Ha nem beszélünk róla [Esterházy-különszám]

“Azt találtam ki, hogyha megkérdem magamat, ki nyerte a berni döntőt, azt válaszolom, hogy mi, mi nyertük, magyarok… Tudod, így sokkal könnyebb… és igazságosabb” - írta Esterházy Péter a traumatikus meccsről, amelyen a Puskás vezette Aranycsapat 3:2-re kikapott az NSZK válogatottjától. A Könyves Magazinban hasonló felindulásból készítettünk különszámot EP-ről: így sokkal könnyebb és igazságosabb. A 2016. július 14-én elhunyt író életművének szövegei itt vannak velünk, hatása a mai napig érezhető, viszont csak az olvasók tarthatják az életművet mozgásban: dolgunk van vele.

Nézz bele az Édes mostoha filmváltozatába!

Dobó Kata filmet forgatott Lakner Artúr gyerekklasszikusából: ez lett az El a kezekkel a Papámtól!, ma pedig kijött az első előzetes.

Tovább olvasok

Az irodalom attól közösségi élmény, hogy megoszthatjuk egymással az olvasmányélményeinket, érzéseinket, tudásunkat, és esetünkben többféle Esterházy-képet is, mert minden olvasó és cikkszerző alakítja azt az írót, aki velünk maradt. Regényeiből és közéleti írásaiból nemcsak nyelvet tanulunk, hanem szembenézést, önkritikát és öniróniát, folyamatos párbeszédet a hagyományainkkal, ami

ettől maradhat élő korpusz.

A különszámból kiderül, hol tart a feldolgozása a magyar kultúra és szellemi élet szempontjából fontos írói hagyatéknak Berlinben és milyen lesz az evangélikus egyház gondozásában az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárnak. EP hagyatékának feldolgozása épp csak elkezdődött. Az olvasók számára megmaradtak a szövegek, amelyeket újra lehet olvasni, mi ezzel a különszámmal az életműhöz próbálunk meg különböző útvonalakat adni. Olvashatnak íróportrét Németh Gábortól, katonatörténetet Mérő Lászlótól, baráti találkozásokat Várszegi Asztriktól, leveleket Dragomán Györgytől és Szabó T. Annától, a megbélyegzést jelentő szöveg értelmezését Fehér Renátótól, megszólal gimnáziumi hittantanára, Jelenits István, és testvére, a volt válogatott focista, Esterházy Márton, de megmutatjuk a történelmi Esterházy családot is. A lapszám eddig nem látott fotókat közöl az Esterházy család archívumából és Nádas Péter hetvenes években készült portréiból, sőt nemcsak EP dolgozószobáját mutatjuk meg (hiszen az íróasztala a könyvhalmok miatt nem látszik), hanem posztermellékletként az Ottlik Géza születésnapjára készített művet is: Esterházy 1982-ben kézzel, egy oldalra másolta le az Iskola a határon című regényét egy 57x77 cm-es papírra. 

“Az Isten–haza–család-versenyszámokban bárkit beelőzök jobbról”, mondta EP egy interjúban, és mi ezt a hármasságot emeltük a Könyves Magazin különszámának középpontjába. Minket nem az előzés érdekel, hanem az a hármasság, ahonnan rátekinthetünk az életműre: a személyes és családi történetek felől indulunk, hogy a focin, a hiten vagy a gasztronómián keresztül eljussunk az életmű irodalmi korszakolásáig vagy az EP-re jellemző intertextuális játékokig. 

A hármas egységet a családdal kezdjük, ami óriási játéktér volt EP számára. Szövegeiből kiderül, hogy a család olyan történet, főleg egy ilyen nagy történelmi család esetében, amely komoly és súlyos hagyományt is jelent, és amelyen keresztül elmesélhető Magyarország története is. Hiába a posztmodern játék a névvel, az elbeszélői hanggal, hiába a teljes elbizonytalanítás, EP prózájának megértéséhez szükséges látni a hatalmas családfát, a család és a haza közös történetét vagy Esterházy Mátyásnak a történetét, amit az unoka, Esterházy Marcell képzőművész nézőpontjából érthetünk meg jobban. 

“Ez a kezdés. Imádkozni hamarabb tudtam, mint beszélni. De titokban mind a kettőt" - így kezdte el EP az Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változatot, és kötötte össze az imát, a nyelvet és a család történetét, később hozzátette, “Ha nem imádkozom, nincs Isten". A szó, a nyelv és így az irodalom teremtő erejét hozzuk játékba:

Ha nem beszélünk róla, nincs EP. 

"Nemcsak a nyelvet változtatta meg, hanem a prózaíró viszonyát a nyelvhez" - írta Mészöly Miklós halálára Esterházy, aki nemcsak a prózaíró viszonyát változtatta meg a nyelvhez, hanem az olvasókét is. A publicisztikáitól a regényekig a nyelvben mutatta meg, hogy a nyelv nemcsak a hazugságot leplezi le, hanem jót és rosszat is teremt. Nem felejtjük el, hogy 2016-os halála abban az évben történt, amikor a közbeszéd gyökeres átalakulásnak indult: a közösségi média és a fake news olyan nyelvet hozott létre, amely nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon még inkább megosztotta a közbeszédet, a mindennapjainkat pedig immár az identitáspolitikák határozzák meg. A nyelv olyan eszközzé vált, amellyel új világokat lehet teremteni. Ebben az évben választották meg a twitterező Donald Trumpot amerikai elnöknek, indították el a britek a Brexitet, de említhetjük a kormány migránsellenes kommunikációjának felpörgetését is. Halála óta többször megpróbálták felcímkézni Esterházyt és életművét, de ahogy írta: “Ha éktelen baromsággal találkozik az ember, mindig fönnáll a dilemma, hogy ha rendesen foglalkozunk vele, az olyan, mintha komolyan vennénk, ha meg sehogy, akkor az a veszély fenyeget, hogy mások veszik komolyan”.

Amikor EP a Hasnyálmirigynaplót azzal fejezte be, hogy a mindiget javítja örökkére, akkor azt olvasóként úgy értettem, hogy abba az én-be beletartozunk mi, olvasók is. Egy író addig él, amíg a könyveit olvassák, a mondatait idézik, a szövegeiről beszélnek. Így javítunk mi örökkére.

Ha szívesen olvasnád a Könyves Magazin Esterházy-különszámát, itt tudod megrendelni!