Tompa Andrea a regényéből készült színpadi feldolgozásról: Többször megríkatott

Tompa Andrea a regényéből készült színpadi feldolgozásról: Többször megríkatott

Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regénye már látható az Örkény Színházban, a szerző egy Facebook-posztban írt arról, milyen élmény volt látnia az előadást.

sza | 2025. március 27. |

„Többször megríkatott” – írta Tompa Andrea egy Facebook-posztban, amelyben arról számolt be, hogy milyen érzés volt megnéznie a Sokszor nem halunk című drámát. A nemrég bemutatott előadás az Örkény Színházban látható, a szerző azonos című, 2023-as regénye alapján készült. Tompa többek között arról is írt, hogy sokat jelent neki ez a színpadi mű, és még sokszor meg fogja nézni.

A bejegyzéshez több képet is csatolt, amin a színdarab különböző szereplői láthatóak, név szerint Pogány Judit, Szandtner Anna, Szaplonczay Mária, akik mind a történetben szereplő Tildát játszák. Tompa meg is jegyezte a posztban, hogy most minden Tilda élőben nézte az előadást, akik eddig csak videófelvételen láthatták a darabot.

A poszt szerint a szerzőt megérintette az előadás, egy alkalommal pedig fel is lelkesítette:

„Amikor »Titi« azt mondja (Friedenthál Zoltán), hogy »nekem egy ilyen koszos szekurista nem fogja többet megmondani, hogy hol legyek és hánykor«, hirtelen rám tör az a szabadságvágy, ami a szereplőre, amikor eldönti, hogy emigrál.”

– írta a szerző a posztban.

Egy nő sorsa a háború után

A Sokszor nem halunk meg három szakaszban meséli el egy lány, majd nő, Matild történetét, aki egész életében – gyerekként, iskolásként és színésznőként is – azokat a fogódzókat keresi, amelyek segítségével megtalálhatja önmagát. A háttérben pedig ott van a történelmi valóság, a második világháború utáni kiüresedés, a bezárkózás, az ellenőrzés és a cenzúra. A regény megjelenése után egy interjút is készítettünk a szerzővel.

Tompa Andrea
Sokszor nem halunk meg
Jelenkor, 2023, 592 oldal.

Tompa Andrea korábban Mészöly Miklós- és Merítés-díjban is részesült, regénye kapcsán a 2023-as Margófeszten beszélgettünk is a szerzővel:

Az író eddigi életművét alaposan nyomon követtük, a Fejtől s lábtól, az Omerta, és a Haza című regényeiről is írtunk.

Fotó: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tompa Andrea: A dolgok sokkal bonyolultabbak annál, mint hogy hősöket és árulókat lehetne hirdetni

Tompa Andrea is hozzászólt a Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva által kezdeményezett ösztöndíjprogram körüli vitához. 

...

25 könyv, amit ősztől a színházakban néznénk ‒ Tompa Andrea, Halász Rita, Dan Brown vagy Karl Marx?

Thomas Mann és Kosztolányi Dezső, Aesopus és Marx, Hajnóczy Péter és Halász Rita. Átböngésztük az évadterveket a Játékszíntől Veszprémig, kiválasztottuk a legígéretesebb előadásokat az olvasóknak.

...

Ezt senki nem mondta – Tompa Andrea: A szülőség egy óriási kaland

Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. Az első rész vendége Tompa Andrea.

Hírek
...

Hogyan mondható el a középkorúság története? – Jövőre érkezik az új Grecsó-kötet!

...

Barnás Ferenc regénye megjelent angolul

...

2025-ben ezek voltak Barack Obama kedvenc könyvei

...

„Több mint egy milliót buktam” – Grecsó Krisztián a pályája elejéről mesélt

SZÓRAKOZÁS
...

Ezekkel a krimikkel oldják meg a gyilkosságot a Tőrbe ejtve harmadik részében

„Uramisten, ez gyakorlatilag egy összefoglaló arról, hogy kövessék el ezt a bűntényt!" 

...

Johnny Depp belevág A Mester és Margarita megfilmesítésébe

Vajon melyik szerepben gondolkodik?

...

Örkény egy percben: egy elegáns férfi az elmegyógyintézetbe megy kalapot vásárolni

Újabb Örkény egyperces animáció! 

Olvass!
...

Kalózok, sárkányok és boszorkányok egy helyen? Olvass bele Naomi Novik friss BookTok-könyvébe!

Ebben a kötetben minden megvan, amit a BookTok szeret: természetfeletti lények, izgalmas sorsok, mesebeli tájak.

...

Mi a tökéletes ajándék? Olvass bele Nils Holgersson megteremtőjének karácsonyi történeteibe!

Selma Lagerlöf nem mellesleg az első női író, aki Nobel-díjat kapott. 

...

Olvass bele 2025 legjobb könyveibe!

Részletek az év legjobb könyveiből!