Halász Rita: Egy teljesen átlagos családban is jelen lehet erőszak

Halász Rita: Egy teljesen átlagos családban is jelen lehet erőszak

Halász Rita első regénye, a Mély levegő ott kezdődik, ahol más történetek véget érnek: a menekülés pillanatában. A karácsonyi Összekötvében a négy fal között lejátszódó drámákról és a diszfunkcionális családokról Valuska László beszélgetett a szerzővel.

Forgách Kinga | 2020. december 09. |

  • Ha csak egy mondatot mondhatna a Mély levegőről, azt mondaná, hogy egy nőről szól, aki éppen azon gondolkodik, hogy váljon-e, és akinek egy évét követjük nyomon.
  • Az első jelenet nagyon erőteljesen megképződött benne, látta ezt a nőt, ahogy elmenekül a férjétől a két kisgyerekével. Fel kellett tennie a kérdést, hogy miért jutott el ide ez a nő. Egy másik történetben ez a kép lehetne a végpont, a megmenekülés is, de őt jobban érdekelte, mi történik ezután.
Halász Rita
Mély levegő
Jelenkor, 2020, 200 oldal
Halász Rita: Mély levegő
  • Az elbeszélő, Vera ezután az apjához költözik vissza. Sokat gondolkodott, hogy milyen legyen az a család, amihez hazatér. Felmerült benne, hogy nagyon gazdagok legyenek, vagy, hogy legyen egy durva szülőpáros alkoholista apával és depressziós anyával. De ezeket elvetette, mert szerette volna jobban a normalitáshoz közelíteni a történetet.
  • A magyar valóság mint kontextus nagyon erősen jelen van a könyvben. A visszaemlékezéseken keresztül még a 80-as, 90-es évek politikai vonulata is felbukkan. Hogy a családnak ilyen erős szerepe lett a könyvben, az számára is meglepetés volt.
  • Az elbeszélői hang hosszú kísérletezés során született meg. Az első fejezetet rengetegszer átírta. Azt gondolta, ha ott működik, a könyv többi részében is működni fog. Addig nem is ment tovább, amíg nem érezte úgy, hogy ez sikerült.
  • A családon belüli erőszak témája finoman érkezik meg a szövegbe. Az számára egyértelmű volt már az írás kezdetén, hogy ez van a háttérben, csak még azt nem tudta, milyen módon.
  • Itt is a természetességre törekedett, nem akarta, hogy ez egyedi történetnek tűnjön, mert ezek a dolgok sajnos pont ilyen természetesen vannak jelen. Egy teljesen átlagos családban is megtörténhetnek.
  • Vera foglalkozását tekintve animációs rendező, aki azért nem valósította meg magát, mert jött a házasság, majd a gyerekvállalás. Halász Ritának fontos volt, hogy az alkotás mint kiteljesedés megjelenjen a történetében, hogy Vera megtanuljon saját erőforrásból táplálkozni.
  • Alkotó emberként a gyereknevelés mellett neki is folyamatosan küzdenie kellett azért, hogy tudjon időt szakítani az írásra. Ez nem volt mindig egyszerű, de nem volt kérdés, hogy ennek a könyvnek meg kell születnie.
  • Az előzménytörténetet nem írná meg, inkább a folytatást.
Kapcsolódó cikkek
...
Összekötve

Enyedi Ildikó A feleségem történetét a 80-as évek óta készíti - Összekötve 

Enyedi Ildikó most készülő filmjében Füst Milán A feleségem története című regényét dolgozza fel. A rendező most elmesélte, mit jelent számára ez a történet, hogyan határozta meg egész munkásságát az irodalom, sőt beszélt új karanténfilmjéről, a Testről és lélekről sikeréhez kapcsolódó élményeiről és Ulickaja új kötetéről is.

...
Összekötve

A pestis egy szélsőséges élethelyzetben mutatja meg az embert - Összekötve Dömötör András színházrendezővel

Dömötör András tavaly a berlini Deutsches Theater-ben Albert Camus A pestis című művét állította színpadra, most pedig a darab pandémiakompatibilis feldolgozásán dolgozik. A rendezővel A pestis aktualitásáról, a járványhelyzet színházi életre gyakorolt hatásairól és a szakma jövőjéről beszélgettünk.

...
Összekötve

Ungváry Krisztián: Horthyban az a legfélelmetesebb, hogy nem értett semmit - Összekötve 

Ungváry Krisztiánnal Horthy Miklós – A kormányzó és felelőssége 1920-1944 című legújabb kötete kapcsán most saját Horthy-képének átalakulásáról, az egykori kormányzó elhibázott politikájáról, illetve ennek történelmi következményeiről beszélgettünk.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

...
Zöld

Az írók jóval a tudósok előtt ráéreztek az agy működésére – interjú a világhírű agykutatóval

Dr. Scott A. Small Alzheimer-kutató érdekfeszítően írt arról, miért tesz jót nekünk az egészséges felejtés. Szóba került Salman Rushdie elmepalotája, a kreativitás és a MI, az alvás és a társadalmi felejtés szerepe, illetve a pszichopaták és a csimpánzok is. Interjú.

Hírek
...
Beleolvasó

A gazdag kisvárosban a barátság látszata mögött gyilkos indulatok fortyognak

...
Beleolvasó

Egy sorsszerű találkozás kellett ahhoz, hogy létrejöjjön az első magyar jógaiskola

...
Nagy

A vágyak és a félelmek műfajában érzem magam otthon

...
Hírek

Bödőcs Tibor és Parti Nagy Lajos is az őszi Margó vendégei között

...
Hírek

Szeptember 28-án nyitja kapuit a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

...
Hírek

Az Anne Frank képregény miatt rúgtak ki egy texasi tanárt

...
Hírek

Különös nyomozás hét költő és hét illusztrátor munkái között

...
Hírek

Családi krízisek, identitásproblémák az idei Booker-díj rövidlistás köteteiben

...
Hírek

A „3 könyv”-szabállyal küzd az Amazon az MI generálta könyvek ellen

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Rébecca Dautremer: A jó képeskönyv olyan, mint egy színházi előadás

A francia Rébecca Dautremer gyerekeknek szóló könyveket és olyan klasszikusokat is illusztrál, mint az Egerek és emberek vagy a Cyrano. A Pestext Fesztivál vendégeként járt Budapesten, mi pedig családi indíttatásról, egy elrontott gyerekkori rajzról, a vizuális utalások elrejtéséről, és az illusztráció meg a szöveg kapcsolatáról beszélgettünk vele.

...
Gyerekirodalom

A titokzatos gombáktól a krillekig [Könyvesblokk]

Szeptemberi Könyvesblokkunkban ezúttal a gyerekeknek (és szüleiknek) kedvezünk: válogatásunkban ismeretterjesztő kötetet, akciódús meseregényt és zseblámpás könyvet ajánlunk.

...
Gyerekirodalom

Réz András regényében egy ördögi figura mozgatja a háttérből a szálakat

A Lukrécia papucsai című ifjúsági regényben épp a legjobbak buknak meg természettudományból, a pótvizsgára készülő csapat ráadásul furcsábbnál furcsább kalandokba keveredik. És ezekben valahogy mindig a helyettesítő tanár keze van. Olvass bele!

Polc

Nem a nagy háború, hanem a barátod halála avat felnőtté

...

Az árulást a legnehezebben saját magának bocsátja meg az ember

...

Ménes Attila regényében egy ír úr meséli el a romlásnak indult magyarság történetét

...

McCarthy sötét világában a szerelem és a zsenialitás sem képes világot gyújtani

...