"Amikor egy edzésen a pályáról kigurult labdát egy gyerek kézzel dobta vissza, akkor állítólag elsírta magát. Kézzel! Láttátok, kézzel ért a labdához!, zokogott" - ezt állítólag Puskás mondta, legalábbis EP így emlékezik a Semmi művészete című könyvében. Esterházy a híres Csillaghegyi Munkás Torna Egylet játékosaként mindig szerényen megbújt a híres testvér, Esterházy Márton árnyékában, bár az tény, hogy erősebb írásos emlékek bizonyítják képességeit. A Termelési-regény óta folyamatosan focizik a könyveiben, mert egyfelől a magyar nép az ilyen, másfelől a foci remek nyelvi játéktér EP-nek. Az Utazás a tizenhatos mélyére ennek elég konkrét megvalósulása: a 2006-os német világbajnokság előtt a vendéglátók megutaztatták, hogy fedje fel a német futball mélyrétegeit, EP megtette, és talán életében először, futballdíjat kapott. A Semmi művészetében anyját eresztette Puskás Öcsiék elé, de még Jean-Philippe Toussaint picike könyvecskéjéhez is írt kommentárokat, mert a téma Zidane 2006. július 9-i bűne volt, amikor lefejelte a védő Materazzit. EP legkomolyabb tettei mégsem ezek voltak, hanem az elbukott berni döntő visszaszerzése: 1954-ben 3-2-re kikapott a magyar válogatott a németektől, legalábbis sokan így emlékeznek. EP átírta a történelmet, és jól tette, visszavette, ami a magyarságé.
Zidane 2006. július 9-én este a berlini Olimpiai Stadionban felnézett az égre aztán, állítólag, lefejelte Materazzit, bár ezt a nézőtéren senki sem látta. Se Jean-Philippe Toussaint, aki néhány oldalas regényszerűségben örökítette meg az esetet, se Esterházy Péter, aki a belga-francia író szövegéhez hozzáfűzte a maga Zidane-gyakorlatait. A könyvecskét a két szerző sportos ifjúkorát dokumentáló fényképek díszítik.
Darvasi László: A titokzatos világválogatott, Magvető, 2006.„Az ellenfél középhátvédje megpróbált keresztezni. S ekkor Orsi megcsinálta azt a mozdulatsort, amelyről az ellenszenves idegen beszélt. (...) Brodd megforgatta a labdát, és máris megtalálta a felírást, melyet Vincenzo Orsi a csel közben a cipője orrával karcolt a bőrbe. 'A nevem Orsi, Vincenzo Orsi.'." A németországi világbajnokságra jelent meg Darvasi László remek focis könyve, amiben a szív és az érzelmek jobban szervezik a focit, mint bármelyik Xavi és Iniesta együtt. Hogy mi a futball? Ebben a könyvben pontos választ kapunk a kérdésre: „Azt mondja Horesnyik, tisztán hallotta a reccsenést, a finom sóhajt, amely üvegharang csendüléshez hasonlatos, s akkor szakad ki a középcsatár szétnyíló ajkai közül, ha a fiú megértette az élet lényegét. Miért a labdarúgás? Hát ezért a sóhajért." Darvasi képes arra, hogy kiteregetett mezből levezesse a boldogságot például, és ez a szép feladat könnyedén megy is neki. A titokzatos világválogatott annak a férfinak a könyve, aki valaha focizott, de a sérülések miatt már a pálya környékére sem mehet, és néhány lábtenisz is több napos fájdalmat okoz, viszont az életet még mindig a focipálya jelenti számára. A rövid történetekben minden megtalálható a férfi szívéről, fájdalmáról és gólöröméről: használati utasítás kezdőknek és haladóknak.
Mándy Iván: A pálya szélén
A magyar irodalom első, és talán legjobb futballkönyve Mándy Ivánhoz köthető, akit minden bizonnyal az átlagolvasó inkább ismer a Csutak-történetekről vagy az egészen fantasztikus Régi idők focija miatt, aminek forgatókönyvírója volt. Az 1963-ban megjelent A pálya szélén című regény futballrajongó főszereplője Csempe-Pempe a Titániának drukkol, nem mellesleg egy szenvedélye van, a foci. Az 1927/28-as szezonban játszódó történetben a főszereplőnek a feladat a grundokon tehetségekre vadászni, természetesen más játékosmegfigyelőkkel versengve. A focirajongónak persze annyira fontosak a játékszabályok és a tisztességes verseny, hogy természetesen elbukik idővel. A pálya szélént a párizsi Irodalmi Újság Ottlik Géza kultikus főművével, az Iskola a határonnal emlegette együtt. Csempe-Pempe tipikus férfialak, akit a focin kívül tényleg nem érdekel semmi. A regény is ilyen: focista belterjesség, Nemzeti Sportot megszégyenítő közhelyek a legszebben megofalmazva és egy férfi, aki mindennél jobban szereti a csapatát. Valamikor a csoportmeccsek végén illene elővenni mindenkinek.
Nick Hornby: Fociláz, Európa Könyvkiadó, 2010."Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, mit sem gondolva azzal, hogy mennyi fájdalmat és bajt okozhat a szenvedélyem" - írja a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról népszerű írója, Nick Hornby fociról szóló alapműként definiált Fociláz című regényében. Az angol írót 1968-ban, 11 éves korában vitte el az édesapja egy Arsenal-meccsre a Highburybe. Az akkori kisfiúnak ez a férfias, káromkodós, sörözős, de mindenképp önfeledt élmény annyira meghatározó volt, hogy 1992-ben könyvet is írt belőle, ha már nemcsak a saját, hanem sok-sok férfi életét határozza meg ugyanez az érzés. Ebben a meccsek ritmusára írt, elsőre szurkolói naplónak tűnő regényben finoman bontakozik ki a férfivá válás története, illetve a szerelmi történetek. A foci az élet, a foci a szerelem, a foci a csalódás: ez mindenki számára érthető, aki nem a Gergely-naptár, hanem a bajnoki kiírások és fordulók szerint éli az életét, viszont Nick Hornby alaposan el is magyarázza ezt. "A Swindon elleni meccs után rájöttem, hogy a hűség, legalábbis a futballban, nem morális választás kérdése, mint a bátorság vagy a kedvesség; inkább hasonlít szemölcsre vagy púpra, az ember semmiképpen sem szabadulhat tőle. A házasság véletlenül sem lehet ennyire szilárd - egy Arsenal-szurkolónak a világért sem jutna eszébe elsompolyogni a Tottenhamhez egy kis házasságon kívüli kalandért és élvezetért, s bár a válás lehetősége fennáll (az ember egyszerűen nem jár többé meccsre, ha annyira rosszul megy a csapatnak), ki van zárva, hogy utána egy másik csapat csábítsa el".
John King: A futball faktor, Pesti Kalligram, 2005."Az átlagcsóka, aki a tévé előtt mereszti a seggét, és közben a távirányítóval pöcsöl, semmi mást nem lát, csak a pályát meg három lelátót. Csatornaszörfölésre pazarolja az életét, és megfosztja magát a foci igazi élményétől. A morajló tömegtől, és a szenvedélytől, ami ezt a játékot olyan különlegessé teszi. Egyetlen tévétársaságot sem izgatnak a szurkolók, pedig az ő hangjuk és mozgásuk nélkül sehol nem volna foci. Lényeg a szenvedély. Ez az, amit soha, senki nem képes megváltoztatni. Szenvedély nélkül a foci halott" - írja John King 1996-ban megjelent novellás könyvében, A futball faktorban: ekkor még nem Roman Abramovics tulajdonában volt a londoni csapat, amelyik lapzártánkkor játssza a Bajnokok ligája döntőjét. A regény születése előtt volt már Heysel- és hillsborough-i tragédia is, egész Európában üldözni kezdték a huligánokat, ennek ellenére King főhőse is egy huligán. A Chelsea kemény magjának, a Fejvadászoknak a fontos tagjáról, a hétköznap rakodómunkásként dolgozó Tom Johnsonról szól A futball faktor. Az író elsősorban a Trainspotting írójának, Irvine Welsh-nek a stílusában meséli történetét. A konyv nem a fociról szól, hanem a huligánokkal teli közegről, olyan angol férfiakról, akik a heti munka után kivagyiságból rendre megverekednek az ellenfél szurkolóival. Sok káromkodással, rasszizmussal, homofóbiával és keménykedéssel megírt regény lett a végeredmény. A fociról keveset, a gyors szexekről, a vizezett sörröl, a munkásosztályról és a közegről viszont annál többet eláruló könyv főszereplője ugyanis nem annyira a focimeccs iránt érdeklődik, hanem a meccs előtti vagy utáni verekedésekért. Ahogy a könyvben elhangzik: „Azt hiszem, kissé olyanok vagyunk, mint a narkósok. Jól fésült narkósok, akik a bunyóra vannak rákattanva. Csak nekünk nem a könnyebb opció kell, mi nem úgy próbáljuk lenyűgözni a szomszédokat, hogy félrevonulunk, és a saját szarunkban kuporogva toljuk fel az anyagot. Mi bátran előrelépünk, odatesszük magunkat a tűzvonalba. Nekünk természetes mámor kell. Adrenalinnal cuccolunk." King sikerkönyvet írt, amiből Nick Love rendezett filmet.
A cikk a Könyves magazin 4. számában jelent meg.
