Ezért adnánk a Libri-díjat Háy Jánosnak A cégvezetőért

Egy díj mindig játék, és pont emiatt kell komolyan venni. Hamarosan újra átadják a Libri irodalmi díjat, aminek közönségszavazása május 2-án lezárul. A Könyves Magazin szerkesztősége vette a bátorságot, hogy elmondja, melyik könyvnek miért kellene nyernie. 10 jelölt 10 személyes kampánybeszéd következik.

vl | 2021. április 24. |

Két könyvvel jelentkezett 2020-ban Háy János: a váratlanul, a járványhelyzetre adott válaszként jelent meg a Ne haragudj, véletlen volt című írói naplója, ami egy szélsőséges helyzetben mutatja be az egyént, aki beragad a saját életébe, majd ősszel érkezett A cégvezető című regénye, amiben a saját pénzvezérelt életébe ragad bele a főszereplő, összegzésként kritikánkban azt a következtetés vontuk le, hogy mindenkinek a saját élettörténete a legszűkebb karanténja.

Háy János
A cégvezető
Európa, 2021, 371 oldal

Az egyes szám második személyben elbeszélt történet az olvasót szólítja meg abból az előfeltevésből kiindulva, hogy mindenki a saját életét mint céget vezeti: döntéseket hoz, elemez, befektet, néha belebukik. Háy cégvezetője a rendszerváltás teremtménye, aki azon a Magyarországon nő fel, amelyik hirtelen megkapja a szabadság lehetőségét, és vele a fogyasztói kultúrát, a folyamatos fejlődésre építő kapitalizmust. 

Háy regénye kíméletlenül szembesíti az olvasót azzal a hazugsággal, hogy a fogyasztásra és növekedésre épülő szabadság felszámolja az ént azáltal, hogy a beárazható lakás, autó, nő és hobbi áruként tölti be az ember életének lyukas foltjait, hogy végül teljesen felszámolja azt.

A cégvezető szembesítő elbeszélői nézőpontja bátor játék, ami az olvasót teszi főszereplővé, hiszen neki beszél. Kockázatos, de nagyszerűen működő technika: lendületes monológjaiból különböző emberi sorsok, sőt egyes sorsok különböző lehetőségei is izmos mikrotörténetekké állnak össze. A kapitalizmuskritika mellett szó esik kommunizmusról, Trianonról, vidékről, urizálásról, új, EU-pályázatokból kiépülő politikai berendezkedésről. Kortárs kérdésekkel foglalkozó regény A cégvezető, mégis bátran válik a korszakot bemutató nagyregénnyé, ami pont úgy viselkedik, mint az egy éve tartó járványhelyzet: megmutatja, miért folytatható ez a pénz- és növekedésközpontú élet, ami felszámolja az egyént, a társadalmat és a természetet is.

A 10 Libri irodalmi díjra jelölt könyv:

Bereményi Géza: Magyar Copperfield

Grecsó Krisztián: Magamról többet

Halász Rita: Mély levegő

Háy János: A cégvezető

Jászberényi Sándor: A varjúkirály

Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj

Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun

Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk

Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat

Tompa Andrea: Haza

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Háy János szavalóversenyre ment [PROGRAMAJÁNLÓ]

A héten slam poetryt, online tárlatvezetést, színházat és dokumentumfilmet ajánlunk.

...

Háy János: A körülöttünk lévő világ morálisan, ideológiailag be van árazva [PODCAST]

A Margó Irodalmi Fesztivál színpadán, rendhagyó beszélgetés keretében került sor  Háy János A cégvezető című kötetének bemutatójára. Az előadást most a Margó Spotify-csatornáján is visszahallgathatod.

...

Háy János megírta a legkeményebb karantént, az életet

A pénz hatalmáról, az értékek hiányáról, a család széteséséről, egy társadalom kisiklásáról szól Háy János új, sodróan izgalmas regénye, A cégvezető, ami a hét könyve.

Hírek
...

Sandra Hüller híres német férfi írót alakít legújabb filmjében

...

Nőtársaiért még a Playboy Klubba is beépült: meghalt Gloria Steinem feminista aktivista

...

Rakovszky Zuzsa Szabó Magda-díjat kapott

...

Felnövéstörténet a Ceauşescu-korban – Bartis Attila hét év után új kötettel jelentkezik

...

Baljós hangulatú előzetest kapott az Édentől keletre Netflix-sorozat

...

„Sokáig azt hittem, mindenkinek ugyanolyan nehéz olvasni, mint énnekem” – Dragomán György a diszlexiáról

Kiemeltek
...

P. Szathmáry István: Papírozás

Miért tud valaki könnyebben kapcsolódni egy kutyával, mint a saját fiával? P. Szathmáry István tárcasorozatának új része. 

...

Émile Zola íróként az igazságot, fotósként a családi szeretetet örökítette meg

Zola, a fényíró címen nyílt kiállítás a Mai Manó Házban, ahol a francia író eddig ismeretlen oldalát ismerhetjük meg. 

...

Kustos Júlia: Mindaz, ami bennem él, valamilyen alakot kap ebben a királyságban

Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Kustos Júlia mesél alkotásról, kötettervéről.

A hét könyve
Kritika
Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről
Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Nádas Péter a halála előtt egy kettévágott tökről küldött fotót régi barátjának: vers született.