Olvassunk Tóth Krisztinát!

Olvassunk Tóth Krisztinát!

A Tizenegyes című rovatunkban február 11-én megkérdeztük Tóth Krisztinát, mit tenne fel a kötelező olvasmányok listájára, és mit venne le. Erre nem úgy gondoltunk, mint identitáspolitikai kérdésekre, mert a kötelező olvasmánylisták szerepe és hatása óriási, és a középiskola óta tök jó arról beszélni, hogyan mozgatnánk meg a listát - számunkra ez is annak a párbeszédnek a része, amit az irodalmi hagyománnyal folytatunk. Az olvasás és a tradíció szempontjából is fontos. Tóth Krisztina két könyvet nevezett meg, majd egy héttel később a Hvg.hu szemlézte az interjút, amitől annyira új kontextusba került a történet, hogy azóta csak követni tudjuk az eseményeket, pedig hatvan éve ugyanarról vitatkozunk. A 24, a Telex, a 444, az Index, a Pesti Srácok, a Hírado.hu és még a Blikk is foglalkozott a kérdéssel, az író-költőt meglincselték az interneten, az utcán vegzálták, kutyaszart tömtek a postaládájába. Ezekről megírtuk a véleményünket, de most összeszedtük azokat az írásokat, csatlakozva a #olvasstóthkrisztinát kampányhoz, amiket Tóth Krisztina nekünk írt az elmúlt években, hogy mindenki kedvére beleolvashasson, mert a kortárs magyar irodalom nagy formátumú szereplőjéről van szó, akit persze lehet nem ismerni, csak sok értelme nincs. 

vl | 2021. február 25. |

Tóth Krisztina: Testünk nyoma

Most már ideje elmesélnem, hogy volt. Előbb kellett volna, tudom, de nem mertelek terhelni vele. Soha nem adódott megfelelő alkalom rá. Vagy – nem is tudom. Talán hősködésnek gondoltad volna. Még az is megfordult a fejemben, hogy nem hiszed el. Helyette volt az a sztori, emlékszel, a balesetről. Oldalkocsis motorkerékpár, éjszaka. Annyiszor, annyi mindenkinek elmondtam a hosszú évek alatt, egyre részletesebben, újabb és újabb epizódokat téve hozzá, hogy már magam is kezdtem elhinni, tényleg megtörtént, és az a másik, soha nem emlegetett történet csak valami homályos, rossz álom volt, lidércnyomás a baleset utáni lázban.

Egyszer már majdnem rászántam magam, hogy szóba hozzam ezt, de éppen felvételire készültél, nem akartalak összezavarni. A mi családunkban még soha, senki nem ment egyetemre, és látod, sose mondtam neked, hogy mennyire büszke vagyok rád, pedig biztosan kellett volna. Abban az évben megint begyulladt az epém. Emlékszel, milyen érzékeny volt mindig. Ősszel annyira fájt, hogy nem tudtam enni. Végül kórházba kerültem. Az operáció előtt csináltak mindenféle hasi vizsgálatot, és az orvos, aki foglalkozott velem, azt mondta, különös, sötét foltokat lát a májamban.

Az műtét után behívott bennünket anyáddal a szobájába. Ültünk a műbőr kanapén, attól féltünk, valami végzeteset akar közölni. Elővette a papírjaimat és elmagyarázta, hogy a májamban azok a foltok utalhatnak daganatra, de lehetséges, hogy csak valami korábbi sérülés betokozódott nyomai. Hallgattam, nem akartam rögtön előadni a balesetes sztorit, de egyre világosabban látszott, hogy valami nyugtalanítja ebben a történetemben. Hogy valamit nem ért. Azt kérte tőlünk, hogy ha lehet, keressük elő a harminc évvel korábbi zárójelentést, mert szeretne minél több részletet megtudni. Különös összenövéseket talált a hasamban, és jó volna látnia, miféle sérülés okozhatta azokat a belső hegeket.

Olvasd tovább itt a novellát >>

Tóth Krisztina: Advent

Most még jó, mert nem fagy. A január a legrosszabb, akkor vannak a legnagyobb hidegek. Engem többször is ezek a kutyák mentettek meg. A Lizzi már tizennégy, a Lajka csak kilenc. Ekkora volt, amikor hozzám került. Soványan, férgesen, még fosott is szegény. Azt hittem, meg se marad, így elfért a kabátomban, akkora volt. Aztán, látod, itt van. Itt vagyunk. A Lajkát megörököltem, meghalt a gazdája.

A negyedik telet húzom ki sátorban. Ezek melegítenek, ott fekszenek mellettem. Ha érzik, hogy hűlnék kifele, addig nyalják az arcomat, amíg fel nem ébredek. Eddig mindig felkeltettek, még akkor is, amikor nagyon részeg voltam, mert volt azért olyan is. Bökdöstek, nyüszítettek, aztán csak felébredtem, az anyjuk istenit. Mert ezek nem hagynak meghalni engem, tudják, akkor nekik is annyi, akkor nekik se lesz több kaja. Amikor télen felkeltenek, mert hideg a pofám, akkor nem megyek ám ki a sátorból, csak kúszok ide-oda, így, félkönyéken, amíg vissza nem jön belém egy kicsit a meleg. Olyanok ezek, mint a hogyishívják, szén-monoxid-jelző. De vigyázok is rájuk, ne félj, nem nyúlhat ezekhez senki se egy ujjal se. Ők az én gyerekeim.

Olvasd tovább itt a novellát>>

Tóth Krisztina: Taki - Egy kiállítás képe

Tudom, hogy anyunak kéne segíteni, de inkább bent maradok a szobában. A kisautókat rendezgetem sorba. Van, amelyiknek hiányzik a kereke, az ezüstszürke mercinek meg kiesett az egyik ajtaja. Nem emlékszem, mikor törhetett el, mindig úgy vigyáztam rá.

Régen, mielőtt a matchboxos polc elkészült, az ágyneműtartóban volt a kocsik helye. A mélygarázsban aludtak, ahogy kiskoromban mondtam. Később megkaptam ezt a polcot, akkor felköltöztek oda. Este, ha a másik szobában égett a lámpa, az ajtón beszűrődő fénycsík éppen erre a polcra esett. A színváltós lamborghini volt a kedvencem. Ha meleg víz alá tettem, megváltozott a színe, zöldből narancssárgára váltott.

Anyu azt mondja, ma be akarja fejezni a pakolást. Bezsákolta apu összes holmiját, és elviszi őket a szegényeknek. Kéri, hogy segítsek neki levinni az autóig, mert túl nehéz a zsák. Vonszoljuk a lépcsőházban, nekem is nehéz, félek, hogy kiszakad a fekete nejlon. Nem hiszem, hogy apu kopott kabátjait még bárki felvenné. Cigi szagúak és öregesek, de anyu azt mondja, hogy a szegényeknek jók lesznek. Azt mondja, hogy aki fázik, az nem válogat, meg hogy ezek még igazi, meleg kabátok, amiket gyapjúszövetből csináltak.

Olvasd tovább itt a novellát>>

Tóth Krisztina: Borjú

Még csak hajnali öt, de a csordát ki kell hajtani. Dragu felkiabál a gyerekeknek a kalyibába, és a biztonság kedvéért megütögeti a vasrúddal a boronát, amin sütni szokott. Feleslegesen csap zajt, már jönnek lefelé. Nem is igazi gyerekek, csak nem nőttek meg. Megálltak valahol félúton, ekkorák maradnak egész életükben, a foguk meg már most fekete és csorba, mint az öregeké.

Közelednek az ösvényen a szétjárt tornacipőjükben, ott van az arcukon a szalma lenyomata. A marhák tódulnak kifelé a deszkaajtón, azt az egyet kivéve, amelyik vemhes. Már három hónapja elrúgott, nemsokára megborjadzik. Dragu visszamegy és kivezeti a többihez, menjen csak legelni.

Hét óra körül érnek fel a hegyoldalba. A gyerekek nem ismerik az órát, de tudják, hogy mennyi idő lehet. A fű még nedves, a tehenek szétszélednek, várják a jó időt. Dina rosszul van, előredőlve émelyeg. Előveszi a kenyeret, amit Dragu adott, de alig bír párat harapni belőle. Az öccse megeszi helyette, nem bánja. Néhány napja kavarog a gyomra reggelente, és semmit se kíván, pedig nagyon éhes. Eszébe se jut, hogy ennek köze lehet ahhoz a pár perchez, amikor Dragu berángatta őt a deszkafal mögé. Nem nyúlt hozzá soha korábban, és azóta se, úgyhogy Dina nem is foglalkozott különösebben a dologgal. Az se érdekelte volna, ha megint megtörténik. Undorodott ugyan az izzadtság és piaszagú Dragutól, de hát ő adta a munkát, nem lett volna érdemes emiatt összeveszni vele. Előfordult ilyen korábban is, amikor Dina még gyerek volt, és Vladnál szolgáltak.

A novellát olvasd tovább itt>>

Tóth Krisztina: Repülő

Miféle testben jössz elém
a földi sodrásban megint?
Folyton változik alakod
a nevek örvénye szerint:
homokpart, kőarc, kisgyerek,
idegen szempár a buszon,
vagy egy utca, mit ismerek,
de a helyet már nem tudom.

Olvasd tovább itt a verset>>

Tóth Krisztina: Ünnep

Vörösen ég a hosszú lampionsor
és tükröződve leng a csónakokban.
Morajló hullám ér a partra nyolckor,
nincs még sötét, de már mindenki ott van,
gyöngyök lebegnek, fémzsinórok úsznak,
üvegszemű babák és plüsskutyák
húznak pórázt és rángatnak kisujjat,
hogy kihalásszák kézzel az anyukák
a jégkockát a pohárból vagy a labdát
a földbe ásott leandercserépből –
zodoma kortyol, újrafesti ajkát,
és nyugtalan, hogy nem fog látni szélről,
Gomorra inkább a sétányra indul
a villódzó boltok közt botladozva,
hol fémoszlophoz kötve áll a pitbull
és néz a tompa arcú, messzi holdra.

Olvasd tovább a verset itt >>

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Tizenegyes - Mit olvas az író? Tóth Krisztina

Tizenegy kérdés az olvasásról. Ezúttal Tóth Krisztina, az Akvárium, a Pixel és a Fehér farkas szerzője.

...
Hírek

Peer Krisztián és Tóth Krisztina is megkapta az Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíjat

Az Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíjat első alkalommal adták át, a nyertesek: Kabai Lóránt, Mesterházi Mónika, Peer Krisztián, Szvoren Edina és Tóth Krisztina. Az ösztöndíjjal havi 160 ezer forint is jár.

...
Nagy

A Jókai-rajongók, a kutyaszar és az elnémítás kultúrája

Tóth Krisztinát meglincselik az internetezők, mert Az arany embert kivenné a kötelező olvasmányok listájáról. Olvasás, kánon, cancel culture.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

3 ok, amiért a home office pszichésen megterhelő + 3 könyv segítségül

Ugyan a home office nagyobb szabadságot és autonómiát biztosíthat, olyan hátulütői vannak, amikre elsőre nem feltétlenül gondolnánk. 

...
Zöld

Mit tehet egy nő, ha lebénul az arca és elveszti a mosolyát? Olvass bele Sarah Ruhl könyvébe!

Sarah Ruhl az élete minden területén sikeresnek érezte magát, amikor az arca lebénult. Mi mindent jelent valójában egy mosoly? Mutatunk egy részletet a könyvéből!

...
Zöld

A narcisztikus személyiség kinőhető? + 2 könyv a témában

Kutatás készült arról, hogyan változnak a narcisztikus személyiségjegyek az ember élete során. A cikk végén két könyvet is ajánlunk a narcizmus témájában.