Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Ezt a regényt munka és kisgyerek mellett írtam, éjjelente. Nincs bajom az éjszakázással, alapvetően is jobban megy akkor az írás, de azért kimerítő folyamat volt. Naponta tíz-tizenegy órákat dolgoztam, ha szabadnapom volt, akkor próbáltam a fiammal és a feleségemmel foglalkozni, szóval sokszor nehezen vettem rá magam, hogy még írjak is. Bár, ha nem írtam volna, akkor biztosan megőrülök. Talán ez volt a legfontosabb tapasztalat, hogy képes vagyok ilyen körülmények között is elmélyülten alkotni.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Évekig dolgoztam egy könyvesboltban, egy alkalommal, amikor az online rendelt könyvcsomagokat pakoltam, megláttam az egyik vásárló nevét, aki egy Egyiptomról szóló albumot rendelt. Ő volt Meixner Józsefné.
A név és Egyiptom elindított bennem valamit.
Macskákat láttam, egy megkeseredett öregasszonyt egy nyomasztó panellakásban, egy pusztulásra ítélt várost, és már el is kezdett körvonalazódni a történet. Novellát akartam írni ebből, de hamar rájöttem, hogy ennek a mesének nagyobb tér kell, így duzzadt végül regénnyé.
Mit vártál az első könyvedtől?
Azt szerettem volna, hogy a történetem eljusson azokhoz a nyitottabb szemléletű olvasókhoz, akik valami másra vágynak, valami szokatlanra, akik hajlandóak kicsit megdolgozni azért, hogy megfejtsék a könyvet, nem kész válaszokat, megoldásokat akarnak, hanem szeretik maguk összerakni a kirakós darabkáit. Természetesen nem gondoltam, hogy megújítom az irodalmat, ez nem is volt célom, mindössze egy olyan szűkebb alkotói közösséghez csatlakoztam ezzel a regénnyel, akik valamiért kilógnak a fősodorból, akik kompromisszumok nélkül kísérleteznek. Azt vártam, hogy a regény megtalálja a maga közönségét.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Nem változtatnék. A szerkesztőmmel, Vass Norbival - akinek ezúton is nagyon köszönöm a munkáját - sokat dolgoztunk azon, hogy kihozzuk ebből a szövegből a maximumot, mindent megtettünk, hogy önmaga lehető legjobb változata legyen. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes lenne a könyv, de ebben a történetben, ebben a kéziratban ennyi volt. Igazából már elolvasni sem tudnám újra, ez ennyi volt, ezt már lezártam. Most már új regényen dolgozom.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Van pár barátom, akik hosszú évek óta olvassák és véleményezik az írásaimat, teljesen megbízom bennük, a legjobb pedig, hogy tényleg őszinték velem, nem finomkodnak. Ha valami jó és tetszik nekik, akkor nagyon tudnak lelkesedni, de ha valami kevésbé sikerült (vagy egyenesen borzalmas), akkor kegyetlenül szétszednek. Ez a szöveg kifejezetten tetszett nekik. Illetve a feleségemnek is meg szoktam mutatni a dolgaimat, de ez ennél a regénynél nem jött össze, mivel előbb küldtem el a kéziratot az egyik barátomnak, ezért a nejem már csak a megjelent könyvet volt hajlandó elolvasni. Tanultam a hibámból, a most készülő regényemet ő olvashatta el először.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Igazából meglepett, hogy mennyi pozitív visszajelzést kaptam. A Meixner Józsefné apoteózisa nem a nagyközönség számára készült, tényleg egy szűk kört akartam megszólítani, így mindig elcsodálkozom, hogy mennyi helyről, hányféle embertől kapok elismerő kritikákat. Több fanyalgásra és értetlenségre számítottam. De persze inkább a negatív kritikák maradnak meg az emberben. A legrosszabb, legnyomasztóbb értékelést egy jó barátomtól kaptam. Egyáltalán nem erre számítottam tőle, azt gondoltam, ő érteni fogja a könyvet, ehelyett gyakorlatilag mindent lehúzott a regényben, minden egyes részt, gondolatot, írói elképzelést. Sokáig rosszul éreztem magam ezután, de aztán sikerült megbeszélnünk a dolgot, rájöttünk, hogyan mentek el egymás mellett a szöveggel.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Nem biztos, hogy ez volt az első regény, amit olvastam, de a legemlékezetesebb,
ami gyakorlatilag megpecsételte a sorsomat, mert az elolvasása után döntöttem el, hogy én írni akarok, az a Drakula volt.
Kilenc éves voltam, és amint befejeztem a regényt, egyből nekiláttam, hogy megírjam a folytatását. Össze is jött néhány oldal, de rájöttem, hogy ezzel túl nagy fába vágtam a fejszémet, úgyhogy inkább rövidebb, saját történeteket kezdtem írni.
Hány évesen írtad meg az első olyan szövegét, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Tizenöt éves voltam, amikor írtam egy Naomi Watts a lemezboltban dolgozik című szürreális novellát, amit beküldtem az rpg.hu nevű oldalra, ahol meg is jelent, sokan olvasták, és ami meglepett, hogy sokan hozzá is szóltak. De a legdöbbenetesebb az volt, hogy valami nagyon kifacsart politikai mondanivalót próbáltak belemagyarázni a szövegbe, amire én soha nem is gondoltam. Igazából tetszett a dolog, tetszett, hogy milyen elborult gondolatokat tudtam kiváltani az emberekből. Azóta is erre törekszem, hogy az írásaim lehetőséget biztosítsanak az embereknek a gondolkodásra.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Nagyon örültem, amikor rátaláltam Bartók Imre Fém című első regényére. Valamiféle önigazolást nyertem belőle, hogy igenis lehet így írni, lehet más az irodalom, játszhatok a saját szabályaim szerint, és így is lehet közönségem, lehetnek olvasóim. Soha nem akartam feladni, nem akartam beállni a sorba, de azért sokat segített ez a regény, hogy kitartsak a saját elképzeléseim mellett. Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy évekkel később Imre mentoráltja lehettem, rengeteget tanultam tőle, illetve tanulok még most is, mert minden egyes újabb könyvével újabb és újabb leckéket ad fel - és nem csak nekem, hanem az egész kortárs magyar irodalomnak.
