A Margó Olvasókörben szeptemberben Sofi Oksanen Tisztogatás című könyvét olvastuk. Valuskával az online beszélgetés során elmerengtünk, hogy a regény hány szálon, hány szereplő szemszögéből, milyen történelmi korszakokban beszél a nők kiszolgáltatottságáról. Az idősebb női karakter a második világháború idejéből cipeli magával traumáját, egy kihallgatás alkalmával átélt erőszakot, unokahúgát és annak testét pedig a kilencvenes évek orosz maffiózói árulják Berlinben. Ha szétszakad, megfoltozzák és jöhet a következő kuncsaft.
A beszélgetés napján olvastam ki egy ültő helyemben Halász Rita Mély levegő című frissen megjelent regényét. Elképedhetünk még mindig azon, hogy milyen borzalmak történtek háborúk és diktatúrák során a nőkkel, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetekbe rokkantak bele vagy hogyan álltak azokból fel, hogy miket adnak tovább generációkon át a traumatizált szülők, aztán vehetünk egy mély levegőt és a kezünkbe vehetjük Halász Rita regényét, amiben nem is kell olyan messzire utaznunk. Itt és most történik, azon a Magyarországon, ahol minden ötödik nő bántalmazó kapcsolatban él, vagy megtapasztalta már ezt élete során.
Verát először egy autóban látjuk, a díszkivilágított Andrássy úton halad Buda felé, apja vezet, két lánya a hátsó ülésen, bőröndök a csomagtartóban. “Még mindig esik a hó, szólal meg a kicsi, mire a nagy kijavítja, nem esik, hanem hullik. Mintha Pétert hallanám, ugyanaz a kioktató hangsúly. Nem ellenkeztem soha, hogy lehet így mondani, szoktuk is, nyelvtanilag helyes. Inkább használtam. Végül is tényleg szebb a hull, választékosabb, próbáltam magamat meggyőzni, közben modorosnak éreztem, nem jött a számra. Jó az esik is, töröm meg a csendet. De apa azt mondta, csúnya. Igazából nem csúnya, válaszolom. Csak más.”
Nincs két ugyanolyan helyzet, nincs két ugyanolyan kapcsolat.
A nagy számok törvénye alapján azonban vannak elhangzó kulcsmondatok, viselkedésminták, módszerek és lépcsőfokok, amik majdnem minden bántalmazó kapcsolat sajátjai.
A Mély levegő Pétere először módszeresen a nullára rombolja felesége, Vera önbizalmát és önbecsülését. “Porszívózni és felmosni kell, előtte portörlés. Néha elfelejtem a sorrendet. Péternek igaza van, csapnivaló háziasszony vagyok. Utálom ezt a szót. Apám mondta gyakran, Babika, be kéne téged íratni egy háziasszonyképzőbe. Olyan súlyos vagy, baszd meg, beíratlak valami háziasszonyképzőbe, ezt Péter nekem. Talán ha akkor visszaszólok, ne beszélj velem így, most az Izabellában masszírozná a lábamat és reggel bundás kenyeret hozna teával.”
Miután az önbizalom már nem létezik, jöhet a következő lépés, leválasztani a másikat a környezetéről, családjáról, barátairól. Egy este Vera tésztát főz, amikor megcsörren a telefonja. Péter úgy ítéli, túl sokat kell várnia a vacsorára, ezért inkább kicibálja a nőt a gangra, kizárja, majd eszelős tekintettel, az üvöltő gyerekkel a karján bámulja az ablakból Vera reménytelen próbálkozását a visszajutásra. A feleség gyerekkori barátnője végighallgatja ezt a telefonban, Vera tagadja, hogy baj lenne, mentegeti Pétert, csak kimeríti a multis hajtás, hazahozza a munkahelyi stresszt.
Jönnek a környezet jól ismert tanácsai, halljuk az apát, aki szerint kettőn áll a vásár, mindketten jó nagy hülyék voltak, hibáztak, de hát a házasságokban megtörténik ez-az, veszekedésnél benne van a pakliban egy-két pofon.
“Fáj, hogy azt mondja, beleférnek dolgok.
Az apámnak ne férjenek bele. Menjen oda, húzzon be neki, fenyegesse meg. Ha még egyszer hozzányúlsz a lányomhoz, kinyírlak.” De ez nem hangzik el. Az anya hangjában már felsejlik a saját felelőssége, de csavar még egyet rajta: azért mert ő elvált Vera apjától, Verának nem kell feltétlenül az ő példáját követnie, helyre lehet ezt még hozni, csak akarni kell.
És akkor még csak a történet egyharmadánál járunk. A levegő elfogy körülöttünk, kapkodjuk, kifújni is félünk, megakad valahol gyomortájékon és szorít, szúr. “Nézzék, hajol előre Péter, tudom én, hogy van ez. Most divat a házasságon belüli erőszak, jaj-jaj-jaj, engem bántottak, brühühü. A nők tudnak ezzel jönni, de azzal senki nem foglalkozik, hogy közben milyen passzív agressziót nyomnak le. Valóban, néha erősebben szóltam oda, de könyörgök, hogy fizikai meg verbális agresszió? Ezek divatszavak. Lassan egy férfi már semmit sem mondhat a feleségének. Vera egyértelműen túlérzékeny.” Na, a párterápia ezen pontján már fuldoklunk. A dühtől és a tehetetlenségtől.
Egy reménysugár mégis megcsillan az első oldaltól kezdve rendre visszatérő Iván személyében, aki az első iskolai szerelem, akivel az osztálytalálkozón pár éve Verával egymásnak esnek, beteljesedni látszik a vonzalom. A rendszerességet aztán felváltja a hallgatás, az eltűnés, a döbbenet, hogy Iván a feleségét Verával csalja, Verát pedig egy harmadikkal, hogy nincs új a nap alatt, Iván felesége is megcsalja a férjét, Verához rohan vigaszért a férfi, majd mikor az asszony teherbe esik, Iván úgy dönt, jó útra tér, jó apja akar lenni a negyedik gyereknek és jó férje kedves feleségének, és (reméljük) örökre eltűnik Vera életéből. Ennél a pontnál már kapunk levegőt, csak a gyomrunk fordul fel.
Jön Márk, akivel kizárólag a szex a cél, de aki szexelni kizárólag kokainnal tud. A hátraarc helyett Vera inkább szexel és kokainozik, de két felszívott csík között valahol mélyen mégis elhiszi, hogy majd miatta leteszi a cuccot a srác. És még mindig csak a nem egészen kétszáz oldalas könyv felénél járunk.
Halász Rita mondatai pont olyan rövidek és mélyek, mint a levegő, ami beakad két bordánk közé és nem enged kiegyenesedni minket.
Hogy fokozzam az élvezeteket, a múlt héten megnéztem a Visszatérés Epipóba című dokumentumfilmet, amiben Oláh Judit dolgozza fel saját és társai gyermekkori tábori élményeit. Epipo zárt világának középpontjában az a Sipos Pál állt, akiről 2014-ben egy tényfeltáró cikkben olvashattunk, aki a háromhetes gyerektáborokban és a budapesti elitgimnáziumban élt vissza hatalmával és zaklatta a fiatalokat.
Mi az oké és mikor kérjünk segítséget? Van-e pontos definíciója a megalázásnak és hol húzódik a határa? Oké addig ültetni a gyereket a tányérja fölött, amíg meg nem evett mindent? Oké kiállítani a gyereket a többiek elé és megalázni, nyámnyilának nevezni, pedig ő csak lázas? Oké tanárként kamasz srácokkal pornófilmet nézni, és oké, ha közben néha elkalandozik a kezünk? Mit tehet egy szülő és hogy alakíthat ki olyan bizalmi kapcsolatot a gyerekével, hogy az ne szégyellje elmondani, ha úgy érzi, valami történt vele, valamit tett a tanár, akire istenként tekintett, de érzi, nem oké.
A felnőtt Vera két lányával az apjánál húzza meg magát addig, amíg ki nem egyenesednek az irányok és a hogyan továbbok, a családi házban az anyja is gyakran vendég. A vacsoraasztalnál az évtizedek óta ismerős civakodás, oda-odamondások mennek. Megszokott és oké, amíg ez a szülők játszmája, de amikor bevonják az unokákat és a lányukat, Vera kifakad.
“Az én gyerekeim inkább ne fogadjanak szót, csak ne féljenek.
Nem itt tartanék, ha érdekelt volna, hogy mit gondolok. Ez rád is vonatkozik, anyu! Ha megtanítottatok volna, hogyan álljak ki magamért, hogyan vitatkozzak, hogyan mondjak nemet, talán Péter sem, megakadok, nem tudom, hogyan mondjam tovább, Péter sem bántott volna. De egyedül azt tanultam meg, hogyan kell kussolni, mert akkor voltam jó, ha kussoltam.”
Vera, hogy megtanuljon újra lélegezni, úszni tanul. A cél, hogy egyenletes ritmusban, a megfelelő mozdulatokat sorba rendezve, a legnagyobb erőt kifejtve a víz felszínén maradjon és közben ne fogyjon el az éltető levegője. Vele tanuljuk ezt mi is az olvasás során. Meg azt, hogy lehet hibázni és lehet megbocsátani, de az erőszakot, sem a szavak szintjén, sem fizikailag nem lehet elfogadni.
