Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Hogy újságíróból is válhat író. Ebben nem voltam egészen biztos. Én sem hittem eléggé magamban, és talán mások is bedobozoltak engem kicsit. Hogy ez mégis megváltozott, az a Független Mentorhálózatnak, és legfőképp mentoromnak, Kiss Tibor Noénak köszönhető. Az ő bátorítása nagyon sokat segített.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Pillanatnyi hangulatingadozásaim, rossz politikai és társadalmi közérzetem, az igazságtalanságok miatt érzett dühöm.
Nyolc évig készült ez a kötetet, és bár a novelláknak van közük egymáshoz, nem tudnék egy darab kiindulópontot mondani, hacsak nem azt, hogy rettentően szeretek írni.
Mit vártál az első könyvedtől?
Hogy akik olvassák, azok örömüket lelik majd benne. Hogy velem együtt lesz gyomorgörcsük, hogy együtt izzad vagy viszket majd a tenyerünk, egyszerre húzunk be egyet gondolatban valakinek, meg hogy együtt nevetünk a sok hülyeségen, amit kitaláltam. Szóval azt (inkább reméltem, mint) vártam a könyvtől, hogy hatással legyen az olvasóira. És hogy
szabadítsa fel őket annyira, amennyire én szabadnak érzem magam írás közben.
Mostanában úgy tűnik, hogy ez sikerült, és nem tudok elég boldog lenni miatta.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Van benne egy súlyos hiba. Eddig már ketten észre is vették. Nem merem kinyitni a könyvet azon az oldalon. Ha megéri a második kiadást, azt bizony úgy kijavítom benne, mint a huzat. És egy vicces elgépelés is maradt benne. Azt elmondom, mert nem szégyellem, hanem nagyon viccesnek találom: Üdvözlégy helyett Üdvözlény szerepel az utolsó novellában. Ez olyan ufós dolog.
Különben elégedett vagyok egyelőre. Nem vagyok nagy javítgató. Ami nem lett eléggé kifejtve, azt majd kifejtem a következő kötetekben – hosszú még az élet.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Kiss Tibor Noénak, akit feljebb már említettem. Ezenkívül Szivák-Tóth Viktornak, aki a pasim. De nemcsak ezért, hanem azért is, mert Viktornak kiváló az ízlése, és ő maga is író, mégpedig elég jó. És végül, de nem utolsósorban Németh Bálint költőnek, aki az egyik legrégebbi barátom. Ezúton is köszönöm a türelmüket, mert nagy szükségem van az instant visszajelzésre, és mindig addig maceráltam őket, amíg meg nem kaptam.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Nagymamám: Elolvastam a Panni kötetét.
Apám: És tetszett?
Nagymamám: Kicsit sok volt benne a fasz…
Apám: De tetszett?
Nagymamám: Tetszett, persze.
Apám: (könnyezik a nevetéstől) Mi, anyu?
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
A Pál utcai fiúk. Arra gondoltam, hogy ez veszett unalmas, és hogy magasról teszek ezeknek a srácoknak a háborúsdijára, továbbá, ha a gitt tényleg egy ragasztóanyag, ahogy a tanító néni mondta, akkor baromi undorító, hogy azt rágják. Ugyanez az idegenségérzés kísért végig a legtöbb általános és középiskolai olvasmányélményemen egészen addig a napig, amíg valaki a gimiben a kezembe nem adta Sylvia Plath Az üvegbúra című könyvét. Akkor rájöttem, hogy eddig nem is a könyvekkel volt a baj.
Hány évesen írtad meg az első olyan szövegét, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Ó, jaj. Tizennégy évesen egy verset. Emlékszem, sírtak rajta a tesi öltözőben a lányok. Még mindig fel tudok belőle idézni részleteket, borzasztó volt!
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Halász Rita Mély levegő című kötete. A látásmódja érzékeny és eredeti, remekül van megírva, egy percre sem unatkoztam rajta. És nagy teljesítmény az is, hogy bár a téma alapvetően a nők elleni erőszak és egy bántalmazó párkapcsolat, elbeszélője mégsem merül el az önsajnálatban, és pláne nem hagyja, hogy hosszú távon áldozat váljon belőle. Nagyon drukkolok neki a Margó-díjon! Vagy várjunk csak…
