A miniszterelnök elképzeléseinek megfelelően focinemzet vagyunk, ami örömét, szomorúságát kizárólag a focisikerekben tudja mérni, minden sarkon stadionok épülnek, a futsalos külügyminiszter kizárólag focimezt tud ajándékozni külföldi politikustársainak. Talán ezért nem túlzás azt állítani, hogy Pető Péter első regénye, a Leshatár egy futballbíró tapasztalatait az előtérbe helyezve Magyarország elmúlt évtizedeinek történetét meséli el, nagyszerűen.
Pető Péter: Leshatár
Kalligram, 2017, 256 oldal, 2990 HUF
A Leshatár sok novellaszerű történetből okosan építkező regény, aminek három alig láthatóan elkülöníthető rétege van: a könyv első blikkre egy hátrányos helyzetű, hazánkban talán a migránsoknál is üldözöttebb kisebbség, a futballbírók történetét meséli el anekdotikusan, egyes szám első személyben. A bíró a játék része, csak az nem mindegy, mekkora szeletet hasít ki magának, miközben neki ez munka, a játékosoknak és szurkolóknak meg maga az élet, ahogy erről később szó lesz.
Kóbor Tamás az elbeszélő bíró, aki elmeséli a megyei pályákon töltött éveit, mintha Julien Sorel tök véletlenül Tolcsváron, Salgótarjánban vagy a “Szikszó-Onga derbin” keresné az érvényesülést. Kóbor helyzete nem könnyű, egy frusztrált macsó világban leegyszerűsített, partjelzőről partjelzőre áthagyományozott történetek során, valamint gyűlölettől és frusztrációtól hangos pályákon tudja meg, milyen az élet (beleértve a csajozást, a hatalmi játszmákat át és az előítéleteket). Hogy van olyan helyzet, amikor senkit nem érdekel, hogy jól fújtad le a meccset, mert csak helyi igazságok vannak, az UEFA nem tudja, milyen az, amikor a sötét országúton eléd vágnak és beverik a fejed a motorháztetőbe.
A Leshatár műfaját tekintve futballapokrif, hiszen kit érdekel, hogy mit gondol egy bíró a játékról, amit ő nem játszik, csak tönkretesz? Kóbor tehát egy túlélő, egy olyan tanú, aki elmondja, hogy a bíróknak is van történetük, nem csak kurvaanyjuk és rossz látásuk. Pető Péter tizenöt évesen kezdett el fújni Heves megyében, NB II-esként fejezte be, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese volt mindaddig, amíg egy ismert vidéki futballklub polgármester-tulajdonosa felvásárolta, majd megszüntette a lapot.
Kóbor is nagyon korán kezdi a fújást, az ő coming-of-age története a bírói öltözőben, a falusi pályákon, a Kapufa nevű kocsmában, illetve a játékvezetőkkel közös autózások során történik. A családról leválás, az első szerelem, a szakítás, egyetem, munka, minden fontos téma érintve. Öreg, kiégett, a megyei fújásnál megrekedt férfiak lesznek barátai, apjai, ellenségei, hősei: csupa olyan alak, akiknek már soha semmi nem sikerülhet. Elsődleges szocializációs közegében a létezés alaptörvényeit sajátítja el, hogy mit kell mindenáron elkerülni a későn beintett tizenegyestől a feleslegesen felvett frankhitelen át a berúgásokig. Az elbeszélőjét úgy képzeljük el, mintha Irvine Welsh Trainspottingjának Rentonja Nick Hornby Focilázát olvasná fel, talán néha túlzottan mocskos szájjal, ami a választott világhoz nemcsak illik, de meg is teremti azt, viszont mégis sok. Válaszd az életet, válaszd a bíráskodást!
A Leshatár harmadik rétege az egyetemes futballkultúra magára hagyott régiójának, Heves és BAZ megye pályáinak reménytelen hőseiről szól, akik tényleg csak egy héten egyszer lehetnek valakik. A könyv ezért úgy működik ekkor, mintha keveredne a kulturális antropológia, a szociográfia és House of Cards-típusú dráma, és nem is túlzok annyira.
Focisták, partjelzők, kapusok, pincérek, barátnők, képviselők és falusi klubelnökök bukkannak fel, akiket gyorsan és ütősen mutat be Pető, mintha ebben a világban minden élettörténet könnyen rekonstruálható lenne a beszűkült lehetőségek, a családtörténetek által meghatározott sorsok miatt. Ez következik a felbukkanó szereplők szinte hihetetlen valóságosságából, illetve az író remek karakterépítéseiből.
Futballország belerokkan a mélyszegénységbe
A Leshatár sajátos humorral és groteszk figuráival jeleníti meg a rendszerváltás utáni Magyarország "vadkeleti" valóságát - a futballon innen és túl. Hőse és elbeszélője egy Heves-BAZ megyei futballpályákon edződött és felnövő játékvezető, aki sajátos szemszögből mutatja meg egyrészt a mélyszegénység és elkeseredettség jellemezte kelet-magyarországi élet reménytelenségét, másrészt az ebből való kitörés lehetetlenségét.
A Leshatárnak ez a rétege Kelet-Magyarországról szól, a helyről, amit elfelejtett a politika, miután meghagyta a futballt. Elnökök tartanak fent azért csapatokat, hogy a helyi képviselő örüljön, aki meg a központtól vár hasonló reakciót. A TAO miatt minden értelmes szabályt felrúgva fiatal kezdőket indítanak idősebb korosztályokban. Ahol a futball az élet, és ez egyáltalán nem egy metafora kifejtése lesz, hanem a legelkeserítőbb valóság, bőrlabda alakú ökoszisztéma épült ki, aminek a motorja maga a miniszterelnök, aki magyar népmesei motívumként a háza mellé húz fel egy stadiont, és aki ezzel egy ország identitását a futballban méri. A Leshatár pedig ezt futballnemzet--mítoszt leplezi le a maga hazugságaival, árulóival és ügyeskedőivel.
De ott vannak a pár száz fős falvak, ahol egyáltalán nem történik soha semmi, viszont van hazai meccs, ami lagzira vagy szüretre esik, ha ügyesek, ezért nem csoda, hogy a templommal szemben a futballpályán van közösség. A Leshatárból az derül ki, hogy a foci nem sport, nem is vallás, hanem az élet utolsó bizonyítéka, ami szép lassan felzabál mindenkit, középpályást, csatárt, szertárost és azt a nézőt is, aki világ életében ünneplőben járt a hazai meccsekre. Szomorúan írom, hogy a foci itt elvesztette sportértékét, utolsó kapaszkodóként funkcionál egy leszakadó társadalmi rétegben. Pető Péter a foci világán keresztül ezt tényleg szociografikus lendülettel írja, és mint fiatal Bartók Béla gyűjti a futballsztorikat. Erről a hasonlatról beugrott, hogy a könyv egyik hibája az ehhez hasonló zsurnalizmusok elburjánzása, amik néha viccesek, de általában elvesznek a könyv értékéből.
Szenvedély nélkül a foci halott
Miért vesztik el az eszüket a férfiak a focimeccseken? Mi az értelme a szurkolótáborok csatáinak? Mi a foci? Mi a mezteregetés és a boldogság között az összefüggés? A futballmániás írók minden krédésünkre választ adnak. Kezdjük az alapokkal.Esterházy Péter: Utazás a...
Elkerülhetetlen, hogy a Leshatárt elhelyezzük a magyar irodalom focikönyvei között. Már az is óriási dolog, hogy ezt megtehetjük! Ha a szerzői megközelítést vesszük figyelembe, és a tengely egyik végére a szociografikus Moldova Györgyöt vagy a bennfentesnek látszó Végh Antalt, a másikra a fociban az Isten-bizonyítékot megtaláló Kőrösi Zoltánt, Darvasi Lászlót és Esterházy Pétert tesszük, akkor Pető könyve valahol a kettő között található: rengeteg belső, szinte már árulással felérő történet válik önmagán túlmutatóvá, vagyis irodalommá. Az elsőkönyves szerző erőssége a megfigyelőképesség, ami nemcsak a karakterek, a helyszín vagy a szituációk felépítése során jelent rengeteget, de ettől az érzékenységtől és nyitottságtól válik irodalommá. Például amikor azt a játékvezetőt írja le, akit megcsalt a felesége, vagy amikor a két idős férfi tragikus barátságát meséli el. Meglepően szórakoztató, lendületes, sztorizós lett a Leshatár, ami valahogy minden kisszerű szereplőjét igyekszik elfogadni és megérteni.
