Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Legyen hitem, hallgassak a belső hangomra, de gondolkodjak józanul, járjak nyitott szemmel és tiszta szívvel.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Régóta bolygat az anyai nagymamámnak a múltja. Hat lánytestvér, akik közül már csak hárman élnek, a világban szétszóródva. Izgatott a téma, vajon hogyan kapcsolódhatnak össze élettörténetek, szálak, van-e összefüggés a családtagok életének alakulása között, úgy, hogy még sohasem találkoztak. A végső löketet egy valós esemény adta, egy autóbaleset, amit a lányommal éltünk túl a csodával határos módon.
A baleset után a lányom írt egy novellát, amiből kiderült számomra, hogy ugyanazt álmodtuk,
úgy éreztem, ez jó kiindulópontja lehet egy női generációs történetnek, amiben a távoli múlt és a jelen összekapcsolódik, mint egy DNS láncolat.
Mit vártál az első könyvedtől?
Semmi konkrétat. Egyszerűen csak annyit, hogy amibe belekezdtem azt befejezzem.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Huh, valószínű átírnék néhány dolgot. Javítanék mondatokat, szófordulatokat, a szerkezethez nem nyúlnék, talán részletesebben kidolgoznék pár jelenetet.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Az első néhány részletet Garaczi Lászlónak és Zoltán Gábornak mutattam meg. Az ő javaslataikat szem előtt tartottam, sokat segített az a néhány mondat, amit reagáltak a szövegre. A kész szöveget néhány közeli barátom olvasta, illetve a férjem és Kornis Mihály.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Megdöbbentően sokan írtak arról, hogy Annához hasonló élettörténetük van, sőt a keresztnevek is megegyeznek a családjukban, a teljes abszurditás, amikor a levelük végén derült ki, hogy évekig laktak a Szív utcában. A legmeghatóbb viszont az, amikor az olvasók valamilyen meglepetéssel készültek nekem, ilyen volt, amikor Babarczy Eszter meghívott a MOME-ra egy beszélgetésre, ahol jó néhány hallgató művészi munkáját inspirálta a Szív utca. Amikor megláttam ezeket a munkákat (ékszertartó, festmény, fotókollázs, textiltáska) és elolvastam a hozzájuk írt szövegeket, azt éreztem, hogy
sikerült valami fontosat átadnom, valami lényegesre tapintanom – és egy nagyon jó érzés volt.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
A legelső regényre sajnos nem emlékszem, talán a Mi, szemüvegesek lehetett a Pöttyös könyvek sorozatból, de a képregényre határozottan emlékszem, a mai napig megvan: Bucó, Szetti, Tacsi kalandjai.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Negyvenkettő.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Arundhati Roytól az Az Apró Dolgok Istene. Harmincöt éves múlt, amikor megírta az első regényét, témáját és stílusát tekintve is közel áll hozzám.
