Grecsó Krisztián több mint húsz év után, már befutott, népszerű prózaíróként tért vissza a versekhez, így a tavalyi évben valami nagyon újat, nagyon mást kaptunk tőle, mint amit megszoktunk. A Magamról többet versei sokkal személyesebbek és vallomásosabbak, mint a szerző bármelyik korábbi kötete, egészen szélsőséges élethelyzetek kíméletlenül őszinte lenyomatai, szó van bennük betegségről, gyógyulásról, apaságról és a „celluxos ifjúság” elmúlásáról is.
Grecsó Krisztián egyedül a költészeten keresztül tudta a betegsége traumáját kibeszélni, feldolgozni, a versek kapaszkodót, kapcsolódási pontokat adtak neki és hangot a némaságban. A Magamról többet versei bátrak, súlyosak és sokszor egészen megrendítőek, az alanyiságukon túl pedig erősen kapcsolódnak az irodalmi hagyományhoz, Kosztolányi, Pilinszky vagy Babits hatása például nagyon jelen van bennük, ahogy az imádságok, a liturgia nyelvezete is. Sok erős vers van a kötetben, könyörgés, halálfélelem, szenvedés, fájdalom sugárzik át a szövegeken, amelyek próbálnak nyelvet találni egy olyan betegségnek, amelyről a társadalom még kérdéseket is fél feltenni. Aztán ott van a versekben mindennek az ellenpontja is, az öröm, a remény és a játék nyelve is – a kötet apaság-versekkel zárul, amelyek a magyar irodalomban teljesen új fejezetet nyitnak.
Grecsó Krisztiánnal a kötet megjelenésekor interjúztunk, akkor ezt mondta:
„A versek kíméletlenül őszinte alanyisága is az elmúlt két év hozadéka. Nem volt értelme mellébeszélni. Olyan szélsőséges élethelyzeteket éltem meg, melyekben az álságosságnak már nem volt tétje, ez hozta ezt a radikális alanyi megszólalást.”
Az író tavasszal az Összekötve vendége volt, az adást ITT lehet visszanézni.
A 10 Libri irodalmi díjra jelölt könyv:
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Grecsó Krisztián: Magamról többet
Jászberényi Sándor: A varjúkirály
Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj
Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun
Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk
Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat
