Keresés

Keresési találatok „” Kifejezésre

Borúlátó beszéddel köszönte meg Krasznahorkai a Libri-díjat

Borúlátó beszéddel köszönte meg Krasznahorkai a Libri-díjat

2022-ben Krasznahorkai László nyerte a Libri irodalmi díjat Herscht 07769 című regényéért, és az elismerés átvételekor az író egy rövid beszédet mondott.

Ezért adnánk a Libri-díjat Keresztury Tibornak a Hűlt helyemért

Ezért adnánk a Libri-díjat Keresztury Tibornak a Hűlt helyemért

Május 10-ig bárki szavazhat a Libri irodalmi díj jelöltjeire, mi pedig - ahogy tavaly is - szubjektíven és szerkesztőségileg érvelünk az esélyesek mellett. 10 jelölt - 10 személyes kampánybeszéd következik.

Ezért adnánk Libri-díjat Halász Ritának a Mély levegőért

Ezért adnánk Libri-díjat Halász Ritának a Mély levegőért

Szubjektíven érvelünk amellett, melyik Libri-jelölt és miért érdemelné meg a díjat. Komolyan vesszük a játékot, ahogy az irodalmat is. Ezúttal Halász Rita mellett tesszük le a voksunkat.

Március 25-től lehet szavazni az idei Libri-jelöltekre

Március 25-től lehet szavazni az idei Libri-jelöltekre

A Libri a 2016-ban alapította a a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat, melyekkel az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyveit ismeri el. A közönség március 25-étől szavazhat a 10 döntős műre, amit 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 tagú szakmai csapat. A nyertes könyvek szerzői 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

Melyik könyvbe jár haza Grecsó és Láng Zsolt?

Melyik könyvbe jár haza Grecsó és Láng Zsolt?

2020-ban Láng Zsolt Bolyai című regénye nyerte a Libri irodalmi díjat, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Vera című regénye kapta. Az idei Margón a két nyertessel Valuska László beszélgetett.

Láng Zsolt és Grecsó Krisztián nyerték a 2020-as Libri-díjakat

Láng Zsolt és Grecsó Krisztián nyerték a 2020-as Libri-díjakat

Láng Zsolt Bolyai című regénye kapta a Libri irodalmi díjat, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Vera című regénye nyerte el.

Május 8-ig szavazhatnak az olvasók a Libri irodalmi közönségdíjasra

Május 8-ig szavazhatnak az olvasók a Libri irodalmi közönségdíjasra

A Libri-díjakkal 2016 óta az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit tüntetik ki. Az olvasók még három napig, május 8-ig szavazhatnak arról, hogy ki nyerje 2020-ban a Libri irodalmi közönségdíjat. A díjak történetének ötödik éve online zsűrizést és virtuális díjátadót hozott.

Megvan a 2020-as Libri irodalmi díj 10-es listája!

Megvan a 2020-as Libri irodalmi díj 10-es listája!

A Libri irodalmi díj mindig az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit ismeri el: a 2019-ben megjelent, és a díj követelményeinek megfelelő 179 műből idén már 180 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a 10-es lista, amelyre a zsűri és a közönség is szavazhat.

Idén is átadják a Libri irodalmi díjakat

Idén is átadják a Libri irodalmi díjakat

2020-ban is elnyeri egy-egy mű a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.