Orvosi pályára készült
Lem a ma Ukrajnához tartozó, akkor lengyel Lwów városában született 1921. szeptember 12-én, és kezdetben az apja nyomdokaiba kívánt lépni, aki fül-orr-gégész volt. A tanulmányait előbb a szovjetek szemében “burzsoá” származása akasztotta meg, majd az apja kapcsolatainak köszönhetően felvételt nyert a lwówi egyetem orvosi karára. Az 1941-es náci megszállás viszont a család zsidó származása miatt is fenyegetést jelentett. Hamis papírok segítségével elkerülték, hogy a gettóba zárják őket, Lem pedig autószerelőként és hegesztőként dolgozott, és csatlakozott a lengyel ellenálláshoz is. Így emlékezett azokra az időkre:
“Abban az időszakban nagyon személyes és praktikus módon tanultam meg, hogy nem vagyok »árja«. Tudtam, hogy az őseim zsidók voltak, de semmit sem tudtam a zsidó vallásról és, sajnos, a zsidó kultúráról sem.
Szóval az igazat megvallva gyakorlatilag a náci szabályozások miatt tudatosult bennem, hogy zsidó vér folyik az ereimben.”
1945-ben aztán Lem ugyan befejezte az orvosi tanulmányait a krakkói egyetemen, de a végső vizsgákat nem tette le, így csupán abszolutóriumot szerzett, diplomát nem. Írni az egyetemi évei alatt kezdett el.
Imádta az autókat
Az, hogy éppen autószerelőként helyezkedett el a náci megszállás idején, egyáltalán nem véletlen. Már a háború előtt sikerült megszereznie a jogosítványt, de igazán soha nem tudta kihasználni. Mivel élete zöme a szovjet Lengyelországban telt el, csupán néhány modellt próbálhatott ki. Viszont imádott autókról beszélni, és a saját autóit is mindig ő maga tartotta karban vagy javította.
Távoli kalandokra küldte a hőseit, de ő nem mozdult ki
A háború végétől Lem írt verset, sci-fi regényt, novellát, esszéket tudományos és kulturális témákban. Első kötete, az Asztronauták 1951-ben jelent meg, ám miközben a hősei gyakran a végtelen űrben jártak, ő nem volt hajlandó elhagyni az otthonát és Lengyelországot. A drámaíró Sławomir Mrożek például Lem közeli barátjaként győzködte kitartóan, hogy a karrierje érdekében menjen el egy amerikai ösztöndíjra, de Lem arra hivatkozott, hogy nem tud elég jól angolul. Ám nemcsak egy másik kontinensre, még Stockholmba sem sikerült átcsábítani. Az ellenállása azért is érdekes (főleg az angolos kifogás), mert
Lem hét nyelven beszélt: lengyelül, németül, angolul, franciául, ukránul, oroszul és latinul.
Igazán termékeny íróvá 1956 után vált, amikor a lengyel október hatására némiképp növekedett a szólásszabadság az országban. 1968-ig Lem 17 könyvet írt, ekkor születtek azok a művei, amelyek világhírűvé tették: a Solaris (1961), az Éden (1959), A világűr csavargója (1957), A Legyőzhetetlen (1964), a Kiberiáda (1967), Az Úr hangja (1968), a Pirx pilóta kalandjai (1968).
Nagyon-nagyon szerette az édességet
Lem igazi édesszájú ember volt. Különösen szerette a Közel-Keleten és a Balkánon is népszerű halvát és a csokiba mártott marcipánt. Az élete vége felé cukorbeteg lett, de ekkor sem tudott lemondani róluk. A fia, Tomasz Lem árulta el Lem 2006-os halála után, hogy egy halom csokipapírt találtak a könyvespolcai mögé rejtve - de olyan sokat, hogy egészen a plafonig értek.
Ateista volt, és aggódott az ember és a technológia viszonya miatt
Lem, állítása szerint, katolikus nevelést kapott, később morális okokra hivatkozva viszont ateistának vallotta magát. Egy 1984-es interjúban a The Missouri Review-nak úgy magyarázta ezt, hogy:
“a világ annyira szörnyűen van összerakva, hogy szeretném azt hinni, hogy nem valaki csinálta”.
Ugyanakkor agnosztikusként is tekintett magára, ami (nagyon leegyszerűsítve) nem zárja ki valamiféle isteni hatalom létét, de úgy véli, hogy az nem megismerhető, ezért enélkül a tudás nélkül kell boldogulnunk a világban.
Hasonlóan kicsit ellentmondásos kapcsolata volt Lemnek a modern technológiával. Miközben szinte látnokian írt róla, nem engedte be a mindennapjaiba: soha nem tanult meg számítógépet használni, mindvégig hűséges maradt az írógépéhez és kritizálta az internetet. Kifejezetten aggasztotta, hogy a technológiai vívmányoknak vajon milyen hatásuk lesz majd az emberiségre, ahogy azt Az emberiség egy perce (1986) című esszégyűjteményében fejtegette. 
Az emberiség egy percéből készült egyébként az első magyar sci-finek nevezett 1 című film Pater Sparrow rendezésében, Mucsi Zoltán főszereplésével.
Nem kímélte a science fiction műfajt sem
Bár ebben a műfajban írt, kritizálta nemcsak a pályatársait, de saját magát is. Az Éden című regényét például nem szerette. Igaz, úgy gondolta, hogy az még mindig jobb, mint más sci-fik, de a saját többi művéhez képest az Éden univerzumát laposnak és egydimenziósnak találta.
A kritikát gyakran iróniába csomagolta, aminek jó példája Az Úr hangja című regényében az a rész, amikor a főhőse, Hogarth sci-fit próbál olvasni, hátha támadnak tőle új ötletei. Ehelyett viszont félreteszi az olvasmányait, mint “áltudományos tündérmeséket”.
Lem nem titkolta azt sem, hogy nincs elragadtatva az amerikai kollégái munkáitól. A tengerentúli sci-fi irodalom zöméről úgy gondolta, hogy rosszul megírt, nem vagy hibásan végiggondolt művekről van szó, amiknek a szerzőit jobban érdekli a kaland, mint egy új ötlet vagy irodalmi forma. Ez egészen odáig fajult, hogy 1976-ban az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Szövetsége (SFWA) megfosztotta Lemet a tiszteletbeli tagságtól, amit még 1973-ban ítéltek oda neki. A döntés ellen egyébként több tag is tiltakozott, például Ursula K. Le Guin, aki ki is lépett a szervezetből, majd visszautasította a Nebula-díjat emiatt (a díjat A rózsa naplójáért ítélték oda neki).
Lem egyedül Philip K. Dickről volt kiemelkedően jó véleménnyel, de ez nem talált viszonzásra. A feltételezhetően skizofréniától szenvedő Dick levelet írt az FBI-nak arról, hogy
Lem nem is egy személy, hanem egy bizottság, ami a kommunista párt parancsait hajtja végre, hogy irányítsák a közvéleményt.
Az abszurd levelet azóta is többféleképpen próbálják magyarázni. Hogy Dick erős gyógyszerek hatása alatt állt, és eltávolodott a valóságtól. Hogy az Ubik lengyel megjelenésekor a kiadó anyagilag megrövidítette Dicket, aki ezért a kiadást felügyelő Lemet tette felelőssé. És benne lehet, hogy Dicket valamiféle patrióta hevület is hajtotta, hiszen Lem élesen kritizálta az amerikai sci-fi szerzőket.
Utálta a könyvei filmadaptációit
Ezzel persze nincs egyedül, Stephen King szinte legendásan gyűlöli a Stanley Kubrick-féle Ragyogást. Lem pedig például kifejezetten örült annak, hogy a közönség hamar elfelejtette az Asztronauták feldolgozását. A film kapcsán egyetlen pozitívumot tudott kiemelni, hogy ennek köszönhetően megnézhette Nyugat-Berlint.
És hiába lett a filmtörténet egyik kiemelkedő alkotása Andrej Tarkovszkij Solarisa, Lem kifogásolta, hogy a rendező mennyire elnyújtotta a bevezetőt.
Az egyetlen feldolgozás, amit kifejezetten szeretett, az a Przekładaniec című 1968-as rövidfilm Andrzej Wajda rendezésében - aminek Lem írta a forgatókönyvét a saját novellájából (Czy pan istnieje, Mr. Johns?).
Érdekes módon Lem amúgy sokkal elnézőbb volt az amerikai filmekkel, sorozatokkal, mint a sci-fi regényekkel. Nagy kedvence volt a King Kong és a James Bond-sorozat mellett a Csillagok háborúja, és élvezte a Star Treket is, bár kifogásolta, hogy a sorozat nem figyel a fizika alapvető törvényeire.
Megjósolta a jövőt
Lem számos olyan technológiai vívmányról írt, ami napjainkra tulajdonképpen létezik. Ilyen az okostelefon, a virtuális valóság, a Google, a Sims nevű játék, a 3D-s nyomtatás, a hangoskönyv, az e-book. A Culture.pl ebben a cikkben csinos listát szedett össze, és azt is megjelölte, melyik műben keressük a Lem-féle előképet. Zárásként csupán annyi, hogy Lem az internetet is megjósolta, ám amikor a világháló megszületett és elterjedt, állítólag annyit mondott róla:
"Amíg nem használtam az internetet, nem tudtam, hogy ennyi idióta van a világon."
Forrás: Lem.pl, The Portalist, Cultura.pl
