Hangolódj az Alapítvány új fordításával a sorozatra

A Galaktikus Birodalom tizenkétezer éve létezik - ám egy matematikus szerint már nem sokáig. Hari Seldon minden politikai nyomás ellenére kitart amellett, hogy az általa kidolgozott új tudomány - a pszichohistória - megjósolta a civilizáció bukását. Az új Birodalom felemelkedését megelőző zűrzavar évezredei azonban lerövidíthetők, ha létrehozzák az emberi tudás tárházát egy távoli bolygón: az Alapítványt. Olvass bele az új fordításba!

Könyves Magazin | 2021. szeptember 01. |

Isaac Asimov klasszikus regénye írók és olvasók generációinak meghatározó olvasmányélménye, ami arra a kérdésre keresi a választ, vajon a tudomány módszereivel feltérképezhetjük-e a jövőt, és képesek vagyunk-e befolyásolni azt. Az Alapítvány-trilógia évtizedekkel a megírása után is elgondolkodtató olvasmány, amiből az Amazon forgatott sorozatot. A műsor szepter 24-től látható, itt addig is újranézheted a hosszabb előzetesét. A Gabo Kiadó új fordítással készült a sorozatpremierre, lent bele tudsz olvasni.

Isaac Asimov
Alapítvány - Az Alapítvány sorozat 3. kötete - Új fordítás
Ford. Sámi László, Gabo Kiadó, 2021, 368 oldal
-


Isaac Asimov: Alapítvány - Az Alapítvány sorozat 3. kötete - Új fordítás

Első rész:

A PSZICHOHISTORIKUSOK

1: 

HARI SELDON – …született a Galaktikus Kor 11 988. évében; meghalt 12 069-ben. Avagy, a jelen Alapítványi Kor általánosabban elterjedt időszámítása szerint megadva, élt –79-től az A. K. 1. évéig. 

Középosztálybeli szülők gyermekeként jött világra a Helikonon, az Arcturus szektorban (ahol az apja az egyik kétes eredetű legenda szerint dohánytermesztőként dolgozott a bolygó hidroponikus telepein). Már igen fiatalon kitűnt bámulatos matematikai képességeivel. E tehetségéről számtalan – olykor egymásnak ellentmondó – anekdota maradt fenn. Kétéves korában állítólag… 

…Legjelentősebb eredményeit kétségkívül a pszichohistória területén érte el. Seldon előtt ez a tudományág alig állt többől homályos axiómák soránál; az ő munkássága révén vált mélyreható statisztikai tudománnyá… 

…Személyes életútja részleteiről az az életrajz nyújtja a legmegbízhatóbb képet, amelyet Gaal Dornick írt róla, aki fiatalemberként, két évvel Seldon halála előtt ismerkedett meg a nagy matematikussal. Találkozásuk története… 

Encyclopedia Galactica

(Az Encyclopedia Galactica összes itt szereplő idézetét a mű 116. kiadásából vettük (megjelent a Terminuson, A. K. 1020-ban, a Galaktikus Enciklopédia Kiadó Kft. gondozásában), a Kiadó hozzájárulásával.)

Gaal Dornicknak hívták, és igazi vidéki srác volt, aki azelőtt még sohasem látta a Trantort. Mármint a saját szemével. Hipervideón ugyanis rengetegszer látta már, meg alkalomadtán a császári koronázásokról vagy a Galaktikus Tanácsülés egy-egy megnyitójáról közvetített nagy méretű, háromdimenziós híradásokban. Habár egész életét a Kék Áramlat szélén, egy magányos csillag körül keringő bolygón, a Synnaxon töltötte, azért ő sem volt teljesen elvágva a civilizációtól. Ahogy akkoriban a Galaktika egyetlen távoli zuga sem. 

Akkoriban csaknem huszonötmillió lakott bolygó létezett a galaxisban, és egy sem akadt közöttük, amely ne adózott volna hűséggel a trantori székhelyű Birodalomnak.

Az volt az utolsó fél évszázad, amikor ezt még el lehetett mondani.
Gaal számára ez az út minden kétséget kizáróan tudományos tanulmányoknak szentelt ifjúsága csúcspontját jelentette. Korábban már járt az űrben, így önmagában véve maga az utazás nem sokat számított neki. Igaz, ami igaz, akkor csak a Synnax egyetlen holdjáig repült, hogy adatokat gyűjtsön a meteorok sodródási mechanikájáról, amelyre a disszertációjához volt szüksége. De hát az űrutazás akkor is ugyanolyan, akár félmillió kilométert, akár ugyanannyi fényévet hagy maga mögött az ember. 
Lélekben kissé meg kellett acéloznia magát a hiperűrugráshoz, amit nem lehet megtapasztalni az egyszerű bolygóközi utak során. A csillagközi utazásnak azonban az ugrás volt az egyetlen járható útja – és minden bizonnyal az is marad az idők végezetéig. Közönséges térben a hagyományos űrutazás sebessége semmi esetre sem haladhatja meg a fényét (olyan elemi tudományos ismeret ez, amely a történelem rég feledésbe merült hajnala óta áll az emberiség birtokában), az viszont még a legközelebbi lakott rendszerek között is sokévnyi utazást jelentene. A hiperűrön, ezen az elképzelhetetlen régión keresztül azonban, amely sem tér, sem idő, sem anyag, sem energia, sem valami, sem semmi, az ember egyik pillanatról a másikra átszelheti akár az egész Galaxist.
Gaal enyhe gyomorideggel, aggodalmasan várta az első ilyen ugrást, amely végül mindössze egy apró zökkenéssel járt; nem tapasztalt semmi többet egy enyhe belső rántásnál, amely tüstént meg is szűnt, mielőtt biztosra vehette volna, hogy érezte-e egyáltalán. Ennyi történt csupán.
Attól fogva pedig nem létezett semmi más, csak a hatalmas, csillogó hajó, a Birodalom tizenkétezer éves technikai fejlődésének e nagyszerű terméke; valamint ő maga, frissen szerzett matematikai doktorátusával, zsebében egy meghívóval. 

Egyenesen a nagy Hari Seldontól kapta, aki arra kérte, hogy jöjjön el a Trantorra, és csatlakozzon a széles körű és némiképp rejtélyes Seldon-projekthez. 

Gaal az ugrás okozta csalódás után arra a pillanatra várt, amikor először megpillanthatja végre a Trantort. Egyre a kilátóteremben őgyelgett. Az acélredőnyök az előre bejelentett időpontokban felgördültek, ő pedig egyetlen alkalmat sem mulasztott el; megigézve nézte a csillagok rideg sziporkázását, és élvezettel figyelte egy csillaghalmaz valószínűtlenül fátyolos rajzását – mintha kozmikus szentjánosbogarak óriási, táncoló felhője dermedt volna az űrben örök mozdulatlanságba. Egy alkalommal egy fagyott gázokból álló csillagköd hideg, kékesfehér füstje gomolygott öt fényévnyi távolságra a hajótól: távoli tejútként ömlött szét az ablakokon túl, és jeges árnyalatba vonta az egész termet, hogy két órával később, egy újabb ugrás után eltűnjön szem elől.
A Trantor napját először csak egy rideg, apró pontocskának látta, amely szinte elveszett a hasonló fénypontok miriádja között, és csak azért ismerhette fel, mert a hajó kalauza külön felhívta rá a figyelmet. A csillagok ugyanis egészen sűrűn csoportosultak itt, ennyire közel a Galaxis központjához. Ám minden egyes ugrással egyre fényesebben ragyogott, és egyre inkább elhalványította, semmivé sápasztotta többi társát. 
Egy tiszt érkezett, és tájékoztatásul közölte vele: 
Az út hátralevő részében zárva lesz a kilátóterem. – Majd hozzátette: – Kérem, készüljön fel a leszállásra. 
Gaal követte őt, és a Birodalom űrhajó és nap jelvényével díszített fehér egyenruha ujja után nyúlt. 
Megengedné, hogy itt maradjak? – kérdezte félszegen. – Szeretném látni a Trantort. 
A tiszt elmosolyodott, Gaal pedig enyhén elpirult zavarában. Egyszerre ráébredt, milyen vidékies lehet az akcentusa. 
Reggelre leszállunk a Trantoron – biztosította a tiszt. 
Nem. Én úgy értettem, hogy az űrből szeretném látni. 
Sajnálom, fiatalember. Ha ez egy űrjacht volna, talán megoldható lenne. De napiránt fogunk landolni. 

Feltételezem, hogy nem szeretne egyszerre megvakulni, megégni és sugárfertőzést kapni. Vagy tévedek? 

Gaal szó nélkül indult kifelé. 
A tiszt még utánaszólt: 
A Trantor amúgy is csak egy szürke, elmosódott foltnak látszana. Viszont javaslom, inkább tegyen holnap egy űrkirándulást, miután megérkeztünk. Nem kerül sokba. 
Nagyon köszönöm! – nézett vissza Gaal. 
Tudta: gyerekes dolog csalódottságot éreznie, ám a gyerekesség csaknem ugyanolyan természetesen keríthet hatalmába egy felnőtt férfit, mint egy gyermeket, Gaalnak pedig már gombóc nőtt a torkában az izgatott várakozástól. Még sosem látta a Trantort teljes, hihetetlen életnagyságában kibontakozni, és az igazat megvallva nem számított rá, hogy még tovább kell várakoznia. 

2 :

A hajó leszállását mindenféle zajok kavalkádja kísérte. Hallotta a légkör távoli, éles süvítését, ahogy a burkolat fémteste behatolt az atmoszférába. A hűtőberendezések egyenletes duruzsolással igyekeztek ellensúlyozni a keletkező súrlódási hőt, a fékezőmotorok pedig lassabb, mélyebb hangon morajlottak. A várótermekben a kiszálláshoz gyülekező férfi és női utasok zsivaja egybevegyült a teherliftek csikorgásával, amint a hajó hosszanti tengelye mentén futó főfolyosóra szállították a poggyászt, postát és teherárut, ahonnan később áthordják azokat a kirakodórámpára. 
Gaal érezte az enyhe rándulást, amely jelezte, hogy a hajó többé már nem önállóan mozog. A mesterséges gravitáció már órákkal korábban átadta helyét a bolygó saját tömegvonzásának. Eközben az utasok ezrei türelmesen ücsörögtek a várótermekben, amelyek lágyan himbálóztak rugalmas erőtér-felfüggesztéseiken, könnyen alkalmazkodva a hajóra ható gravitációs erők folyamatos irányváltozásához. Most azonban az embersorok lefelé kígyóztak az íves rámpákon a hatalmas, tátongó állkapcsokra emlékeztető zsilipes kijáratok felé. 
Gaal nem sok poggyászt vitt magával. Megállt egy pult előtt, ahol gyorsan és szakszerűen szétszedték, majd újra összepakolták a holmiját. Megvizsgálták és lepecsételték a vízumát. Ő maga mit sem törődött mindezzel. 
Megérkezett végre a Trantorra! 

A levegő kissé mintha sűrűbb lett volna itt, a gravitáció pedig némileg erősebb, mint szülőbolygóján,

a Synnaxon, de tudta, hogy ehhez könnyen alkalmazkodik majd. Azon tűnődött, vajon a hely roppant terjedelméhez is sikerül-e hozzászoknia. 
Az utasokat fogadó terminál épülete lélegzetelállító méretű volt. A teteje szinte beleveszett a magasba. Gaalnak nem esett nehezére elképzelni, hogy akár még felhők is képződhetnek az óriási csarnokban. Nem látta a túlsó falat; csak emberek és hivatali pultok látszottak, meg a távolba vesző padlóburkolat. 
Újra megszólalt a pult mögött ülő ember. Hangja bosszúsan csengett. 
Mozogjon már, Dornick!
Ki kellett nyitnia az útlevelét, és újra elolvasnia a saját nevét, hogy eszébe jusson. 
De hol… izé… hová… – hebegte Gaal zavarodottan. 
Taxik jobbra, majd a harmadiknál balra – bökött a férfi a hüvelykujjával a jelzett irányba. 
Gaal arra indult, és meglátta a magasan a feje fölött, a semmiben lebegő, fénylő feliratot: TAXIK MINDEN ÚTIRÁNYBA.
Miután Gaal távozott, egy addig rejtőző alak lépett a helyére, és állt meg a pultnál. 

A hivatalnok felpillantott, és kurtán biccentett. Az alak viszonozta a bólintást, és némán követte az ifjú jövevényt. 

Még épp időben ért a nyomába, hogy meghallja Gaal úti célját. 



Gaal azon kapta magát, hogy keményen egy korlátnak ütközik. 
A kicsiny táblán az „Ellenőr” felirat állt. A férfi, akire a tábla utalt, fel sem pillantott, csak unottan annyit kérdezett: 
Hová? 
Gaal nem tudta pontosan megmondani, de pár másodpercnyi tétovázása is elég volt ahhoz, hogy hosszú sor gyűljön fel a háta mögött. 
Az ellenőr felnézett. 
Hová? 
Gaalnak nem sok pénze volt, de tudta: csak ezt az egy éjszakát kell megoldania, azután lesz állása és szállása. Igyekezett közömbös hangot megütni. 
Egy jó hotelbe, legyen szíves. 
Az ellenőrt ez cseppet sem hatotta meg. 
Mindegyik jó. Válasszon egyet! 
Akkor a legközelebbibe, kérem – felelte Gaal kétségbeesetten. 
Az ellenőr megérintett egy gombot. Erre a padlón vékony fénycsík gyulladt fel, és kígyózva csatlakozott más, különböző színekben és árnyalatokban felizzó és elhalványuló csíkok sokaságához. A férfi halványan világító jegyet nyomott Gaal kezébe. 
Egy kredit tizenkettő lesz – közölte az ellenőr. 
Gaal aprópénz után kotorászott a zsebében. 
Merre menjek? – kérdezte. 
Csak kövesse a fénycsíkot. A jegy világítani fog, amíg tartja a helyes irányt. 
Gaal felnézett, és elindult. Több százan lépkedtek körülötte a hatalmas padlón, saját egyedi nyomjelző vonalukat követve, és a csíkok kereszteződéseinél tolongva átnyomakodtak a tumultuson, különböző személyes úti céljaik felé. 
A saját fénycsíkja véget ért. Egy rikítóan élénk, ragyogó kék-sárga színű, vadonatúj, nem koszolódó műanyag szövet egyenruhát viselő ember a két táskájáért nyúlt. 
Közvetlen járat a Luxor Hotelhez – közölte. 
A Gaalt követő férfi hallotta ezt, ahogyan Gaal válaszát is: 
Remek, köszönöm! 

Majd figyelte, amint a fiatalember beszáll a legömbölyített orrú járműbe. 

A légitaxi egyenesen felemelkedett a magasba. Gaal kibámult az ívesen domborodó, átlátszó ablakon; ámulva ízlelgette az érzést, hogy tényleg egy zárt épület belsejében repül, és ösztönösen megkapaszkodott a vezetőülés háttámlájában. A hatalmas tér méretei zsugorodni kezdtek, és az emberek rövidesen már csak véletlenszerű csoportokat alkotó hangyáknak látszottak odalent. A helyszín látványa még tovább zsugorodott, és siklani kezdett hátrafelé. 
Fal emelkedett előttük. Jóval a padló fölött kezdődött, és a teteje már nem is látszott, olyan magasra nyúlt. Nagy lyukak nyíltak rajta; valójában alagutak szájai. Gaal taxija az egyik ilyen bejárat felé suhant, majd egyenesen berepült rajta. Vajon hogyan tudta a sofőr kiválasztani ilyen sok közül pont a megfelelőt?, tűnődött el Gaal egy pillanatra szórakozottan. 
Egy ideig sötétségben utaztak; csak a tovavillanó színes jelzőfények törték meg néha a sűrű homályt. A levegőt betöltötte a száguldó jármű süvítése. 
Majd Gaal előrebukott a gyors fékezés lendületétől, a taxi pedig előbukkant az alagútból, és újra leereszkedett a talajszintre. 
A Luxor Hotel – jelentette be a sofőr, szükségtelenül. Segített Gaalnak kivenni a poggyászát, gyakorlott mozdulattal zsebre vágta a tízszázaléknyi borravalót, majd felvett egy várakozó utast, és máris újra a levegőbe emelkedett. 
Mindeközben, amióta csak kiszállt az űrhajóból, Gaalnak egyetlen másodpercre sem sikerült megpillantania az eget.

3:

TRANTOR – …A tizenharmadik évezred kezdetén ez a tendencia elérte a tetőfokát. Nemzedékek százain át megszakítatlanul itt volt a Birodalmi Kormányzat székhelye, ráadásul a Galaxis központi régiójában helyezkedik el, az egész rendszer legnagyobb népsűrűségű és iparilag legfejlettebb világai között, így hát aligha meglepő, hogy ez a bolygó lett az emberiség valaha látott legsűrűbben lakott és leggazdagabb világa. 

Szakadatlan urbanizációs folyamata végül elérte a fejlődés végső fázisát. A Trantor teljes földfelszínét, az összesen mintegy 194 000 000 négyzetkilométert egyetlen város borította be. Lakosainak száma népsűrűsége tetőfokán jócskán meghaladta a negyvenmilliárdot. Ez a hatalmas embertömeg pedig csaknem teljes egészében a Birodalom szükségszerű közigazgatási és bürokratikus teendőinek szentelte magát, és a hivatalnokok még így is túlságosan kevésnek bizonyultak a feladat roppant bonyolultságához képest. (Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy az utolsó császárok ihletettség nélküli, lélektelen irányítása alatt a Galaktikus Birodalom megfelelő adminisztrációjának ellehetetlenülése jelentős szerepet játszott a bukásban.) Teherhajók tízezrei szállították napi rendszerességgel a Trantor étkezőasztalaira húsz mezőgazdasági világ terményeit… 

A tény, hogy nemcsak teljes élelmezésében, de valójában minden egyéb szükségletének kielégítésében is más világoktól függött, egyre sebezhetőbbé tette a Trantort a hódító célú ostromokkal szemben. A Birodalom utolsó évezredében a már-már monoton egyhangúsággal ismétlődő lázadások sora egyre inkább ráébresztette erre a problémára az egymást követő császárokat, és a birodalmi politika célja végül szinte teljes egészében kimerült a Trantor érzékeny ütőerének védelmezésében… 

Encyclopedia Galactica

Gaal nem tudta biztosan, hogy süt-e a nap, sőt, ami azt illeti, hogy egyáltalán nappal van-e, vagy éjszaka. De szégyellte megkérdezni.

Mintha az egész bolygón fémkupola alatt zajlott volna az élet. Az ételen, amit az imént elfogyasztott, az „ebéd” címke szerepelt, de tudta: számos olyan bolygó létezik, amelyen a standard időbeosztást használják, és nem veszik számításba a nappal és éjszaka esetleg kényelmetlennek tartott helyi váltakozását. A tengely körüli forgási sebességek eltérőek, és ő nem tudta, a Trantoré pontosan mennyi. 
Először izgatottan követte a „Napterem” felé mutató jelzéseket, és kisvártatva meg is találta a helyiséget, de kiderült, hogy az valójában csak egy mesterséges fényű szoláriumkamra. Pár percig ácsorgott bent, majd inkább visszatért a Luxor fő halljába. 
Kérem, hol válthatok jegyet a bolygókirándulásra? – kérdezte meg a szállodai portást. 
Itt, nálam. 
És mikor kezdődik? 
Épp az imént indultak el. Pont lekéste őket. A következő már csak holnap indul. De ha megveszi a jegyet most, fenntartunk önnek egy helyet. 
Óh – sóhajtott csalódottan. Tudta: a másnap már túl késő. Akkor az egyetemre kell mennie. – Nincs itt esetleg valami kilátó vagy megfigyelőtorony… vagy valami? – kérdezte. – Mármint a szabad ég alatt. 
Hogyne lenne! Arra adhatok jegyet, ha akarja. De jobb lesz, ha előbb ellenőrzöm, nem esik-e. – Megérintett egy, a könyökénél rejtőző kapcsolót, és tekintetével követte az opálos képernyőn sebesen elsuhanó szóáradatot. Gaal vele együtt olvasta a szöveget. 
Szép az idő – állapította meg kisvártatva a recepciós. – Jobban belegondolva, azt hiszem, most épp a száraz évszakban vagyunk. – Majd társalkodó stílusban hozzátette: – Jómagam nem bajlódok a kinti világgal. Utoljára jó három éve járhattam odakint. Az ember egyszer megnézi, aztán annyi. Tessék, itt a jegye. Ott hátul találja a különliftet. Ki van rá írva, hogy „a Toronyba”. Szálljon csak be nyugodtan.
A felvonó a gravitációs taszítás elvén működő újfajta típusba tartozott. Gaal belépett, és mások is benyomultak utána. A kezelő megérintett egy gombot. Gaal egy pillanatra úgy érezte, súlytalanul lebeg a levegőben, ahogy a gravitáció nullára váltott, majd ahogy a lift gyorsulni kezdett felfelé, fokozatosan, apránként újra visszanyerte a súlyát. Egy idő múlva lassulás következett, és a talpa felemelkedett a padlóról. Önkéntelenül felkiáltott. 
Dugja be a lábát a korlát alá! – kiáltotta a liftkezelő. – Nem tud olvasni? 
A többiek persze tudták, mi a teendő. Nekik nem támadt ilyen gondjuk, 

és most mosolyogva figyelték, amint vadul, ám hasztalan hadonászva próbál visszakapaszkodni melléjük a fal mentén.

A cipőjüket alulról beakasztották a padlón jó félméterenként rögzített, párhuzamosan futó krómozott keresztrudakba. Beszálláskor ő maga is észrevette ezeket a fémkorlátokat, de nem törődött velük. 
Érte nyúlt egy kéz, és visszahúzta a padlóra. Zihálva köszönetet mondott, miközben a lift megállt. 
Kilépett egy nyitott teraszra, ahol szinte bántotta a szemét a vakítóan fehér ragyogás. A férfi, aki az imént segítő kezet nyújtott neki, közvetlenül mögötte állt meg. 
Van bőven ülőhely – jegyezte meg barátságosan. 
Gaal becsukta az ámulattól tátva maradt száját. 
Valóban, nagyon úgy tűnik – felelte, és automatikusan megindult feléjük, majd megtorpant. – Ha nem bánja, én még itt maradnék egy kicsit a korlátnál. Én… csak szeretnék körülnézni. 
A férfi szívélyesen intett neki, Gaal pedig kihajolt a válláig érő védőkorlát fölött, és élvezettel gyönyörködött a lenyűgöző panorámakilátásban. 
Nem látta a talajt. Beleveszett az emberkéz alkotta egyre bonyolultabb szerkezetek és építmények bonyolult szövevényébe. Horizont gyanánt csak fém nyújtózott az égig, ameddig a szem ellátott, szinte egységes szürkeségbe olvadva, és ő tisztában volt vele, hogy a bolygó gyakorlatilag teljes szárazföldi felszínén hasonló látvány fogadná. Életnek, mozgásnak szinte semmi jele nem látszott – mindössze néhány luxusbárka lebegett az égen –, ám tudta, hogy emberek milliárdjai nyüzsögnek odalenn, a Trantor vastag fémbőre alatt. 
Zöld növényzetnek sem látta nyomát; se zöldet, se földet, semmi mást, csak az emberi élet jeleit. Homályosan eszébe ötlött, hogy valahol itt, ezen a bolygón található a császári palota, százhatvan négyzetkilométeres természetes talajon, zöldellő fáktól és virágok szivárványos színpompájától övezve, kicsiny szigetként kiemelkedve az acélóceánból. Ám onnan, ahol ő állt, nem látta. Ennyi erővel akár tízezer kilométernyire is lehetett tőle. Nem tudta. 
Mielőbb nyélbe kell ütnöm ezt a kirándulást! 
Hangosan felsóhajtott: ráébredt, hogy végre mégis eljutott hát a Trantorra; a bolygóra, amely az egész Galaxis középpontja és az emberi faj leglényegesebb magja. Nem érzékelt semmit a gyengeségéből. Nem látott leszállni egyetlen élelmiszer-szállító teherhajót sem. Nem szembesült a Trantor negyvenmilliárdos lakosságát a Galaxis többi részével összekötő ütőér kényes sebezhetőségével. Csak a legmagasztosabb emberi vívmány tudatosult benne; egy egész világ teljes és már-már arcátlanul végleges meghódításának lenyűgöző teljesítménye. 
Kissé üveges tekintettel lépett el végül a mellvédtől. Liftbéli barátja intett, hogy üljön le mellé, Gaal pedig elfogadta az invitálást. 
A férfi elmosolyodott. 
Jerril vagyok. Mondja, először jár a Trantoron? 
Igen, Jerril úr. 
Gondoltam. Amúgy Jerril a keresztnevem. A Trantor mindenkit megérint, akiben rejlik némi költői véna. Viszont maguk a trantoriak sosem jönnek fel ide. Nem szeretik ezt a látványt. Idegesek lesznek tőle. 
Idegesek…?! Egyébként Gaal vagyok. De miért válnának idegessé ettől? Hiszen lenyűgöző a panoráma. 
Nos, ez attól függ, Gaal.

Ha valaki egy kis kabinban születik, egy szűk folyosón nő fel, egy cellában dolgozik, és egy zsúfolt napozókamrában tölti a vakációját, akkor, ha feljön ide a szabadba, ahol csak a nyílt eget látja a feje fölött, akár ideg-összeroppanást is kaphat.

Évente egyszer felküldik a gyerekeket, miután betöltötték az ötöt. Nem tudom, van-e bármi haszna. Valójában így nem kapnak belőle eleget, és az első néhány alkalommal hisztérikusan bőgnek. Sokkal szerencsésebb lenne már akkor elkezdeni felhordani őket, amint megtanultak járni, legalább hetente egyszer. 
Igazából persze nem nagyon számít – folytatta. – Mert mi van akkor, ha egyáltalán ki sem jönnek? Boldogan elvannak odalent, és ők kormányozzák a Birodalmat. Mit gondol, milyen magasan vagyunk? 
Talán nyolcszáz méteren? – kockáztatta meg, magában azon tűnődve, nem naiv-e a becslése. 
Bizonyára az lehetett, mivel Jerril kuncogni kezdett. 
Nem, valójában csak százötven méter – felelte. 
Mennyi? De hát, a lift legalább… 
Igen, tudom. Csak épp az idő nagy része azzal telt, hogy feljussunk a földszintre. A Trantor alagútjai csaknem két kilométer mélyen lenyúlnak a felszín alá. Olyan ez a város, mint egy jéghegy. A kilenc tizede nem is látszik. Sőt, a part mentén még az óceánmeder alá is benyomakszik pár kilométernyire. Tulajdonképpen olyan mélyen vagyunk, hogy kihasználhatjuk a felszínen és a néhány kilométernyi mélységben mérhető hőmérsékletek közötti különbséget, amivel gyakorlatilag fedezhetjük a teljes energiaszükségletünket. Tudta ezt? 
Nem. Én azt hittem, nukleáris áramfejlesztőket használnak. 
Egykor valóban így volt. De ez a megoldás olcsóbb. 
Képzelem. 
Mit gondol erről az egészről? – A férfi addigi nyájas derűje egy pillanatra elpárolgott, arckifejezése agyafúrt, csaknem sunyin számító lett. 
Tényleg lenyűgöző – nyögte ki Gaal ismét. 
És, mi járatban itt? A szabadságát tölti? Utazgat? Kirándul? 
Nos, nem egészen. Vagyis, mindig is szerettem volna ellátogatni a Trantorra, de most elsősorban egy álláslehetőség miatt jöttem. 
Ó, igazán? 
Gaal úgy érezte, további magyarázattal tartozik. 
Dr. Seldon projektjében vennék részt, a Trantori Egyetemen. 

Holló Seldon? 


Jaj, nem. Én Hari Seldonra céloztam. Tudja, a pszichohistorikus Seldonra. Nem ismerek semmiféle Holló Seldont. 
Én is Harira gondoltam. Holló csak a gúnyneve. Helyi szleng, tudja. Mivel a jóslataiban folyton katasztrófáról károg, mint valami vészmadár. 
Valóban? – Gaal őszintén elképedt. 
De erről nyilván magának is tudnia kellett. – Jerril nem mosolygott; látszott, hogy tényleg nem tréfál. – Azért jött, hogy neki dolgozzon, nem igaz? 
Nos, igen, matematikus vagyok. De miért jósol katasztrófát? És mifélét? 
Maga szerint? 
Attól tartok, halvány fogalmam sincs. Olvastam a dr. Seldon és kutatócsoportja által írt cikkeket. Tiszta elméleti matematika mind. 
Igen, amiket közreadnak, valóban azok. 
Gaal hirtelen bosszús lett. 
Azt hiszem, most inkább visszamegyek a szobámba. Nagyon örülök, hogy találkoztunk. 
Jerril közömbösen búcsút intett neki. 
Gaal egy láthatólag őrá váró férfit talált a szobájában. Egy pillanatra túlságosan meghökkent ahhoz, hogy hangos szavakba öntse az ilyen helyzetekben elkerülhetetlenül az ember ajkára toluló kérdést: 
Mit keres maga itt? 
Jöttére az idegen felállt. Akkor vette csak észre, milyen idős, szinte teljesen kopasz, és kissé bicegve jár; kék szeme azonban nagyon is fiatalosan és fényesen ragyogott. 
Hari Seldon vagyok – mutatkozott be egy pillanattal azelőtt, hogy Gaal összezavarodott elméje felismerhette volna őt a képeken már számtalanszor látott, és így jól az emlékezetébe vésődött arc alapján. 

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Új, hosszabb előzetes érkezett az Alapítványhoz

Asimov klasszikusából az Amazon készített sorozatot, ami szeptember 24-én kerül adásba. Most egy majdnem három perces előzetesben villantják fel, hogyan is dolgozták fel a  regényt.

...
Hírek

Asimov Alapítvány trilógiáját is fellőtték az űrbe a Teslával

...
Hírek

35 évvel ezelőtt Asimov megjósolta, hogy milyen lesz 2019

Olvass!
...
Beleolvasó

Jonathan Franzen új családregényében mindenki szabadulni próbál valamitől

Jonathan Franzen nagyszabású regénytrilógiájának első részében a chicagói Hildebrandt család keresztúthoz érkezett, tagjai pedig olyan döntések előtt állnak, amelyek hatása alól senki nem tud kibújni. Olvass bele a Keresztutakba!

, a Keres

...
Beleolvasó

Karafiáth Orsolya hősei a halál árnyékában is egymás mellett maradnak

Az Egymás könyve felkavaró hullámvasút, amely az elmúlásról, a barátságról és a bátorságról szól. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Milyen okok állhatnak a háttérben, ha egy fiatal nő eltűnik az otthonából?

Az izlandi Sigrídur Hagalín Björnsdóttir könyvében egy fiatal nő, Edda eltűnik az otthonából, újszülött gyermeke mellől. A rendőrség tanácstalan, és a család a nő öccsét kéri meg, hogy keresse meg Eddát. Olvass bele a Szent Szóba!

...
Beleolvasó

Bödőcs új könyvében harmincéves jubileumot ünnepel a Cirkuszhaza

Bödőcs Tibor új könyvének Luigi King a főszereplője, aki fura keveréke Berlusconinak, Trumpnak, Orbánnak, Castrónak. A Mulat a Manézs megmutatja, milyen egy Cirkuszhazában élni. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Ebben a családi legendáriumban nem a portyázó farkasok a legveszélyesebbek

Sepsi László új regényében Höksring városát emberöltők óta az alapító Ergot család tartja kézben, a rendőrség hallgatólagos beleegyezésével irányítja a kizárólag itt honos hallucinogén gomba termesztését és terjesztését. Miután egy robbanás elpusztítja a békésen vacsorázó Ergot családot és otthonukat, felbolydul a helyi alvilág. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Nem maradt azokból, akik a boszorkánybélyeget keresték rajtunk

A fiatal katalán irodalom legfontosabb szerzője gyönyörű, de nagyon zárt világot mutat be első magyarul megjelenő regényében: a Pireneusok világát, ahol az emberek elszórt hegyi tanyákon élnek, és nemcsak a távolság, de a saját feloldhatatlan magányuk is elválasztja őket egymástól. Olvass bele!

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Daniel Craig lezárta az egyik legsikeresebb Bond-korszakot

A 25. James Bond-film egyben lezárása is az elmúlt 15 évnek. Daniel Craig búcsúzik a legendás filmszereptől, amely az utóbbi időben összenőtt vele. A most a mozikba került 007 Nincs idő meghalni vízválasztó a franchise történetében. Ennek megfelelően a filmesek kuriózummal készültek. Spoilermentesek leszünk!

...
Szórakozás

Pazar látvánnyal és elaprózott cselekménnyel indul Asimov Alapítványának adaptációja

Isaac Asimov örökérvényű sci-fi klasszikusából, az Alapítványból az Apple TV Plus jóvoltából végre sorozat készült. Hogy méltó-e az alapjául szolgáló könyvekhez, az még a jövő zenéje. A tévésorozat látványvilágára két epizód után nem lehet panasz.

...
Szórakozás

Störr kapitány megtanulja: a szerelem nem birtokviszony

A feleségem története nagyívű, pazar látványvilágú film, ami a féltékenység mellett a férfivilágról és az európaiságról is beszél.

...
Szórakozás

Szabó Magda történelmi drámájától nem idegen a humor sem

A Kelet és Nyugat határán élő népeknek mindig el kell dönteniük, melyik irányba húznak. Ennek a bizonytalanságnak a gyökereiről szól Szabó Magda Az a szép, fényes nap című drámája, amelyet a Vörösmarty Színház tűzött műsorára. A Vajk, azaz István király megkereszteléséről szóló darab most az eSzínház Fesztiválon látható.

...
Szórakozás

A Kiváló dolgozók szembesít minket a gondoskodás valódi arcával 

A gondoskodás szó hallatán csupa kellemes, szeretetteljes, melegséget árasztó érzés juthat eszünkbe és ennek talán így is kellene lennie, ha minden rendben volna. Boross Martin, az Örkény Színház színészei és tíz szociális szférában dolgozó szakember viszont nem hagyja, hogy homokba dugjuk a fejünket.

...
Szórakozás

Három nő és a 90-es évek legbrutálisabb maffiája

Három nő, három megrázó monológ, amik egymás váltva mesélnek arról a dunaszerdahelyi időszakról a kilencvenes években, amikor a maffia uralta a várost és a környéket. 

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Kreatív Európa: Azért, mert egy gyerek beszél, ez a te történeted is

Folytatódik Kreatív Európa című sorozatunk, amelyben a kortárs európai irodalomból válogatunk. Most olyan hangsúlyozattan nem ifjúsági irodalomhoz tartozó könyveket ajánlunk, amik egy-egy gyermek vagy kamasz nézőpontjából mesélnek.

...
Kritika

A kisfiúk, akik páncélt öltöttek, hogy túléljék a gyerekkorukat

Alex Schulman megrázóan mutatja be a testvéri kapcsolatok bonyolult dinamikáját, a gyerekek sóvárgását a szülők szeretetéért és a túlélési stratégiákat, ha a gondoskodás kiszámíthatatlan, sőt, életveszélyes. A túlélők a hét könyve.

...
Nagy

Enyedi Ildikó: Női rendezőként szerettem volna megengedni magamnak a lovagiasság luxusát

Füst Milán 1942-ben megjelent regényéből, A feleségem történetéből készített Enyedi Ildikó nagyjátékfilmet. Férfiképről, Európáról és Füst-olvasatáról is beszélgettünk vele.

...
Nagy

Alex Schulman: A fájdalmat használtam fel az íráshoz

Alex Schulman A túlélők című családregénye újabb színt ad a skandináv irodalom magyar nyelvű kínálatához, bizonyítva, hogy nem csak a bűnügyi regényekhez értenek az északiak. Schulman a nemzetközi könyvpiacon ezzel a könyvével debütált, nem is akármilyen sikerrel: több mint harminc országban adták ki a könyvét. Interjú.

...
Nagy

Jennifer Teege: Nincsen olyan, hogy náci gén

Jennifer Teege 38 évesen fedezte fel, hogy a náci lágerparancsnok, a szadizmusáról elhíresült Amon Göth unokája. A felismerés sokkjától a múlt feldolgozásának útját egy nemzetközi sikerű, megrázó könyvben írta meg. Interjú.

...
Kritika

Juan Gabriel Vásquez Kolumbiájában nem a mágia, hanem az erőszak tombol

Juan Gabriel Vásquez a jelenkori latin-amerikai írónemzedék egyik legjelesebb képviselője, Dalok a tűzhöz című kötete pedig bizonyos szempontből könnyed belépő az életműbe: egyszerre tartalmaz régi és új írásokat, de mindegyik központi eleme a Kolumbia múltjától és jelenétől is elválaszthatatlan erőszak. A hét könyve.

A hét könyve
Kritika
Colson Whitehead új regénye megmutatja, milyen régre nyúlik vissza a Black Lives Matter-mozgalom
...
Nagy

Irene Solá: Mindig az van fölényben, aki elmondhatja a történetét

Az Énekelek, s táncot jár a hegy líraisága, a nézőpontokkal való izgalmas játék, a történetmondás lehetőségei és a női elbeszélők is szóba kerültek a hatalmas érdeklődésre számot tartó beszélgetésen a Margó Fesztivál harmadik napján. A teltházas Világirodalmi Színpadon a katalán írót Ruff Orsolya kérdezte.

...
Kritika

Colson Whitehead új regénye megmutatja, milyen régre nyúlik vissza a Black Lives Matter-mozgalom

Dílerek, gyilkosok, stricik, rablók, maffiózók és mindent átitató korrupció – Colson Whitehead új regénye a 60-as évek Amerikájának legsötétebb bugyraiba viszi az olvasót, közben pedig árnyalt képet ad arról, milyen alapokra épült az a csillogó New York, amelyet ma ismerünk. A Harlemi kavarás a hét könyve. 

Szerzőink

...
Bányász Attila

Az utolsó párbaj didaktikus tanmesébe fojt egy középkori botrányt

...
Rezek Bori

Művészet, anyaság és patriarchátus: beleshettünk Elena Ferrante és Marina Abramović privát levelezésébe 

...
Sándor Anna

Irene Solà: A történetmondás egyfajta DNS, ami korokon át öröklődik

...

Színt vall a Könyves: így olvastuk mi a kötelező olvasmányokat! [podcast]

...

Závada Péter átiratában Rómeó első szerelme a drog [Kötelező]

...

A mansfieldi kastélyban Austen nem félt egy unortodox hősnőt a középpontba tenni [Az Austen-projekt]

...

Knausgård, Sally Rooney és A Zöld Lovag [10 perc Könyves]