A podcast első epizódjában Tompa Andrea először arról mesélt, hogy csonka családban, a ’70-es, ‘80-as évek romániai diktatúrájában nőtt fel, ezért neki a gyerekkorhoz alapvetően kevés pozitív emlék kötődik. Viszonylag későn kezdte el foglalkoztatni a szülőség, a későbbi férje volt az első olyan partnere, akit egyértelműen el tudott képzelni apaként.
Kreatív anyaság
Az író szerint, legyen szó akár a társunkról, a saját szüleinkről vagy a gyerekünkről, minden kapcsolatnak az igazságát kell keresni. Anyává válásakor kevésbé próbált könyvekből felkészülni, inkább a gyerekkori tapasztalaiból kiindulva alakult ki benne az, hogy
hogyan lehet jobb szülő és jobb ember ahhoz képest, mint amilyen mintát maga előtt látott.
Nagyon fontos volt neki, hogy semmilyen értelemben ne legyen sem bántalmazó, sem érzelmileg elérhetetlen szülő. Nagy segítség volt számára, amikor az örökbefogadásukat kísérő pszichológus azt mondta neki, hogy fogja fel kreatívan az anyaságot, mert így tudott a saját erősségeivel jelen lenni ebben a szerepben.
Tompa Andrea maga is megélte annak az ismétlődő gyászát, hogy nem esett természetes úton teherbe, ugyanakkor idegenkedett a lombiktól. Ezért vetette fel aztán a férje az örökbefogadást, de az író először ezen is gondolkodott pár hónapot.
Végül rájött, hogy gyereket vállalni egy olyan óriási kaland, még ha kockázatos is, amiből nem szeretne kimaradni.
Az örökbefogadás után körülbelül másfél évvel vált önmaga előtt is anyává: „Azt éreztem egy teljesen átlagos napon, hogy én mindig ott leszek emellett a gyerek mellett, és olyan mélyen szeretem, és annyira máshogy szeretem, mint senkit a földön, és pont,” mondta.
Áldozatok munkáért, gyerekért
Annak kapcsán, hogy Tompa Andrea férje a szülőségben milyen erős partner, Ott Anna megkérdezte, hogy ez a támogatás az alkotásban is megjelenik-e. Az író elmondta, hogy a férje kezdeti biztatása milyen sokat jelentett neki, de a mai napig fontos pillére a kapcsolatuknak, hogy támogassák egymást abban, amivel foglalkozni szeretnének.
Ami az időbeosztást illeti, eleinte rosszul reagált a váratlan helyzetekre, amikor például a gyerek betegsége miatt nem tudott az előre kiszámított idejében a munkájával foglalkozni. Regényíráskor szüksége van naponta néhány háborítatlan órára, ezért amikor az Omertát írta (amit 2017 második legjobb könyvének választottunk),
hajnali fél négykor kelt, hogy a kisgyerek ébredése előtt legyen elég ideje az alkotásra.
Most, hogy kamasz a fia, bizonyos szempontból egyszerűbb az élet.
Mindenki tanul egymástól
Tompa Andrea legutóbbi, Sokszor nem halunk meg című regényében (ami szerintünk 2023 harmadik legjobb könyve volt, kritikánkat itt, interjúnkat pedig itt találod) hangsúlyos téma az örökbefogadás. Habár alapvetően nem az örökbefogadás témájáról akart írni, izgatta az effajta szülő-gyerek kapcsolat minősége is. Szerinte a vér szerinti gyerekek is elmennek a falig a szüleikkel, de
az örökbefogadott gyerekek talán még inkább tesztelik, hogy mi fér bele, amitől még nem mondanak le róluk.
Az író úgy véli, tanulási folyamat szülőnek és gyereknek is, hogy titkolózás helyett minden kártyát ki lehet tenni az asztalra. Tompa szerint azért is fontos nyíltan elmondani, hogy dolgozni akar, mert azzal mintát ad a fiának az örömteli munkáról. Az egyenes kommunikáció viszont sokszor nehezebb is, hiszen akkor gyakran konfliktusos kérdéseket kell megválaszolni.
Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! A sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító.
Támogatott tartalom
