Ezért adnánk Libri-díjat Halász Ritának a Mély levegőért

Ezért adnánk Libri-díjat Halász Ritának a Mély levegőért

Egy díj mindig játék, és pont emiatt kell komolyan venni. Hamarosan újra átadják a Libri irodalmi díjat, aminek közönségszavazása május 2-án lezárul. A Könyves Magazin szerkesztősége vette a bátorságot, hogy elmondja, melyik könyvnek miért kellene nyernie. 10 jelölt 10 személyes kampánybeszéd következik.

ro | 2021. április 29. |

Az idei Libri-díjért versenybe szállt egy elsőkönyves is, aki ráadásul rögtön a domesztikált pokol legmélyére száll, és ott ragadja torkon olvasóját. Halász Rita Mély levegőjében a háborút hétköznapi piszkoskodások és odasziszegett szavak kereszttüzében vívják: középpontjában egy család áll, pontosabban egy pár, akiknek látszólag kerek az életük, a zárt ajtók mögött viszont az abúzus üli torát, míg végül a Vera nevű főhős úgy nem dönt, hogy két gyerekét kézen fogva elköltözik a férjétől.

Halász Rita
Mély levegő
Jelenkor, 2020, 200 oldal
-

De milyen stációi vannak az odavezető útnak? Vannak-e figyelmeztető jelek? Volt-e olyan pont, amikor a dolgok más irányt vehettek volna? Szúrós, kényelmetlen kérdések sorát veti fel Halász Rita könyve, ezek a kérdések pedig a családi erőszakról szóló mindennapi híradásokat tekintve több mint relevánsak - ahogy a szerző az Összekötvében is fogalmazott: könyvében a természetességre törekedett, nem akarta, hogy egyedi történetnek tűnjön, mert ezek a dolgok sajnos pont ilyen természetesen vannak jelen: "Egy teljesen átlagos családban is megtörténhetnek". A kérdések megválaszolása már csak azért is fontos, hogy a rossz mintát ne adjuk tovább, hogy semmiképp ne örökítsük tovább a ránk erőltetett beidegződéseinket: "Ha megtanítottatok volna, hogyan álljak ki magamért, hogyan vitatkozzak, hogyan mondjak nemet, talán Péter sem, megakadok, nem tudom, hogyan mondjam tovább, Péter sem bántott volna. De egyedül azt tanultam meg, hogyan kell kussolni, mert akkor voltam jó, ha kussoltam".

Zsigerbe vágó, fullasztó könyv a Mély levegő, amely a végpontról fejti vissza a történetét, lezárás helyett viszont rögtön a sűrűjébe ás. A könyv szerepelt az év végi listánkon is, ITT meghallgathatjátok a margós bemutatót, ITT visszanézhetitek az Összekötvét, ITT pedig elolvashatjátok Ott Anna cikkét a kötetről. Bónusz: Tizenegyes.

A 10 Libri irodalmi díjra jelölt könyv:

Bereményi Géza: Magyar Copperfield

Grecsó Krisztián: Magamról többet

Halász Rita: Mély levegő

Háy János: A cégvezető

Jászberényi Sándor: A varjúkirály

Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj

Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun

Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk

Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Tompa Andrea: Haza

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tizenegyes - Mit olvas az író? Halász Rita

Tizenegy kérdés az olvasásról. Ezúttal Halász Rita (Mély levegő) válaszolt.

...

Halász Rita: Egy teljesen átlagos családban is jelen lehet erőszak

Halász Rita első regénye, a Mély levegő ott kezdődik, ahol más történetek véget érnek: a menekülés pillanatában. A karácsonyi Összekötvében a négy fal között lejátszódó drámákról és a diszfunkcionális családokról Valuska László beszélgetett a szerzővel.

...

Halász Rita: Egy ilyen témában néha bizony el kell menni a falig [PODCAST]

Halász Rita regényírói bemutatkozása, a Mély levegő, egy bántalmazó kapcsolat szokatlanul lényegretörő, erőteljes látlelete, s egyúttal egyfajta útkeresés. A szerzővel a kötetbemutatón Németh Gábor beszélgetett.

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Mire képes valójában az AI, és kell-e tartanunk attól, hogy elpusztítja a világot? 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!