Mit olvasol épp?
Ernest Hemingway: Fiesta. A cím a pamplónai bikafuttatásra utal, témánk pedig az első világháború utáni mesevesztett nemzedék élete: szorongások, illúzióvesztés, morális üresség, értékromlás. Amiből pedig következik egy úgynevezett élet: Párizs, bikaviadal, mulatók, hírlapírók (kiemelés tőlem), abszint, rum, beláthatatlan részegségek, beteljesületlen szerelmek, amelyek tán azért beteljesületlenek, mert mindenki elhitte, hogy nem teljesülhetnek be. És annyi minden más van itt, hogy még hosszan mondhatnám, különleges első regény. Aztán ha mindjárt végzek, akkor Sofi Oksanen A kutyafuttató című regénye következik.
Milyen olvasó voltál gyerekként? Melyik gyermekkori olvasmányod volt nagy hatással rád?
Őrült. A szüleimnél mindig kialkudtam hétvégente, hogy az olcsó sorozatok darabjai közül vegyenek egyet nekem a lengyel piacon, hogy aztán befaljam, és kezdődjön elölről a nyafizás.
Melyik könyvre mondanád azt, hogy bárcsak te írtad volna?
Írd le a legjobb olvasási élményed!
Nádas Pétertől a Világló részleteket Vietnámban olvastam. Szólóban Kelet-Ázsiáztam, ezt a szöveget cipeltem magammal. Ismeretlen világban kóboroltam egyedül, miközben egy monumentális, mélyen magyar világot beszéltek el nekem. Kivételesen intenzív olvasásélmény volt, radikális találkozása kultúráknak, tapasztalásoknak, tudásoknak.
Mit kellene mindenképp felvenni a kötelező olvasmányok listájára?
Borbély Szilárd: Nincstelenek.
Melyik könyvet kellene mindenképp levenni a listáról?
Mély meggyőződésem, hogy egyetlen kötetnek sem használ, ha rajta van a listán, mert kamaszkorban, ha még jól emlékszem több dekádnyi távolságból, a kötelező nem szexi. Az olvasás mint kényszer valójában félelmetes. Ettől még nem gondolom, hogy ne kellene kötelező olvasmányoknak lenniük, csupán azt: nincs szöveg, amelynek szomorodnia kellene, ha leesik a sorból.
Mit olvasol, amikor írsz? És milyen könyveket kerülsz ebben az időszakban?
Semmilyen különbség nincs a hétköznapi és az írásos olvasásaim között. De akkor már el is mondom a szabadságellenes igazságomat, amivel egyúttal véget is vetek életem egy szakaszának. Eddig úgy olvastam, hogy minden könyvet végigolvastam, amit kaptam-vettem, és mindig abban a sorrendben, ahogyan az otthonomba érkeztek. Ez szélsőséges események sorához vezetett, és olykor brutális szenvedéstörténeteket garantált. Persze ez eddig tartott, új szokásrendszert kell kialakítanom, mielőtt az interjút olvasó kedves barátaim meglepnek Burundi vízgazdálkodását részletező tanulmánykötetekkel. Egyébként a gyakorlanak azért volt némi racionalitása is: újságíróként nyilván sok nem általam választott könyvvel találkoztam, és e szokásom lehetővé tette a bezárkózás elkerülését. Azaz nagyon sok olyan témában olvastam, amire saját döntésemből sohasem szántam volna egy oldalt sem, új szerzők sokaságával meg buborékomon kívüli tudások értek el. Ez az egész a nyitottság, az érdeklődés megtartására edzett.
Mi az a könyv, amit soha nem adnál senkinek kölcsön?
Ukrajna színeváltozása 1991-2008 – Politikai, gazdasági, kulturális és nemzetiségi attitűdök. Az imént részletezett rutinom miatt fogyasztottam el, és azért nem adnám oda senkinek, mert van szívem.
Melyik lenne az a könyv, amit beraknál egy időkapszulába, hogy 2120-ban elővegyenek?
Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban.
Melyik az a könyv, amit kerülgetsz és még nem olvastál el?
Háború és béke.
Melyik íróval vacsoráznál együtt szívesen?
Bohumil Hraballal valamelyik prágai kulturális intézményben, mintegy fogalmi keretbe helyezzük, hogy mit is jelent Kelet-Európában, ha férfiak úgymond vacsorázni mennek.
