A Sokszor nem halunk meg három nagy szakaszban meséli el a csecsemő, a kamasz és a felnőtt Nagy Matild történetét, aki egész életében – gyerekként, iskolásként és színésznőként is – azokat a fogódzókat keresi, amelyek segítségével megtalálhatja saját magát. Tompa Andreával az emlékezetnélküliségről, a titok kutathatóságáról, a háttérbe vesző Kolozsvárról és a kézírás fontosságáról is beszélgettünk.

Sorsok és nyelvek fonódnak össze Tompa Andrea új regényének lapjain, hőse pedig egy soknevű lány, akinek a története fehér foltokkal van tele, miközben a történelem bebizonyítja, hogy a pusztítás nyomán emberek úgy tudnak kihullani az emlékezetből, mintha soha nem is léteztek volna. Ez a hét könyve.

Tompa Andrea a hétvégén a Facebookon mutatta meg azt a levelet, amelyet kisiskolásként vetett papírra, és amelyből kiderül, hogy a tanítója már akkor be akarta küldeni az egyik fogalmazását egy lapnak.