Az idei Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál előadói között nem Fehér Renátó volt az egyetlen, aki több verseskötet után kipróbálta magát a regény műfajában is. Vajna Ádám Oda és Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf? című könyvei után most egy pikareszk regénnyel rukkolt elő, amelynek főhőse egy egész falu, Fancsika, ami talán létezik, talán nem, az a biztos, hogy eltéveszteni nem lehet. A regényírás kihívásairól, a középkori világ (újra)felfedezéséről és a hóhérok különös társadalmi helyzetéről beszélgetett a szerzővel Tóth-Czifra Júlia, a Kalligram szerkesztője a Margón, április 11-én.
Kiélni az írás szeretetét
Mint az várható is volt, a beszélgetés eleje a regényírás mibenlétével indult, vagyis hogy mi vesz rá arra egy költőt, hogy egy terjedelmesebb forma felé forduljon. Vajna számára ez egy lépéssel hátrébb kezdődik, ugyanis legyen szó bármilyen műfajról, neki elsődlegesen a játék a fontos. A játék mint központi fogalom jelenik meg az írásmódszerében, mindig arra törekszik, hogy megtalálja, milyen érdekességeket lehet kihozni a nyelvből.
Bár rögtön hozzá is fűzte, milyen érdekes helyzet ez:
Milyen furcsa ellentmondás, hogy a játék a fontos, amikor dolgozom.”
Ugyanakkor a játék nem mindig egyszerű, sőt, halálosan komoly is tud lenni. A szerző számára ez a kötet egy alkotói válság közepén született meg, amikor egy ösztöndíj alatt egy versesregényen dolgozott, és nagyrészt kész is volt vele, de hirtelen úgy érezte, hogy sokkal jobban érdekli egy fikciós középkori falu és annak sokszínű karakterei.
A regényírás egy váratlan felszabadulásként jött neki ekkor, és belátta, hogy a versesregényt túlgörcsölte, így félre kellett tennie. De a játéknál maradva arra is kitért, hogy izgalmas kihívást látott az új műfajban, amit nem szívesen hagyott volna ki:
Kár lenne, ha regényben nem élhetném ki az írás kreativitását.”
De a hirtelen jött motivációt hamar kérdések követték: hogyan lehet úgy regényt írni, ahogyan a korábbi versek születtek? Hogyan lehet egy egyszeri képből, „talált tárgyből” kiindulni és végigírni egy egész történetet, hogy az spontán legyen, de ne essen darabokra?
Utóbbi nagyon fontos szempont volt Vajna számára az írásnál, mivel a költészetében is azt szereti, ha írás közben magát is meg tudja lepni, nem tudja előre, hol fog kikötni, ez pedig kérdéses volt, hogy prózában hogyan tud működni.
Fancsika mindenhol van és sehol nincs
A szerző számára az írás mindig is valamilyen közösségi élményt jelent, tudtuk meg a könyvbemutatón, hiszen írni és olvasni olyan, mintha valakit hallgatnánk, ahogy mesél. Vajna már tinédzserkora óta így gondol az irodalomra, hogy elsősorban a folyamatot élvezi, ahogyan halad a történet, és nem a célra koncentrál. Ez a fajta hozzáállás pedig a kötetet és a témaválasztást is jól jellemzi.
A regény Fancsikán játszódik a 16-17. században, tehát a középkor végén. Már a falu önmagában is hordozza a játékot, a szerző ugyanis felhívta a figyelmet rá, hogy Fancsika fikciós, de a történelem során több helyen is létezett ilyen nevű település – például Debrecennél, Romániában, Zala megyében, Kárpátalján pedig a mai napig.
De Vajna nem az ukrán települést vette alapul, hanem egy középkori Magyarországot ábrázoló térképen ragadt meg a szeme az elnevezésen, ami a csengése és Esterházy-áthallása miatt azonnal megtetszett neki. Az időbeli távolság és Fancsika történelem és tájakon átívelő jellege jó alapot szolgáltatott egy első regényhez:
Direkt nem akartam konkrét helyet és történést választani, mert az korlátozott volna a szabadságomban.”
A világ és a korszak tehát egyszerre nagyon közeli és távoli, sok feljegyzés van róla, de elég teret ad a fantáziához is. A regény mégis egy tudatos központi pontból indult ki, ami nem más volt, mint Franz Schmidt, egy nünbergi hóhér, aki több mint 350 kivégzést hajtott végre, és erről naplót is vezetett.
Vajnát már az első pillanatban lenyűgözte a sztori, arról nem is beszélve, hogy szerinte a hóhér alakja különösen fontos a korszakban – nélkülözhetetlen állami feladatot lát el az igazságszolgáltatásban, de mégis egy kiközösített alak.
Egyszerre néznek fel rá és félnek tőle.”
Felszabadulni annyit jelent, mint beöltözni Zorrónak
Az április 12-ei választások miatt természetesen jött fel a kérdés, hogy vajon milyen politikai, társadalmi közössége lehetett az egykori Fancsikának a középkorban. A szerző szerint nagyon más világról beszélünk, mert a mai képviseleti demokráciában inkább kiszerveződnek az egyes feladatok, akkoriban viszont közvetlenebb volt a kapcsolat a közösség és a politikum között.
A kutatások során például arra is ráakadt Vajna, hogy a május 1-jén tartott munka ünnepe nem a kommunista ideológióból nőtte ki magát, hanem azért alakult ki, mivel ekkoriban történt általában a legtöbb parasztfelkelés. Az indulatokat pedig valahogy csitítani kellett.
Erre jó példa a középkori karnevál, amely a kötetben is megjelenik. A karneváli ünnep akkoriban teljesen máshogy nézett ki, mint gondolnánk, mivel a teljes felszabadultságot, a törvények legális megszegését jelentette. Így könnyen előfordulhatott, hogy aki egyik nap szánt és kapál, az a másik nap meztelenül rohangál a falu utcáin. A sokszor gusztustalan és felkavaró ünneplés viszont mára már átalakult:
Ezt sikerült eljuttatnunk oda, hogy beöltözünk évente egyszer Zorrónak”.
Vajna szerint találó időzítéssel jelent meg a regény, ahogyan például Vida Kamilla vagy Fehér Renátó kötetei is, mivel egy másfajta társadalmi berendezkedést, politikai felfogást mutat az olvasóknak. A kötet egyik fő kérdése a rendszerváltozás, bár nem a modern politikai értelemben, hanem az idők és a hozzáállás változása a korszakban.
És még érdekesebb volt Vajna szerint, hogy az előző kötetben még a forradalom jellegét és mibenlétét dolgozta fel, ebben a könyvben pedig már a változást szemléli. A kutatás és a regény írása közben pedig arra is rádöbbent, hogy bár más korszak más emberekkel, a távolság mégsem olyan nagy a mai Magyarország és a középkori Fancsika között:
Nincs is akkora különbség köztem és egy középkori paraszt között.”
Fotó: Benkó Bernadett, Kováts Zsófia, Roóz Dániel
