgokra, mint amik elmúltak, mint amik egyszeri balesetnek számítanak metafizikai értelemben, miközben az írásaid egyáltalán nem erről szólnak” – mondta a szerzőnek.
Mészöly nyomában
Miután meghallgattunk egy részletet a Nyilaskeltetőből Zoltán Gábor előadásában, Mészöly Miklós műveinek apropóján szó esett még fikció és tények, illetve moralitás viszonyáról. A szerző szerint Mészöly az elsők között volt, aki – például Koldustánc című szövegével – szabadon kilépett a referencialitás kötelékéből, és megpróbálta elkerülni, hogy az író személye megfeleltethető legyen az általa elbeszélt történeteknek.
Az olvasók egy műveltebb, kifinomultabb része megpróbált ezzel haladni. Igazából soha nem sikerült” – vélte.
Zoltán Gábor szerint a Mészöly által megteremtett szabadságot mostanság mintha visszavonták volna, és az irodalom újra morális elvek szerint épül fel. „Hihetetlenül érdekes, hogy az évek múlásával mennyire megváltozik az, amit művészetnek gondolunk, vagy amit a művészek próbálnak megcsinálni” – foglalta össze a pályatársakkal kapcsolatos gondolatait, amelyek a Nyilaskeltető lapjain folytatódnak.
Fotók: Benkó Bernadett, Kováts Zsófia
