Mit olvasol épp?
Thomas Pynchon: A 49-es tétel kiáltása című könyvét kóstolgatom, Széky János eszementen jó fordításában.
Milyen olvasó voltál gyerekként? Melyik gyermekkori olvasmányod volt nagy hatással rád?
Attól függ, mikor. Eleinte csapnivaló. Már nyolc is lehettem, amikor anyámék előfizettek nekem a Ludas Matyi nevű, akkoriban divatos szatirikus hetilapra, mert csak azt voltam hajlandó elolvasni. Voltak benne képek, viccek és néha csinos nők. Később a képregények löktek előre. Ötödikben a Pál utcai érte el nálam a legelemibb hatást: dühös voltam rá, és az már komoly dolog egy könyvvel szemben. Gimiben Kundera volt az ikon, Az élet máshol van megviselt. Később meg A Karamazov testvérek Ivánja voltam évekig. Azt hiszem, az öregek otthonára marad majd kedvencnek A varázshegy, mert annak a második kötetét ki nem állhattam. De ez húsz éves élmény, talán újra kéne olvasni.
Melyik könyvre mondanád azt, hogy bárcsak te írtad volna?
Inkább úgy mondanám, bárcsak újra tudnám írni. Lehetne egy saját Iskolám. Egy Katalin utcám, vagy Isten háta mögöttem. Ezeknek egy párhuzamos dimenzióban nekirugaszkodnék.
Írd le a legjobb olvasási élményed! (mikor, hol, mit, hogyan?)
A Harmonia Esterházytól. Mindenhová magammal vittem. De szinte vigyáztam, hogy ne fogyjon. Már először is szorosan- és duplám olvastam, minden fejezetet legalább kétszer. Simogattam az oldalakat. Négy hónapi hitelre vettem meg a szegedi BTK új épületi könyvárusánál. Törlesztettem. Szagolgattam. És ahogy vége volt, kezdtem elölről. Milyen boldog is voltam, Istenem!
Mit kellene mindenképp felvenni a kötelező olvasmányok listájára?
De jó lenne, ha így állnánk. Ha nem nyílt volna már teljesen szét az a sokat emlegetett szociális olló. De sajnos ez a vonat már elment, nincsenek közös alapok, nincs rá lehetőségünk, hogy egy könyvet olvassunk, mert nem egy nyelvet beszélünk. Az olvasás élmény és varázslat, személyiségfejlesztés, önismeret, erő. Amivel mindezt el lehet vinni a gyereknek, azzal kell elvinni nekik. Borsodban hallottam, hogy volt olyan iskola, ahol a gyerekek csak az Árvácskát voltak hajlandók hallgatni (felolvasva, persze, mert elemi olvasási gondjaik voltak). Annak a problémáit, világát értették, az végre róluk szólt. Nem hiszem, hogy az amerikai vagy a francia gimiben ez átélhető eset lenne.
Melyik könyvet kellene mindenképp levenni a listáról?
Nahát, itt a pokoli kérdés, ami még karaktergyilkosságra is felhasználható. Erre nem lehet úgy válaszolni, hogy ne ismételném el, amit már sok helyen elmondtam, hogy aljas dolognak tartom, ami Tóth Krisztinával történt. És ami a legjobban aggaszt, hogy el sem lehet magyarázni, mi az esettel a baj, mert vagy nem értik meg, vagy nem akarják megérteni. Elképesztő, mennyi gyűlölet, fájdalom, szorongás van az emberekben, az meg ijesztő, hogy ezzel céltáblává lehet tenni egy magyar írót.
(Tóth Krisztina februárban válaszolt ugyanerre a kérdésre a Tizenegyesben azzal, hogy Jókaitól Az arany embert venné ki a listáról, indoklása szerint a nőalakok ábrázolása miatt. Ezt a hvg.hu szemlézte, ami után valóságos lincshangulat szabadult el az online és a valós térben is: a Jókait védelmező emberek elárasztották a közösségi felületeteket a véleményükkel, volt, aki kutyaszart tömött Tóth Krisztina postaládájába. Téma lett (ismét), hogy mire való a kötelező olvasmányok listája, Jókai olvashatósága, a törléskultúra (cancel culture). Mivel sokan azzal érveltek, hogy azt se tudják, ki Tóth Krisztina, itt megosztottuk az egyik kiemelkedő kortárs magyar írónk néhány szövegét, amiket nekünk írt az elmúlt években. A Könyves Magazin főszerkesztője ebben a cikkben mondta el véleményét a kötelező olvasmányok listájáról és az írólincselésről - a szerk.)
Néhány éve Nádasdy Ádám lefordította magyarról magyarra a Bánk bánt. Több magyarázatot, kísérő tanulmányt közölt, ezek, ahogy a kötet is, mind hozzáférhetők. Azoknak, akik évek vagy évtizedek óta nem vettek száz évnél régebbi magyar klasszikust a kezükbe, érdemes megnézni egymás mellett a két szövegfolyamot. És megpróbálni minden segítség nélkül megérteni az eredeti nyelvváltozatot, melynek „lefordításához” Nádasdy korabeli és későbbi német és angol fordításokat is igénybe vett, pedig ha valaki, ő aztán igazán beszéli a magyart. Ezt a tanulságos játékot azelőtt érdemes elvégezni, mielőtt elvárásokat fogalmazunk másokkal és egy rendszerrel szemben, amit nem ismerünk és nem értünk. Azért lenne ez fontos, mert ha nem értjük meg végre, hogy élménnyé kell tenni az olvasást, és hogy a fiatalok tömegestül gyűlölnek olvasni, akkor semmilyen kulturális kincsünk nem marad.
Mit olvasol, amikor írsz? És milyen könyveket kerülsz ebben az időszakban?
Esszéket és tanulmányokat. Egyébként is pihentet. Prózarovat-vezetőként a próza gyakran fáraszt. De a Jelenkort minden hónapban várom. A legjobb magyar folyóirat, eszméletlen erős számokkal, esszékkel.
Mi az a könyv, amit soha nem adnál senkinek kölcsön?
Van pár kötet, amit csak a „belső kör” vihetne el, de nincs afféle kincsem, amit vitrinben kellene tartani. Egyszer „találtam” egy dedikált József Attilát, pontosabban én fedeztem föl az irodalmi közvéleménynek, hosszú, komoly dedikáció, egy vásárhelyi pedagógusnak írta, azért a könyvért majd' megszakadt a szívem. De attól, mert én értékeltem, még nem lett az enyém. Lehet, hogy ha azt annak idején megkapom, azt nem lehetne tőlem „kikölcsönözni”.
Melyik lenne az a könyv, amit beraknál egy időkapszulába, hogy 2120-ban elővegyenek?
Ha egy igazán fontos könyvvel száz év múlva meglepetést lehet majd okozni, akkor kár volt beletenni.
Melyik az a könyv, amit kerülgetsz és még nem olvastál el?
A befejezetlen mondat. Déry nagyregénye évek óta terv.
Melyik íróval vacsoráznál együtt szívesen? (lehet élő vagy már halott író is)
Esterházy Péterrel. Semmi kedvem a nulláról kezdeni. Vele meg folytatnánk, ahol abbahagytuk. Varázslatos karakter volt, remek társasági ember.
